Terhességmegszakítás után párkapcsolati problémák? (Többi lent)

Az a szomorú, hogyha három év múlva jön a tervezett gyerek, akkor is ezt csinálta volna, az első és összes problémánál.

Nem apának való a párod, ez kiderült, és nem is akar az lenni.

Én szakítanék a helyedben. Ebből látsziik, hogy nehéz szituációban nem képes támogatni téged. Nekem volt abortuszom, még a kapcsolat első évében. Rendellenes magzat,. de valószínűleg ha nem az lett volna, akkor is elvetetjük. A párom fizikailag nem tudott jelen lenni és mellettem lenni, mert külföldön dolgozott és elég komplikált volt a helyzet. De minden vizsgálat után beszéltünk telefonon, az operáció előtt is tartotta bennem a lelket. Sokáig emésztette magát, hogy nem tudott velem lenni akkor, amikor a leginkább szükségem lett volna rá. Talán 1-2 éve kezdte csak elengedni ezt az érzést, maga a procedúra már 6 éve volt. Alig voltunk együtt akkor még egy éve, de ahogy mellettem állt - még ha nem is fizikailag - megmutatta nekem hogy nehéz helyzetben is számíthatok rá, és tényleg jó társam lehet. addig nyilván csak a szép pillanatokat éltük meg együtt, és nagyon féltem, mi lesz, hogy megyünk ezen végig. De megoldottuk. Együtt vagyunk azóta is. A szexet nem erőltette. Én sokáig féltem, hogy megint megtörténik, és ismét a kórházi ágyon kötök ki, és rettegtem hogy ez a kapcsolat végét is jelenti, hogy nem tudom az intimitást újra megélni. Az elején ő is félt, nehogy fájdalmat okozzon nekem. Még benne voltunk a 6 hétben, nem is történt semmi, de azt sem engedte kb hogy az ölébe üljek, nehogy ha véletlenül izgalmi állapotba kerül ettől, fájdalmat okozzon. Hiába mondtam hogy ez azért nem fog megtörténni, nyilván én sem erőltettem, neki is le kellett ezt rendeznie magában. Aztán úgy 3 hanappal a beavatkozás után álltunk újra készen az együttlétre. Nagyon óvatos volt, mintha az első alkalom lett volna (nekem ő volt az első) , szóval így szép lassan helyreállt minden.

A párod türelmetlen, nem támogat és át sem érzi, min mehetsz most keresztül, még akkor is, ha ez a saját döntésed volt. Ez akkor sem könnyű. Ne maradj vele.

Szerintem ez a kapcsolat kuka.

Véleményem szerint egy olyan kapcsolat nem tud tovább működni, ahol úgy esik teherbe valaki, hogy a két fél nem ugyanazt akarja.

Ha a nő megtartja úgy, hogy a férfi nem akarja, akkor a férfi lelép, ez szinte biztos. Ha a férfi akarja a gyereket, de a nő el eteti, a férfi biztos nem tudja feldolgozni, hogy elvették tőle a kívánt gyereket és semmit sem tehetett ellene. Ha a nő akarja, a férfi nem, és abortusz a vége, akkor meg ez történik. Egy idő után rá sem tudsz nézni arra az emberre, aki erre "kényszerített".

Nem hiszem, hogy ezt annyira meg lehet bocsátani, hogy utána simán menjen minden.

Arról nem is beszélve, hogy nem tinik vagytok. Ha valakivel tervezem a közös életet és a családot, akkor nem hátrálok meg, ha pár évvel hamarabb következik be.

