Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jól érzem, hogy az ilyen formátumú anál mánia bőven ok a szakításra?
A párom teljesen megbolondult, amikor megtudta, hogy volt egy nagyon toxikus kapcsolatom, ahol is én szerelmes voltam, a srác pedig szórakozott velem, megcsalt, stb. Én ennek a srácnak engedtem egyszer-kétszer az anált, mert kikönyögte, de egyáltalán nem élveztem.
Azóta felnőttem annyira, hogy becsülöm már annyira magam, hogy nem engedek semmi olyat, amit nem szeretek.
Egy buta barátnőmtől tudta ezt meg, részegen fecsegett neki ilyeneket egy házibuliban.
A párom először fel lett csigázva, hogy ki se nézte volna belőlem, és, hogy próbáljam ki vele is. Nemet mondtam, és kifejtettem az okokat. Akkor tovább könyörgött heteken át, és folyton azt mondta, hogy ő nem olyan, mint az a srác, lehet vele élvezném. Továbbra is nemet mondtam.
Az elmúlt héten meg már átment sértegetőbe és agresszívba, és a veszekedés hevében elhangzott tőle olyan, hogy a bukó rosszfiúnak lementem kutyába és a csicskája voltam, mindent engedtem, és neki, aki felvállal barátnőnek és szeret, persze nem engedek semmit, és nevetségesen túráztatom egy nyomorult análért, meg az is mi már, hogy egy olyan alaknak alá feküdtem, őt meg hónapokig túráztattam mire végre szexeltünk. Szerinte én őt megalázom.
141. Régen...de még sok helyen ma is, főleg mediterrán országokban, vattát, és/vagy fél citromot dugtak fel, a sperma meggátolására, és elölésére. Mint manapság a pesszáriumot.
(Melyik is volt az a régi olasz...vagy francia film, mikor a tiniprosti citromot használt, de a kuncsaft kivette, megette, majd megdugta, amitől terhes is lett a csaj???)
1. SENKI nem védekezik sem vattával, sem citrommal, erre bármimet feltenném.
2. Miért adod a hülyét, miért teszel úgy, mintha gumi nem létezne?
Jó ég, minek osztod a nem létező eszed olyan témáról, amihez szemmel láthatóan éjsötét vagy?!
A hüvely alapvetően öntisztító, baromira semmi szükség az öblítésére, az ugyanis megváltoztathatja a természetes flórájának egyensúlyát, ezzel csökkentve a védekezőképességét a fertőzések ellen. Az orvosok sem ajánlják a hüvely rendszeres öblögetését, sőt!
Nyilván vannak bizonyos esetek, pl betegségek, amikor hasznos lehet a hüvelyöblítés, de ez nőgyógyászati javaslatra történik, általában valamilyen gyógyszeres folyadékkal. Szóval jó lenne, ha nem beszélnél égbekiáltó nagy baromságokat és nem okoskodnál olyan témába, amiről egy fikarcnyi tudásod sincs...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!