Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom nem akarja eladni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom nem akarja eladni a lakást. Lehet, hogy megcsal?

Figyelt kérdés

Már jó ideje beszélünk arról, hogy házba költözünk mi és a 3 éves gyerekünk. Én mindig úgy kalkuláltam, hogy ehhez el fogjuk természetesen adni a jelenlegi lakásunkat (férjemét), hiszen annál előbb jutunk ki kertesbe. Most meglepetésemre közölte velem, hogy ha el is adja, vesz belőle másikat a belső kerületekben és inkább kiadja bérbe. A hivatkozási alap az, hogy a gyereknek is majd kell miben lakni. Oké, korábban sem mondta, hogy eladja, de nem is ellenkezett, amikor beszéltem neki arról, hogy esetleg idén már tudnánk költözni, mert összegyűlik annyi pénzünk.

Mi van emögött? A gyerekre való hivatkozás nem állja meg a helyét, mert kétszinteset vennénk, ahol a felsőt idővel külön bejáratúvá alakítanánk. Erre csak hümmög. Barátnőm azt mondja, nézzek utána, hogy nincs-e harmadik fél a dologban.



2022. aug. 31. 21:31
1 2 3 4 5 6 7
 51/65 anonim ***** válasza:
97%

47

Ezért kellett gyorsan 20 évesen megszülnöd saját egzisztencia nélkül és anélkül, hogy éltél volna, hogy megfogd a pasast?

Te alád tolja inkább "apuci" a lakhatást, ne vetítsd ki másokra a saját bajod, akik képesek maguknak megteremteni, ami neked nem megy.

2022. szept. 4. 18:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 52/65 A kérdező kommentje:

Nekem lesz legalább 3 gyerekm 30 éves koromig, és utána is még ráérek élni, ha esetlge szétmennénk. De nem fogunk.

Sokat elárul azért, hogy élet már nem is lehet az, hogy felnevelsz egy gyönyörű gyereket vagy többet :). Sajnálom, hogy majd 40 évesen jöttök rá, hogy többet ér egy család, mint leélni az életedet egy macskával :D. Na sziasztok.

2022. szept. 4. 19:19
 53/65 anonim ***** válasza:
100%

A gyerek valóban fontos, de ezt nem lehet csak a férjre alapozni.

Neked is kell valamilyen lábon állni, ami lehet vagyon, munka, vagy tehetség.

Neked melyik van?

2022. szept. 4. 19:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 54/65 anonim ***** válasza:
68%

Hülyegyerek, ki a pcsám mondta, hogy nekünk nincs gyerekünk?

Csak mi nem a semmire vállaltuk, mint te. Én legalábbis.

2022. szept. 4. 19:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 55/65 Mathus ***** válasza:
100%
#52: a gyerekek 14-16 éves kora UTÁN "kezdhetsz élni", előtte lesz gondod elég. Azaz 45-48 éves leszel, mire a harmadik is önjáróvá válik.
2022. szept. 4. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 56/65 anonim ***** válasza:
100%
#52: Komolyan azt gondolod, hogy ha meglesz a három gyereked 30 éves korodig, akkor utána majd rögtön "ráérsz élni"? Majd talán csak ha a legkisebb is legalább nagykamasz korú lesz, azután! Addig minden, az egész életed a gyerekek körül fog forogni. Mindent hozzájuk kell igazítanod, még ha mind iskolás lesz, akkor is: az összes reggeledet és estédet, az összes hétvégédet, az összes vendégeskedést, az összes kikapcsolódást, az összes nyaralást. Majd talán 45-50 éves korodra, amikor minden gyereked kirepült a szülői házból, onnantól lesz csak más. Addig még van hátra vagy 20-25 év! S addigra persze a fiatalságod régen el is múlik. Egy idősödő, ráncosodó nő leszel, aki jó eséllyel belefáradt a hajtásba, aki esténként legszívesebben csak otthon ülve pihenget.
2022. szept. 4. 20:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 57/65 anonim ***** válasza:
87%
Nem azt mondtuk, hogy a gyerekvállalás nem érték, hanem hogy ne a csupi pcsádra szüld őket,mert utána kva szar lesz az apuci házából elköltözni, ha kirak, 3 gyerekkel, munka nélkül.
2022. szept. 4. 20:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 58/65 anonim ***** válasza:
67%
Es te abba a közös kétszintes házba mit teszel bele, a puncin kívül? Vagy csak rendezkednél, hogy a lakás is legyen beletéve az árba, te meg tartod a markod a fele tulajdonjogért?
2022. szept. 4. 20:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 59/65 anonim ***** válasza:
100%

Most nem azon vergődsz, hogy megcsal a pasi? Mégis hogy maradnátok így együtt, ha ez a problémád?

Mekkora troll vagy.

2022. szept. 4. 20:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 60/65 Mathus ***** válasza:
2%
#57, #58, #59: válogassátok meg a szavaitokat plíz, ez nem a putrisor.
2022. szept. 4. 21:34
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!