Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Párom nem akarja eladni a...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Párom nem akarja eladni a lakást. Lehet, hogy megcsal?

Figyelt kérdés

Már jó ideje beszélünk arról, hogy házba költözünk mi és a 3 éves gyerekünk. Én mindig úgy kalkuláltam, hogy ehhez el fogjuk természetesen adni a jelenlegi lakásunkat (férjemét), hiszen annál előbb jutunk ki kertesbe. Most meglepetésemre közölte velem, hogy ha el is adja, vesz belőle másikat a belső kerületekben és inkább kiadja bérbe. A hivatkozási alap az, hogy a gyereknek is majd kell miben lakni. Oké, korábban sem mondta, hogy eladja, de nem is ellenkezett, amikor beszéltem neki arról, hogy esetleg idén már tudnánk költözni, mert összegyűlik annyi pénzünk.

Mi van emögött? A gyerekre való hivatkozás nem állja meg a helyét, mert kétszinteset vennénk, ahol a felsőt idővel külön bejáratúvá alakítanánk. Erre csak hümmög. Barátnőm azt mondja, nézzek utána, hogy nincs-e harmadik fél a dologban.



2022. aug. 31. 21:31
1 2 3 4 5 6 7
 1/65 A kérdező kommentje:
Azért, gondolom, hogy lehet valakije, mert ha szétmennénk, oda akar költözni az új lánnyal?.. Nem tudom már mit higgyek.
2022. aug. 31. 21:32
 2/65 anonim ***** válasza:
100%

"Én mindig úgy kalkuláltam, hogy"


Máséval nem kalkulálhatsz, főleg, hogy eddig sem mondta, hogy eladja.


Csak ebből gondolod, hogy megcsalhat, a barátnőd sugallatára?

2022. aug. 31. 21:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/65 anonim ***** válasza:
96%

Szóval te kalkuláltál úgy, hogy el lesz adva a férjed lakása? Nem semmi. Hát nem ártott volna előbb megkérdezni talán. Lehet, hogy csak azért nem mondott semmit, mert megdöbbentette, hogy te már helyet is találtál az ő lakása árának.


Az a vicc, hogy nagyon hasonló helyzetben vagyok, páromé a lakás, el tervezzük adni, hogy családi házat vegyünk, mégis totál le vagyok döbbenve a hozzáállásodon. Meg még a feltételezésen is, hogy van valakije, mert ő akar dönteni a sajátjáról, és nem hagyja rád. Te meg ezt pletykálod a barátnőddel. Hú, te kva élet...

2022. aug. 31. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/65 A kérdező kommentje:
3: oké, és te nem gondolkodsz el azon, hogy mégis miért nem adja el és vesztek belőle egy nagyobbat, közöset? Amúgy nem veszekedni jöttem ide, úgyhogy légyszives a kioktató tempóból vegyél vissza.
2022. aug. 31. 21:43
 5/65 anonim ***** válasza:
97%

Hát, jó kérdés.

Kérdezz rá egyenesen, hogy tényleg csak ezért nem akarja eladni?

De ne számonkérően!

Valószínűleg az van mögötte, hogy ez az övé, és annyi rosszat látott már, hogy nem akarja kiadni a kezéből.

Szerintem ezt fogadd el. Mivel úgysem a tiéd...

és számolj azzal, hogy bizony ennyivel később lesz a költözés, vagy kisebb a ház.

2022. aug. 31. 21:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/65 anonim ***** válasza:
70%
Te se vagy okos. Ha eladja és mondjuk belerakja a pénzt a közösbe és vege lesz a kapcsolatnak akkor mehet ő az utcára. Ennyire butuska nem lehetsz
2022. aug. 31. 21:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/65 anonim ***** válasza:
98%

4#

Nem, én nem gondolkodom ezen, mi meg szoktuk beszélni a dolgokat, nem parancsnokot játszom. :)

2022. aug. 31. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/65 Mathus ***** válasza:
40%
a kérdésre: férfiként eszem ágában sem lenne eladni a SAJÁT lakásomat, hogy a barátnőmnek vegyek egyet az árán. ő mit tett bele, a lelkesedésén kívül?
2022. aug. 31. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/65 anonim ***** válasza:
98%

#6 rátapintott a lényegre. A saját lakása akkor is az övé marad, ha tönkremegy a kapcsolatotok és válóperre kerül a sor. Ha viszont berakja a lakása értékét egy közös ingatlanba, akkor válás esetén évekig pereskedhet egy vagyonmegosztási perben, amíg megkapja az általa bevitt összeget. S addig hol fog lakni ugyan? Senki nem szereti maga után felégetni a menekülő útvonalat. Szó sincs megcsalásról, csak egyáltalán nem biztos benne, hogy veled akar megöregedni. Nem akar kiszolgáltatott lenni, ha nem muszáj. Ilyen egyszerű.


Egyébként pedig a szülők fölött lakni a szülők házában egyáltalán nem jelent valódi önállósodást egy fiatal felnőttnek. Eszedbe ne jusson ez a megoldás, mert a gyereked nem fogja elfogadni, hiszen lényegében a szülők szeme előtt marad, és az első adandó alkalommal le fog lépni egy albérletbe. S akkor mit csináltok az emeleti lakrésszel? Kiadjátok egy idegennek? Ezt akarod? Mert hogy ez lesz az általad kigondolt "megoldásból", az biztos.

2022. aug. 31. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/65 anonim ***** válasza:
7%
Hát ő nincs elkötelezve a alád felé ha ennyire kétszakállra járszik ennyi biztos.
2022. aug. 31. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!