Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Sajnos beleneztem a parom üzeneteibe es csalódtam. Mit tegyek?
Tudom, tudom. Ez a leheto legrosszabb, amit egy párkapcsolatban tenni lehet... de mar nincs visszaut.
Az elozmeny az, hogy pár hónapja a baratom es en szakitottunk. Akkor voltunk együtt 7 hónapja. Az ő depresszioja vezetett idáig, azt mondta, így nem tud velem együtt lenni, illetve néhány sértést is a fejemhez vágott, ami engem teljes hidegzuhanykent ert, mert addig a napig még csak jele sem volt, h barmi gond lenne, minden mondhatni tokeletes volt. Azt mondta, nem akar lehuzni a mélybe. Végül másnap arra jutottunk, hogy egyutt maradunk, kuzdunk a kapcsolatunkert, de a bizalmam szerintem ertheto okokbol elveszett (hiszen barmikor ujra "kidobhat", ha úgy tartja kedve...)
Nos, az elmúlt idoben kezdett minden rendezodni, azonban tegnapelőtt valamiért úgy éreztem, bele kéne néznem az uzeneteibe. Nem tudom megmagyarázni, miert, harcoltam is ellene, de nem tudtam megallni... hat, teljesen kiakadtam azon, amit láttam. Azzal a lánnyal irogatott, akivel előttem volt, de allitasa szerint nem voltak egyutt, csak kavargattak, tét nelkul. Elegge felreertheto uzenetvaltasok voltak, rólam említés se volt, illetve a baratom irta azt is, hogy szeretett vele lenni, neki kedveskedni, stb...
Tudom, hatalmas hibás vagyok, stb, ezt nem kell mondani. Nem mertem neki elmondani, hogy ez történt, viszont felhoztam ezt a lányt egy beszélgetés során. Elarulta, h beszelnek, es azt is, hogy igen, a szexuális viszony megvan köztük, de nem lenne képes tükörbe nézni, ha megvsalna... nem tudom. Nekem nagyon faj ez az egesz, de közben hazudhatott volna, hisz nem tudja, hogy lattam, miket írnak, mégis elmondta az "igazat".
Szerintetek halalra vagyunk ítélve? Én nagyon szeretem ot, mégis ugy tűnik, nem bízom benne... :( nem tudom, elmondjam-e, hogy beleolvastam az uzeneteibe, mert jogosan lenne kiakadva, de igy meg felőröl ez a helyzet...
26/N, ő 30 éves.





Én a tiszta kapcsolatok híve voltam mindig is. Semmi kedvem nem volt depressziós pasik mellett anyáskodni, játszmákban részt venni, kitalálni a másik gondolatait, érzelmi hullámvasúton fel-le száguldozni. Sőt, semmi kedvem nem volt béna, tehetetlen hapsikkal szenvedni. Voltak elképzeléseim, céljaim, a párommal szemben is hasonlóak voltak az elvárásaim. Azóta férjnél vagyok, nem sok időm ment el azzal, hogy a kardomba dőljek egy férfi miatt.
Amit írsz kérdező, az nálam 3 másodperces kategória lenne. Ennyi dő alatt lépnék ki belőle. Szerinted milyen kifutása lesz a sztoridnak? Elcseszel egy csomó időt a semmire!





Egy tény. A pasid chatel az exével, és ezt be is vallotta neked, valamint bevallotta azt is hogy van szexuális vonzalom.
Szóval én úgy értelmezném, hogy ez egy nyílt beismerés, hogy retőzködés nélkül ne kelljen hazudnia, de ugyanakkor el is tereli arról a figyelmet ha együtt maradsz vele, hogy te számonkérhesd, hogy ha lefeküdtek. Ergo szerintem így tudat alatt a nyitott kapcsolat lehetősége lenne ezzel kimondva.
Mert hát elmondta hogy van szexuális vonzalom, ergo a te döntésed, hogy vele maradsz, csak nem árt tisztázni előtte egy-két dolgot.
Pl. ha szex is lesz köztük dobbantasz.
De őszintén én ilyen helyzetbe nem maradnék, inkább mennék.
Az más ha van szexuális vonzódás, és ő ennek ellenére nem chatelget vele, nem foglalkozik vele, mert a jelenlegi párját szereti és iránta is érez szexuális vonzódást. Ez sem a legjobb opció, de ott egyértelműsíti, hogy a jelenlegit szereti.
Én nem pazarolnám a drága időmet olyanra, aki mellettem egyéb örömöket keres a volt párjával szimplán virtuális módon. Mert előbb utóbb ha nem érdekli ez lesz belőle.
De ez csak az én személyes véleményem.





