Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Sajnos beleneztem a parom üzeneteibe es csalódtam. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Tudom, tudom. Ez a leheto legrosszabb, amit egy párkapcsolatban tenni lehet... de mar nincs visszaut.


Az elozmeny az, hogy pár hónapja a baratom es en szakitottunk. Akkor voltunk együtt 7 hónapja. Az ő depresszioja vezetett idáig, azt mondta, így nem tud velem együtt lenni, illetve néhány sértést is a fejemhez vágott, ami engem teljes hidegzuhanykent ert, mert addig a napig még csak jele sem volt, h barmi gond lenne, minden mondhatni tokeletes volt. Azt mondta, nem akar lehuzni a mélybe. Végül másnap arra jutottunk, hogy egyutt maradunk, kuzdunk a kapcsolatunkert, de a bizalmam szerintem ertheto okokbol elveszett (hiszen barmikor ujra "kidobhat", ha úgy tartja kedve...)


Nos, az elmúlt idoben kezdett minden rendezodni, azonban tegnapelőtt valamiért úgy éreztem, bele kéne néznem az uzeneteibe. Nem tudom megmagyarázni, miert, harcoltam is ellene, de nem tudtam megallni... hat, teljesen kiakadtam azon, amit láttam. Azzal a lánnyal irogatott, akivel előttem volt, de allitasa szerint nem voltak egyutt, csak kavargattak, tét nelkul. Elegge felreertheto uzenetvaltasok voltak, rólam említés se volt, illetve a baratom irta azt is, hogy szeretett vele lenni, neki kedveskedni, stb...


Tudom, hatalmas hibás vagyok, stb, ezt nem kell mondani. Nem mertem neki elmondani, hogy ez történt, viszont felhoztam ezt a lányt egy beszélgetés során. Elarulta, h beszelnek, es azt is, hogy igen, a szexuális viszony megvan köztük, de nem lenne képes tükörbe nézni, ha megvsalna... nem tudom. Nekem nagyon faj ez az egesz, de közben hazudhatott volna, hisz nem tudja, hogy lattam, miket írnak, mégis elmondta az "igazat".


Szerintetek halalra vagyunk ítélve? Én nagyon szeretem ot, mégis ugy tűnik, nem bízom benne... :( nem tudom, elmondjam-e, hogy beleolvastam az uzeneteibe, mert jogosan lenne kiakadva, de igy meg felőröl ez a helyzet...

26/N, ő 30 éves.



2021. máj. 18. 00:49
1 2 3
 1/28 A kérdező kommentje:
Jaj... nem szexualis VISZONY! szexualis vonzalom... ezt nagyon elirtam
2021. máj. 18. 00:50
 2/28 anonim ***** válasza:
92%

30 évesen össze kéne szednie magát!

De figyelj, legalább bevallotta, hogy szexuálisan vonzódik hozzá. Mondd meg neki, hogy nem szeretnéd ha beszélgetnének és nézd meg mit reagál. Azért teljesen más ha ellenkező nemű barát egy munkából akivel néha irogat vagy az exe, vagy szexpartnere, akármi…minek beszél vele, ha te vagy neki!? Igenis kérdezd ki.

2021. máj. 18. 00:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/28 anonim ***** válasza:
97%

Halálra van ítélve. Szexuális vonzalom egy dolog, mindenkinél lehet párkapcsoltban. Viszont mikor már teret engedünk neki, akkor ott már nem egy sima vonzalom van. Ő sunyiban ennek a nőnek írt ráadásul leírta hogy szeretett vele lenni.


Nekem volt ilyen foglalt pasim. Mindegy is lesz-e valami, de én pontosan tudom hogy hiába van a párjával, a kémia kettönk között nagyon is létező dolog és egyikőnk sincs túl rajta . És ő is szeretett velem lenni. Ez sok minden csak nem érzelem mentesség.

2021. máj. 18. 01:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/28 anonim ***** válasza:
73%

Mit beszéltetek meg az elején/béküléskor? Abba ez belefér-e? Amiatt nem kell haragudni, hogy mástól is feláll, amiatt viszont már lehet, hogy konkrétan keresi ezeket a helyzeteket.


Én max úgy adnék esélyt, hogy a szemem láttára beszünteti a kiscsajjal a kapcsolatot, aztán ha kérem a telefont, azonnal megmutatja (nem kell mindig ez, de a lehetőség ott legyen). Mondd nyugodtan, hogy belenéztél, nem volt alaptalan.


Amennyiben ez nem elfogadható és nincs igénye bizalmi kapcsolatot építeni, akkor lehet lapozni.

2021. máj. 18. 01:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/28 A kérdező kommentje:

Nem beszéltük meg, hogy belefer-e, de gondoltam, egyertelmu, hogy nem...

Azt tudtam, hogy ők meg szokták tartani a kapcsolatot, de hogy mostanában ez ilyen iranyt vett, almomban sem gondoltam volna.

Ő elegge ugymond "flirty" amugy is, barkit zavarba tud ejteni, ugy erzem, ez most mégis más helyzet... ezért is faj ennyire.


Nem tudom, mi értelme lenne ilyen ultimatumot adni (marmint hogy azonnL szakitsa meg vele a kapcsolatot, illetve legyen lehetőségem belenezni a telojaba...), ez eléggé extrem megoldasnak tunik. De köszönöm a tanácsot, fontolora veszem azert... bar valami aranykozeputra vágynek, ha egyáltalán lehet még ilyen...

2021. máj. 18. 01:40
 6/28 anonim ***** válasza:
64%

Amiatt nem kell haragudni, hogy mástól is feláll"


De kell! Egy dolog, hogy más is tetszik, de konkrétan, ha már másik nőre feláll, az azért nem szimpla vonzalom. Nőként ha tetszik egy másik pasi egy dolog, de nem nedvesíti be a bugyimat.....

2021. máj. 18. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/28 anonim ***** válasza:
84%
Ultimátum? Te jó isten, ez valami tini kategória??
2021. máj. 18. 01:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/28 anonim ***** válasza:
98%

Nem az ultimátum a lényeg kérdező, hanem a rá adott reakciója.

Ha csinálja, akkor azt mondom, gondolHATja veled komolyan.

Ha nem csinálja? Kell a biztos pont az életébe, de további energiákat nem fektetne sem beléd, sem a megvezetésedbe. Az ilyen lusta dög akkor menjen csak a pistába nem? 😃

2021. máj. 18. 01:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/28 A kérdező kommentje:
Nem tini kategória, pont ezért nem is szeretnek ultimatumot adni :)
2021. máj. 18. 01:46
 10/28 anonim ***** válasza:
79%

"Én max úgy adnék esélyt, hogy a szemem láttára beszünteti a kiscsajjal a kapcsolatot, aztán ha kérem a telefont, azonnal megmutatja (nem kell mindig ez, de a lehetőség ott legyen). Mondd nyugodtan, hogy belenéztél, nem volt alaptalan."


Nőként mondom: buta, arrogáns, rettentő irritáló ember lehetsz. Szemed láttára beszünteti? Hát anyám tuti vagyok benne, hogy nincs kapcsolatod, vagy csak valami szerencsétlen lúzer állt le veled. . Tipikus buta nő mentalitás: jól befegyelmezem, viselkedik oszt akkor kap jutalomfalatot. ... Meg kéred a telefont. Jézus. És csodálkozok, ha mégis elvesz valaki 5 éven belül megcsal...

2021. máj. 18. 01:47
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!