Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Nem szeretem a pasimat azért,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Nem szeretem a pasimat azért, mert utálja a romákat, ez lehet szakító ok?

Figyelt kérdés

A barátom egyszerűen undorodik a romáktól, és ha szóba kerülnek, egyszerűen azt is sérelmezi, ha emberként hivatkozok rájuk.


Ott jött fel a konfliktus, hogy rendszeresen szokott adományozni ilyen ruhagyűjtőkbe általa nem hordott ruhákat, amikor pedig legutóbb vittük ki a ruháit, ott turkáltak a romák a gyűjtőben, és a pasim arcán valami nagyon durva undor ült ki, azt mondta, hogy inkább elégeti a ruháit, minthogy bármelyikük felvegye.


Azt mondja, hogy ő lakott úgy, hogy roma szomszédjai voltak, sőt a szüleit is egy ilyen helyről költöztette el, és hogy higyjek neki, hogy nem vehetők emberszámba, és jobb őket kerülni, mert balhésok, és ha konfliktus van, akkor vagy meg leszel bélyegezve, hogy rasszista, vagy mész a kórházba, mert rádjön a családfa.


Én szociológiai területen dolgozok, dolgoztam együtt romákkal, szerintem igenis jár nekik az esély, sokszor azért választják azt az életutat amit, mert alapból el vannak ítélve a bőrszínük miatt.


Egyszerűen nem bírom elviselni, hogy a pasim ilyen szinten nem bírja őket, és szeretném elhagyni, ez jogos indok lenne?


2021. nov. 1. 09:00
1 2 3 4 5
 41/48 anonim ***** válasza:

39

"sztereotípia jelentése

Felszínesen általánosító vélemény. Negatív, pozitív vagy semleges elképzelések és előítéletek együttese."

"sztereotípia (főnév)


Téves azonosítás. Általánosító elképzelés, túlegyszerűsített, kategorizáló elgondolás egy személy vagy csoport jellemzőiről, miáltal csak egyféle (rossz) tulajdonságot kapcsolnak hozzá.


Csupán sztereotípia, hogy minden szőke nő buta. A sablonosan gondolkodó emberek kissé tartanak a szakállas férfiaktól egy sztereotípia miatt."

Véleményem szerint jól használtam a szót.

2021. nov. 1. 16:04
Hasznos számodra ez a válasz?
 42/48 anonim ***** válasza:

41


nem jól használtad.


nem érted mi a különbség szociológiai értelemben a két fogalom között.

2021. nov. 1. 19:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 43/48 anonim ***** válasza:

40



annyi hülyeséget összeírtál, h. kéne vagy negyed óra, h. reagáljak rá.


figy., én ezt tanultam, kisebbségszociológiát...

2021. nov. 1. 19:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 44/48 anonim ***** válasza:
Szociológiai értelemben lehet, de a fogalom magyarázatok alapján jól használtam. Tehát köznapi értelemben a szó helyes a mondatba. Vagy mutass rá, hol a hiba, mert őszintén nem látom.
2021. nov. 1. 19:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 45/48 anonim ***** válasza:
Nem összeírtam, csupán kimásoltam amit az internet ír, mint fogalom magyarázat. Amik mellesleg alátámasztják az igazam.
2021. nov. 1. 19:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 46/48 anonim ***** válasza:
71%

Aki azzal jött, hogy olaszliszkával magyarázom az ellenszenvem: nem, én pl. az öcsém esetével magyarázom az ellenszenvem, aki magasan funkcionáló autista, és rendszeresen szétvert arccal jött haza gyerekkorában, mert az otthon terrorizált cigány gyerekek csapatosan verték. Vagy az unokatesómat. Vagy azzal magyarázom, hogy 13 évesen a falhoz szorítva taperolt le az iskolában egy idősebb cigány srác. Ha fehérek tették volna ezt, őket is kikerülném az utcán, de nem ők voltak.


Ettől függetlenül még mindig van bennem tolerancia, de csak távolságból. A végtelenül toleráns és megengedő emberek valahogy sosem tudnak ilyen élményekről beszámolni. A legtöbb "rasszista" ember is tisztában van azzal, hogy itt generációkon átívelő problémákról van szó, attól még nem kell szeretni őket. Akinek annyira sem árnyalt a gondolkodása, hogy ezt megértse, szerintem ne beszéljen szociális érzékenységről.

2021. nov. 2. 13:54
Hasznos számodra ez a válasz?
 47/48 anonim ***** válasza:
Nem kell szeretni az egész cigányságot sem elfogadni, mivel olyan mint ha a sötétben lépkednél és pár helyen gödörbe eshetsz.. viszont ha olyan helyen vagy, ahol látsz cigányt kicsit felmérhetted mennyire alkalmazkodik a környezetéhez , hogyan viselkedik egy italozó helyen akár vagy boltban milyen kommunikációt használ, milyen a megjelenése , nem mindenki törzsgyökeres fekete agresszív kulturálatlan ember aki bántana szeretne téged vagy ledominálni . Igazból vannak helyek az országban ahol lehet nagyítóval sem találnál egy aránylag kulturált típust , de amikor azt látom hogy a cigány gyerek normálisan kulturáltan issza az italát a körülötte lévő fiatal 20-22 éves fiúk meg tombolnak, vagánykodnak, abnormális viselkedést tanúsítanak, elgondolkodom az alapokon a nevelésen és arra jutok ki mit hozz otthonról olyanná válik.
2021. nov. 2. 15:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 48/48 anonim ***** válasza:
Azért egész más szint, ha sötétedés után átmész az utca túloldalára, mert épp egy csapat ittas cigányfiú (bár ez más nemzetiégre is igaz szerintem) tart arra, meg más, hogy a használt pulcsidat sem adnád oda a szegényeknek, mert hátha épp cigány, aki kiturkálja. Nekem is volt rossz tapasztalatom, pedig főleg értelmiségi környék (egyszer betörtek hozzánk a szemünk láttára... egyszer a gyerekeim játékát tönkretette egy gyerek a játszótéren és a szülei letagadták, hogy az övék a gyerek... na meg amit csak látok sokszor a káromkodás, szemetelés, ordítozás, rongálás...). De ugyanakkor abszolút jó fej, kedves, szorgalmas, normális értékrendű (nem gazdag) cigányokkal is találkoztam már. Szerintem is egyébként első sorban neveltetés kérdése lehet, hisz a gyerekek még annyira tiszta lap, de azért biztos nehéz azzal is megküzdeni, hogy önbeteljesítő jóslatként hogyan áll a környezet hozzád, mit feltételez rólad csak a kinézeted alapján. De tapasztalatom szerint viselkedés alapján azért, vagy pár mondat után, akinek kicsit is van rá antennája, le tudja szűrni, hogy bőrszín ide vagy oda épp milyen emberrel állsz szemben.
2021. nov. 2. 16:18
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!