Amúgy meg csúnya dolog más cuccaiban turkálni.
Nem egy ilyet olvastam itt. Volt olyan pasi aki a párja fiókját törte fel IT szakemberként. Nem nevezném az olyan embert IT szakembernek aki bizalmatlanságból és féltékenységből ilyet csinál. A párja elé dobta a mobilt hogy itt van nézd csak meg nincs benne semmi olyan amit te keresel.
Két ember bizalma szállt el ezzel. A te bizalmad, mert olyat láttál ami nem tetszett, és az ő bizalma mert előbb utóbb gondolom egy-egy elszólalás lesz majd.
De a tényen nem változtat, hogy nincs túl az exén, és ezt nyíltan bevallotta neked.





15# "Jo a kapcsolatotok. Ha nem akarod birtokolni meg korlatozni,veled marad. Nem fog az exszel megcsalni. Lejart lemez."
Te mit iszol, már megbocsáss. Ezt most inkább magadnak válaszoltad, önmegnyugtatás?
Milyen lejárt lemez? Hát titokban vele levelezik! Megírta neki, milyen jó volt vele és még be is vallotta, hogy szíve szerint megdugná....
Hát ha ez a lejárt lemez, nem tudom mi lenne a nem lejárt...





Hát én magamból indulok ki. Ha nekem valaki szexuálisan vonzó nem látok meg mást. Persze nem vagyok vak, de egy dolog a szimpátia, más dolog az erős szexuális vonzalom.
Nekem párom azt mondaná, hogy máshoz így vonzódik és még levelez is vele.
Hát mehetne, mert én voltam a másik oldalon, akihez így vonzódtak és tudom mit jelent ez.
Nem engedte el az exét sem fizikálisan, sem érzelmileg.





Én saját tapasztalatból írom, hogy az exem, miközben van valakije, itt próbál befűzni egy kis szexre, pofátlanul felidézve a múltat, szidja közben a barátnőjét, és mindezt szóban, hogy véletlen se maradjon nyoma írásban, hanem ugye felhívott cseten..
Ugyanezt csinálta, mikor velem járt, akkor is fűzött mást, engem szidva. Tudom, mert elolvastam(én is), akkor még írásban nyomult.
Ő is beismerte, szintén magától, hogy háát igen a Fannival van köztünk valami, mindig is volt, most mit tagadjam, hogy bejön? ...Elnéztem, aztán megint benéztem a messengerébe, na akkor egy haverjának ecsetelte, milyen jó volt vele dugni...
Az őszinteség nem mindig jelent gerincet, sokan csak szimplán pofátlanok. Ő is mindenkivel flörtölt, még a 40 éves eladóval is. Ő ilyen, de nekem így nem kellett.





még a 40 éves eladóval is
Ez hogy jött ide? túl idős, vagy túl eladó?
Te lenni 5 diplomás 25 éves?





23 éves volt!(és diplomás is, de nem ezért emeltem ki az eladót, hanem hogy minden létező helyen flörtölt, tehàt nem tàrskeresőn szólított le nőket, illetve ott is). Anyja korabeli nővel, aki le volt robbanva, kövér, olcsó típus volt is képes volt flörtölni, csak hogy kapja a pozitív visszajelzéseket.
Most is ilyen.
Nagyon nem oké.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!