25, na igen...azért a 30-hoz közel úgy beszélni családról, többéves kapcsolatban, hogy a távoli jövőben majd egyszer, akkor ott nincs ilyen szándék, max a pasi ámította. Más ugyanez tiniként meg huszonpár éves egyetemistaként, de ha szeretnék gyereket azzal az emberrel akivel vagyok, csak kicsit később, akkor nem rohannék abortuszra azonnal, meg a párom se kényszerítene erre. Még akkor sem, ha épp nem a legjobbkor jön. Felnőttek vagyunk, minimum hogy átrágjuk legalább a lehetőségeket. Persze ez nem annak szól, aki nagyon fiatal még, vagy nagyon alkalmi a kapcsolat, vagy épp soha nem akar gyereket. De ha azzal vagy, akivel állítólag akarsz, közel a 30-hoz, jövedelem is van, akkor nem így kéne ezt kezelni. Vagy ha már így alakult, már nekem nem lenne ugyanolyan semmi, nem hogy szexelni nem tudnék, hanem a pofáját se tudnám nézni... ez bebizonyítaná hogy ez a kapcsolat ezen a ponton kifulladt, a jövőben se lesz ebből család, ha most nem lett.

24...ahha, akkor minden nő csak úgy teherbe ejti magát :D vagy minden férfi aki apuka, az csak egy áldozat. Te nagyon rossz közegben nőhettél fel, sajnálom. De vannak rendes apukák, meg akik szeretnének családot. Persze nem mindenki, és ezt tiszteletben kell tartani. De nők is vannak ám, akik nem akarnak anyák lenni, nem csak a gonosz nők, akik kierőszakolják a szegény pasitól a gyereket.

Bocsáss meg, hogy egy másik eset kapcsán írt gondolataimat is megosztom veled (Lásd e gondolatmenet végén!). A te partnered nyilván nem azonos az én férfias és apai haragom tárgyával, mégis úgy érzem: sok a két személy között a hasonlóság: sem az általam kárhoztatott alakot, sem az általad férfinak gondolt felnőttet nem tekinthetem se igazi férfinak, se érett felnőttnek. Mindkettő nemiségről alkotott felfogása abban merül(t) ki, hogy az nem több, mint valami kellemes élvezeti cikk, amit mindenki kénye és kedve szerint használ azért, hogy ő jól érezze magát. A lényeg azonban az, hogy az élvezeti/teremtő aktus akkor sem csupán két, közösülésre és nemzésre is alkalmas személy kölcsönös ügylete, ha egyébként a felek teljesen egyetértenek abban, hogy átmenetileg nem kívánnak esélyt adni az utódnemzésnek. Ha ugyanis a fogamzásgátlás ellenére is bekövetkezik a „baj”, akkor a fölmerülő kérdések súlya alatt rögtön összeroskad az efféle gondolati kontrukció, a „kölcsönös megegyezés”. Sokszor előfordul, hogy az egyik fél akarja, a másik nem a megfogant gyermeket és a vele járó szülői szerepet. Jelen esetben Te voltál az, aki rádöbbent, hogy sokkal súlyosabb kérdésben kell döntened, mint amire fel voltál készülve. Egészségesen feltámadó, anyai életösztöneid azt súgták, hogy meg kell védened az anyaságodat, miközben sem az ítéletvégrehajtói szerepkörbe csúszott nőgyógyásztól, se a gyermek apjától nemhogy nem kaptál ehhez támogatást, inkább az önpusztítás irányába indítottak. Nemzetközi kutatások igazolják, hogy az abortuszok 62 százalékát nem „önként és dalolva” választják az anyák, hanem a partnerük, a szüleik, a munkahelyük, stb. nyomására adják át magukat és gyermeküket a magukat orvosnak nevező, hippokrátészi esküjüket eláruló ítéletvégrehajtóknak. Ezért szoktam kiigazítani, ha egy nő arról beszél, hogy „neki” abortusza volt, mert a lelki támogatást nem adó, cserbenhagyó „férfival” és az egész, cserbenhagyóként viselkedő környezettel együtt „nekik” ( és nekünk is) volt abortuszu(n)k. Arról is vannak kutatási eredmények, hogy művi abortusz után milyen formában jelentkezik poszt-traumás stresszbetegségek körébe tartozó post-abortusz szindróma (PAS). Szégyen, csökkent önbecsülés, harag, stb.- jelzi, hogy a testedben történteket a lelked nem tudta elfogadni, feldolgozni. Az ezzel kapcsolatos, ún. évfordulós jelenség pedig az, hogy valahányszor olyan gyermekeket lát az abortuszon túlesett nő, akiknek életkora egyezhet az ő elhajtott gyermekével, keservesen gondol arra, az ő gyereke is ekkora lenne, ha akkor másként dönt(enek). A párkapcsolatok 80 %-ban nem bírják el az abortuszt: a közösen fakasztott élet elutasítása válással jár. Ha a partnered csak a szexre tud gondolni, akkor – úgy tűnik – rossz irányú késztetésekkel sürget téged megint olyanra, aminek még az előző traumáját nem segített feldolgozni. Házasságban élő, és feleségemmel több gyermeket nemző férfiként világossá tettem a páromnak, hogy ha elveteti bármelyik gyermekemet, azzal a válásunkat fogja belőlem kikényszeríteni. Anyósom a második gyermekünktől kezdve egyre csak azt pedzegette, sugallta a lányának, hogy nem kellene kihordania, világra hoznia gyermekünket. Ezt a „Vörös Rébék” nevű boszorkányt e gyilkolási szándékával együtt ki kellett tiltanom a házamból. Azt írod, láthatatlanul is „megbélyegzettnek” érzed magad. Igen, a bélyegnek érzett seb a lelked legmélyét sértette fel. A teremtő természetnek azt a mindennél hatalmasabb, egész bioszféránkat 4 milliárd éve átfogó törvényét kellett megszegned, amely a szaporodás parancsát programozta minden élőlénybe. Ezt ugyan az okoskodó ember felülírhatja, de ezért az árulásért soha nem kap se dicséretet, se jutalmat, legfeljebb fájó, nehezen vagy sose gyógyuló, lélekmélyi sebeket. Mert – ahogy írod – „egy világ dőlt össze” bennünk. (Férfiként nekem is volt abortuszom, most is érzem, hogy fáj az a seb…) Javaslom, hogy a gyógyulás érdekében csak titkon (már ha nem oszthatod meg ezt a partnereddel) adj nevet az elvesztett gyermekednek, egy szál rózsával sétálj egy csöndes helyre, ahol a virágot leteheted az ő képzeletbeli nyughelyére. Gyászodból megbocsájtást, betegségedből gyógyulást kívánva ismeretlenül is szeretettel üdvözöllek: életre fel!

