Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy az ilyen formátumú anál mánia bőven ok a szakításra?
A párom teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy volt egy nagyon toxikus kapcsolatom, ahol is én szerelmes voltam, a srác pedig szórakozott velem, megcsalt, stb. Én ennek a srácnak engedtem egyszer-kétszer az anált, mert kikönyögte, de egyáltalán nem élveztem.
Azóta felnőttem annyira, hogy becsülöm már annyira magam, hogy nem engedek semmi olyat, amit nem szeretek.
Egy buta barátnőmtől tudta ezt meg, részegen fecsegett neki ilyeneket egy házibuliban.
A párom először fel lett csigázva, hogy ki se nézte volna belőlem, és, hogy próbáljam ki vele is. Nemet mondtam, és kifejtettem az okokat. Akkor tovább könyörgött heteken át, és folyton azt mondta, hogy ő nem olyan, mint az a srác, lehet vele élvezném. Továbbra is nemet mondtam.
Az elmúlt héten meg már átment sértegetőbe és agresszívba, és a veszekedés hevében elhangzott tőle olyan, hogy a bukó rosszfiúnak lementem kutyába és a csicskája voltam, mindent engedtem, és neki, aki felvállal barátnőnek és szeret, persze nem engedek semmit, és nevetségesen túráztatom egy nyomorult análért, meg az is mi már, hogy egy olyan alaknak alá feküdtem, őt meg hónapokig túráztattam mire végre szexeltünk. Szerinte én őt megalázom.
"147. A hüvelyöblítés amúgy is fontos, vagy te egész éjjel magadban rohasztod a pasid csődörtejét?"
1. Gumiban szexelek, szóval nem kerül belém.
2. Mint azt leírták előttem, a hüvely öntisztuló, nem szokás öblítgetni.
Még orvosi javaslatra, gyógyszerként is sokkal ritkább manapság, mint régen, a kúpok, tabletták, hüvelybe fecskendezhető kenőcsök, gélek sokkal inkább előnyt élveznek akkor is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!