Férfiak, ti vállalnátok, hogy a 19 -20 éves, még 2 évig tanuló, nem dolgozó szerelmeteket eltartjátok?

Nagyon nehéz kérdés. Ismerek olyat aki eltartotta az egyetemista szerelmét sok évig, nem csak anyagilag hanem főzött rá, megkönnyítette az életét, majd a lány már végzett orvosként otthagyta. Majdnem 10 év és persze sok-sok pénz ment a kukába.

Másrészt ketten könnyebb boldogulni, de az ember a jódolgáért nem tud úgy hálás lenni, ahogyan elvárják tőle.

# 23: Nem. A tanuló nők tökéletesen jók randizgatós kapcsolatra. Tartsa el őket a szülő, mert amíg "gyerek" tanul (még ha egyetemista is), ez a szülő dolga, a többség ezt örömmel be is vállalja. És otthon/albérletben/koleszben élve is simán randizgathat még két évig, nem kell rögtön összeköltözni!

Vagy költözzenek össze, a lány vállaljon diákmunkát és szálljon be a közösbe/fedezze a költségeit.

18-as vagyok ismét.

A 2 év elég arra, hogy kiderüljön, a mindennapokban is szót tudok-e érteni szerelmemmel. Ha igen, akkor diplomaosztó után megkérném a kezét.

Ha 2 évig csak randizgatunk, találkozgatunk, akkor 2 évvel később tartunk ugyanott. Onnan, ha összeköltözünk, minimum egy év, mire elmondható, hogy remélhetőleg a mindennapokban is el tudjuk viselni egymást. Tehát minimum egy év elment a semmibe az életemből. Sőt, ha netán most összeköltöznénk, és fél év múlva látszik, hogy az együttélésben egymás idegeire megyünk, akkor békességben szétválnánk, és utána (ha lelkileg túl vagyok a szakításon) keresgélhetek tovább. Ha mindez 2 évvel később játszódik le, akkor két évvel több ment el az életemből valakire, akivel mégiscsak zsákutca lett a kapcsolat.

A 2 év alatt nem kell "all inclusive" kiszolgálni a lányt, sőt! Egyenrangú kapcsolatra gondoltam, ahol mindkét fél azt teszi bele, amit tud. Pl. ha a lány finomakat főz nekem, rendben tartja a lakást, akkor ő is hozzáteszi a magáét a közös életünkhöz. Ha elmegy diákmunkára, akkor - bármilyen keveset is keres - méltányolom az igyekezetét, hogy ő is hozzátesz a közöshöz. De ha a tanulás rovására menne, vagy éppen az együtt töltendő szabadidő rovására, akkor én magam beszélném le a diákmunkáról.

És persze észre kell venni, ha valaki visszaél a helyzettel. Pont erre is jó, hogy minden kockázat nélkül föl lehet mérni, nem él-e vissza a lány azzal, hogy eltartom. Ha hercegkisasszonyt játszik, akkor egy év alatt bőven elmúlna a rózsaszín köd a szememről és le tudnám vonni a következtetést, hogy nem nekem való nő.

De ha nem él vele vissza, annál nagyobb bizalommal vágnék bele a közös életünkbe. Ő megtapasztalná, hogy számíthat rám, ha neki nincs jövedelme, akkor is; én meg azt, hogy ő ezzel nem élne vissza.

#21 "egy házasság teljesen más," - lehet, hogy NEKED más... én nem attól tartok ki egy másik ember mellett jóban és rosszban, mert azt egy retkes állam vagy egy egyház sikeresen az uralma alá hajtotta... hanem attól, hogy szeretjük egymást és felelősséget vállalunk egymásért.

Egyébként természetesen IGEN, vállalnám... és nem, az "amíg az ééééén kenyerem eszed, addig" c. zsaroló görény-attitűdöt nem az ember párja szokta előadni, hanem pont a "csak jót akaró" szülei. Ezerszer inkább függök a páromtól - akit én választottam, meg ő engem, szabad akaratból - mint a sors által dobott drágalátos szülőktől.

(és ez nem csak elv, mindketten tartottuk már el egymást, voltunk fő keresők, mindenféle anyakönyvvezető, pap, lelkész, rabbi, sámán nélkül)

# 27: Én már réges-régen nem vagyok egyetemista lány, de még így is ragaszkodom a randizós időszakhoz, nem tartom elfecsérelt időnek, nagyon nem! Volt olyan kapcsolatom, amiben kimaradt a randizás, rögtön összeköltözéssel indult, de utóbb nagyon hiányzott a megfelelő alapozás. Egyébként szerintem ha lett volna randizós időszak, akkor valószínűleg nem is lett volna tartós, mert már időben ráébredek, hogy az illetőnek egész egyszerűen nincs semmi igénye együtt töltött, minőségi időre, csak a szürke hétköznapokban egy stabil háttérre.

Azóta már volt olyan hosszú távú kapcsolatom, amiben egy év randizás előzte meg az összeköltözést és nagyon jó volt az az időszak is. Igen, a randizás idő, meg macera, meg pénz, meg energia befektetésével jár, mindkét fél részéről. De pszichológiai alaptézis, hogy azt tekintjük igazán értékesnek, amibe időt, energiát, pénzt fektettünk.

19-20 éves lányról van szó. Két év múlva is még csak 21-22 éves lesz. Miből gondolod, hogy egy 22 éves lány már házasodni akar? Miből gondolod, hogy 2 év együttélés után házasodni akar? Egy ennyire fiatal nőt nem sürget semmi, bőven ráér a húszas évei második felében házasságon gondolni (korunk tendenciái alapján). Minél tanultabb valaki, annál később házasodik. Először a karrierjére koncentrál, utána jöhet a család. Egyetlen nőismerősöm van, aki rögtön diploma után házasodott. Ő el is vált hamar. Aztán a húszas évei végén ment újra férjhez, amikor a többi diplomás kortársa is.