„A megbeszélt fogamzásgátlót nem használta tudtomon kívül terhes lett, mit tudok tenni?” – Istennek és a gyermeket megvédő anyjának hála, semmit nem tudsz már tenni a tőled fogant gyermek ellen! Azért nem azt írom, hogy a „te” gyermeked ellen, mert ebben a "love story"-ban te nem férfi, hanem csak egy szexgép, egy kétlábon járó farok, egy érzéketlen beszélő szerszám voltál. Ha ugyanis szorult volna beléd némi felelősségérzet, akkor nem uszítod ölésre egykori partneredet csak azért, mert mindkettőtök nemi szervrendszere rendeltetésének megfelelő tökéletességgel működött és ennek eredményeként megfogant egy emberpalánta, amit – úgy látom – csak afféle bagzó állatként plántáltál a parnered méhébe. Szóval férfiként én helyetted is szégyellem magam. Szégyellem, mert a hozzád hasonló kanok mind azt gondolhatják magukról, hogy férfiak. Pedig te akár szó nélkül is elhagyhattad volna alkalmi szexre (mindössze ondóürítésre) használt párodat, de te nem ezt tetted, hanem nyüszítő gyávaságodban még azt is javasoltad, hogy öljétek meg együtt az ártatlan babát. Elhúzhattál volna úgy is, hogy legalább elfogadod azt, amire egyébként a nagyon is helyesen működő törvény kötelezni fog, vagyis, hogy a gyermek felnőtté válásáig fizess gyermek tartást az anyának ifjúkori „botlásod” (értsd: felelőtlen viselkedésedből fakadó gyilkossági szándékod és kétségtelen biológiai apaságod) miatt. Ezt pedig majd ne büntetésnek tekintsd, te szerencsétlen (nálad csak a partnered lett volna szerencsétlenebb, ha elfogadja a baba elpusztításának ötletét), hanem arra intő figyelmeztetésnek, hogy az efféle „néha néha” dugásokkal inkább e témával szakszerűen foglalkozó, hivatásos prostituáltakat keresd meg (ha már üríteni akarsz), mert velük nem fordulhat elő az ilyesféle, tudtodon és szándékodon kívüli terhesség. Tehát a legolcsóbb változatként ajánlom neked a guminőt, ennél persze drágább a hivatásos hetéra, de - anya- és családvédő törvényeinknek hála - mindkettőnél drágább lesz majd számodra a saját, elkúrt életed, amivel ki akartad oltani és/vagy tönkre akartad tenni mások életét. Ezt a gondolatsort őszinte bátorításul ajánlom annak a nőnek, aki nagyon helyesen járt el , amikor nem engedte, hogy a puszta önzésed diktálta „befolyásoddal” megcsonkítsd az ő termékenységét és elrekkentsd az ő gyerekét. A megszületendő gyermek ugyanis – lelketlen és áruló magatartásod miatt - nem lett és nem is lehet a tiéd, hanem csak az anyáé és az ő új és tisztességesebb partneréé, akiben – reményeim szerint - több és igazibb férfiasság lakozik majd, amikor vállalja az általad „csinált” gyermek édesapaságát, mint amennyit te eddig felmutattál. Hajrá, édesanya, tanítsd móresre ezt a szemét „apát”! Sok jóérzésű férfival együtt én Neked drukkolok. Életre fel!

