Ha párotok nektek ilyet mondana, az rosszul esne, vagy elfogadnátok, hogy ő így gondolja?

Miert nem neki kell félnie attol hogy te kellenél más nőknek.

Vmi csicska lennél?

Én nem örülnék ha ilyen lenne a párom, nagyon kétesélyes a jövő :/

Az egyik barátnőm 2 hosszú párkapcsolat között kitombolta magát, erre most így 8 év nyugi után valami bekattant nála és 36 évesen visszatért a régi önmagához...

Én 37 éves nő vagyok és a baránőimmel ellentétben soha az életbe nem "éltem ki magam" pasi szempontból. Persze én sem csak 1-2 férfival voltam, de olyat soha nem csináltam, hogy pl. egy szórakozóhelyen megismerkedem valakivel, akit azonnal lecummantottam volna a wc-ben, vagy hazaviszem. Azért nem csináltam ilyet, mert egyszerűen gusztustalannak gondoltam ezt 18, 25 és 30 évesen is. Nem vagyok prűd, ez nem erről szól! A barátommal imádok szexelni. Viszont egyáltalán nem érzem, hogy a fent említett dolog miatt valamiről is lemaradtam volna! Egyszerűen soha nem izgatott a ribilét. Azok a barátnőim, akik "olyanokat" csináltak, mai napig csinálnak olyanokat (velem egyidősek). Lehet nem hetente, mint régen, hanem "csak" kb. félévente, függetlenül attól, hogy foglalt-e a szívük... Tehát az én véleményem az, hogy ha valaki ilyen volt 20 évesen, az 40 évesen is ilyen, csak maximum többször visszafogja magát. Nincs olyan, hogy 25 évesen imádtam szexelni idegenekkel, minden hétvégém ezzel telt, aztán 28 évesen szent szűzzé válok... 😀 De ez igaz a pasikra is. Akinek erre hajlama van, az olyan beállítottságú, kortól függetlenül.

Bocsánatot kérek, ha bárkit megbántottam ezzel, de nekem ez a közvetett tapasztalatom.

Ui.: mintha valamit kinyírnék, majd azt mondanám: "ne zárjanak be, holnaptól nem ölök ígérem". Az ilyenben még a törvény sem hisz... 😀

Kérdező! Az az ember, aki valaha is a gátlástalan szexualitásban találta/látta a felhőtlen boldogságot, annál vissza fog térni ez a vágy, mihelyst valami tartósan negatív dolog éri az életben: mint pl. megromlott házasság, de elég csak egy pár hetes mosolyszünet is, amikor mély szomorúságot érez.

Ilyen az emberi természet, ilyenek vagyunk, az van belénk kódolva, hogy a boldogságot kutassuk/éljük. Ezért van az is, hogy aki például valaha is imádta a hobbiját (vagy mondjuk a szerencsejátékot) ha fel is hagy vele, biztosan visszatér még az életében, ha mély pontra kerül lelkileg, hiszen anno az okozott neki felszabadult boldogságot. A már átélt, biztos boldogságot okozó forráshoz nyúl mindenki, ez is ösztönös és logikus is. Pszichológia.

Ergo az én véleményem is az, hogy aki valaha ordas volt, az ordas marad, maximum az értelem és a boldogság mérsékli a dolgot - addig, amíg az tart.

Na akkor én meg mondok egy ellenvéleményt/tapasztalatot.

A húszas éveim legelején voltak megkérdőjelezhető dolgaim, nem voltam ilyen buliban lesz*pom a random embereket típus, mert ez engem is elborzaszt, de voltak olyan húzásaim, melyekre ma már nem vagyok büszke. Kerestem a utamat, a határaimat, azt hogy milyen ember vagyok, mit jelent egy párkapcsolat stb. Néhány év után súlyos depresszióba zuhantam, és egy hosszú önismereti út után kijelenthetem, hogy az egy korszak volt. Rengeteg gyermekkori, párkapcsolati trauma állt mögöttem, nem tudtam mit kezdeni az érzéseimmel, és valamibe menekültem. De ma már tudom, hogy én nem ilyen ember vagyok, mások az értékeim, a céljaim, és tudom, hogy mennyire hálás lehetek a parkapcsolatomért,ami már hosszú hosszú évek óta tart. Sosem kockáztatnék, pedig már elmúlt a rózsaszín köd, voltak nehézségek.

Nem állítom, hogy ez alapján más is megváltozhat,,, felnőhet", de igenis van rá példa, és teljesen felesleges a kérdezőnek felrúgnia az amúgy jól működő kapcsolatát pár komment miatt. Szerintem az emberek, a világ nem fekete-fehér, nem jók és rosszak vannak,nem lehet kijelenteni, hogy aki pl sose csalt meg senkit, az sosem fog, és aki mondjuk egyszer hozott egy rossz döntést, az örökké egy megbízhatatlan ember marad. Elég egysíkú és szűk látókörű gondolkodásra vall