Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Csak nekem furcsa, ha egy dolgozó férfi felesben akarja fizetni a dolgokat egy (még) tanuló lánnyal?
Nem provokálni akarok, de értetlenül állok a dolog előtt. Volt egyetemista barátom is, alap volt, hogy felesben fizettünk, hiszen egyikünk se dolgozott. Egyetemista srácokkal ha randiztam szintén ez volt. Az utóbbi két kapcsolatom 30 feletti férfiakkal volt. Nem éltünk együtt, de komoly kapcsolatok voltak. Ők fizettek szinte mindent. A mostani párom 30, együtt is élünk, amit ő ajánlott fel. Nem gazdag ő se, de általában ő fizet, a lakhatásba és nyaralásba egyáltalán nem várja el, hogy beszálljak. Cserébe természetesen én is meg szoktam hívni, drágább ajándékokat veszek neki ünnepekre, főzök neki finomakat, ilyesmik,amik tőlem kitelnek. Amint dolgozom, természetesen közös kassza. De nem értem, hogy hogy lehetnek egyes férfiak annyira sóherek, hogy ilyen esetben is képesek centizgetni meg felezgetni . Senki nem szereti ha élősködnek rajta, ez oké. Csak annyira furcsa, ha emiatt évekig nem laknak együtt, nem mennek nyaralni, mert ennyit se ér neki a barátnője. Nyilván ehhez komoly kapcsolat kell, de komoly kapcsolatban nem értem ez hol probléma. Ha dolgozik mindkét fél megint más. De nem tudom hogy egy kereső férfi sokszor hogy tudja elvárni a párjától, hogy felesben fizessék a lakbért+rezsit, ennyit egy diáklány melóval se keres meg.
20l
Ez teljesen megbeszeles kerdese. Ha csak ingyen szexre vagyott a ferfi egy kislannyal akkor jo hogy nem akar fizetni.
Ha a lany potapukat keres de az oreg ur meg igazi baratnot akkor is ertheto hogy miert akar felezni.
Mindig az igényekkel van a probléma.
Felhozod itt a lakást: addig, amíg a csaj tanul addig ne akarjon összeköltözni a sráccal, ha tudja, hogy nem tudja állni a saját részét.
Ha nyaralni szeretnének menni, akkor a csaj menjen diákmelózni, de akár rokonoktól is tud kapni pénzt, ha pl. ünnepkor azt kap. Lehet spórolni.
Azért mondom, hogy mindig az igényekkel van a probléma, mert sokan nem elégszenek meg egy szimpla piknikes, túrázós randival, nekik ez és ez kell, hogy aztán fb-on tudjanak vele villogni. És ezt szerinted melyik pasi tolerálja hosszú távon?
Persze, nem minden csaj ilyen.
Én mikor diák voltam, néha meghívtam a páromat mozira vagy fagyira, de mivel nem melóztam ezért az összespórolt pénzből tettem.
Lehet kisebb igényekkel is élni addig, amíg csak az egyik fél dolgozik rendes állásban.
Mindig addig nyújtózkodjunk, ameddig a takarónk ér.
Mindig kettőn áll a vásár, nemcsak a pasik hibásak ebben, hanem a csajok is, akiknek k..rva nagyok az igényeik!
Mert így korrekt? Én már lediplomáztaam, apum milliókat keres havonta de nem tartom el és nem fizetek semmit a pasimnak. Így korrekt. Én sose vártam el hogy egy férfii meghívjon pedig semmibe nem kerülne. Saját lakásom van nyilván de egyszer lakott már nalam egyik exem, a rezsi felesbe ment. Én sose dolgoztam...
25N
#7
A magad fajta luxus r..bancokat vágnám nőként úgy képen, hogy a fal adná a másikat. Apád pénzével eléggé gáz menőzni!
Plusz az, hogy annyira el vagy szállva magadtól, hogy az már fájdalmas.
Szállj le szépen a magaslóról, így soha nem fognak téged tisztelni, mint nőt!
Te mennyit tettél le saját önerődből az asztalra?
Mit dolgozol?
Mit diplomáztál?
Te,milliomosék lánya..Apád nem tudna valamivel több százalékot venni neked?Mert az az 50% nagyon kevés..
Vagy eddig már nem ér el a keze..? :D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!