Emlékszem 21 évesen, friss kapcsolatomban, sikerült kiszakítani a gumit. Egyből mentem sürgősségi tablettáért és szórtam az imát, hogy ne legyen belőle baba. Se a kapcsolat nem volt valami stabil, én be se fejeztem a sulit, és bár akkor még nem beszéltünk a terveinkről, de amit az anyámék a fejembe vertek, hogy gyerek kérdésben egy nő mindig csak magára számíthat. Szép a szex, de ha komoly döntést kell hozni, akkor a férfi még a neved is képes elfelejteni, hogy neki semmi felelőssége ne legyen a dologban.

Úgyhogy hónap végéig gyomorgörccsel vártam a bizonyos napokat. A párom észrevette rajta ezt a görcsösséget, és végül kezdeményezte, hogy beszéljük meg a dolot. Akkor én elmondtam hogy félek terhes lenni, de félek az abortusztól is. Mire ő azt mondta, hogy ezt együtt hoztuk össze, és ő nem fog menekülni az apaság elől. Nem akart ő sem ilyen korán apa lenni, de ha most jönne a baba akkor most lesz apa, őt ezt nem ilyeszti meg és támogat ahogy csak tud minket.

És én akkor ettől napokig sírtam. Sírtam a megkönnyebüléstől, mert már nem éreztem azt, hogy egyedül vagyok, és egyedül kell ezzel szembenéznem. Én akkor és ott értettem meg mi a különbség fiú és férfi között.

Szóval én annak a szorongásnak csak a töredékét éltem meg amit te kérdező, de az is borzalmas volt. És nagyon sajnálom, hogy a te párod nem támogató veled, pedig neked most nagyobb szükséged lenne rá mint valaha!

Remélem megtalálod a módját, hogy fel tudd dolgozni a történteket. Te pont a legnagyobb bajban maradtál egyedül és ezért nem hibáztathat senki, ha rosszul érzed magad miatta!