Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Párom nem akarja eladni a lakást. Lehet, hogy megcsal?
Már jó ideje beszélünk arról, hogy házba költözünk mi és a 3 éves gyerekünk. Én mindig úgy kalkuláltam, hogy ehhez el fogjuk természetesen adni a jelenlegi lakásunkat (férjemét), hiszen annál előbb jutunk ki kertesbe. Most meglepetésemre közölte velem, hogy ha el is adja, vesz belőle másikat a belső kerületekben és inkább kiadja bérbe. A hivatkozási alap az, hogy a gyereknek is majd kell miben lakni. Oké, korábban sem mondta, hogy eladja, de nem is ellenkezett, amikor beszéltem neki arról, hogy esetleg idén már tudnánk költözni, mert összegyűlik annyi pénzünk.
Mi van emögött? A gyerekre való hivatkozás nem állja meg a helyét, mert kétszinteset vennénk, ahol a felsőt idővel külön bejáratúvá alakítanánk. Erre csak hümmög. Barátnőm azt mondja, nézzek utána, hogy nincs-e harmadik fél a dologban.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Szerintem jobban járnátok, ha ismét megbeszélnétek, hogy ki hogyan és miből gondolja az új lakást.
És és is azt ajánlom, hogy a felnőtt gyerekek már ne lakjanak ott, ha nem akarnak (mert azért akad gyerek, aki szívesen maradna).
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
"a felenel tobbet kovetel a birosagon"
Azért ezt ne hagyd annyiban. Szerezd vissza az árát.

Én hazassagban most adtam el a lakásom és vettem kiadásra egymasikat drágább kornyeken. Esnem csalom meg a férjem.
Milyen hülye logika ez?? 🤦♀️😂
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mai világban a gyerek nem költözik a szülei fölé 😃
Minden módon el vagy tájolva aranyom 🤭
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!