Nők, akik ezt már tapasztalták, kérlek írjátok le, hogyan ment ez tovább?

Nem tudják? Valóban?

Én nem éltem együtt nagynénémmel, és semmit nem beszéltünk előtte, de mikor megláttam kisírt szemekkel, kétségbeesett arccal, már kérdeztem, hgoy mi van a FÉRJÉVEL és vele...

Egyébként nagynéném megbocsátott - újra és újra, végül a férje másfél év pingpong (holvele hol az újjal) után lelépett a másikhoz, ő meg ott maradt összetörve, semmi önbecsüléssel.

Ostoba vagy, vagy csak troll!

Azért mondom, mert ez az igazság! A férjed dugott téged is meg mellette a Marist, akibe szerelmes - és az, hogy mit mond előtted, egy dolog!

Attól simán összejárhatnak továbbra is, főleg mivel asszisztálsz nekik ehhez és elnézed.

Kedves kérdező, én csak a gyerekekkel kapcsolatban válaszolnék.

A gyerek nem hülye, csak kicsi. Attól még hidd el, érzik. Akkor is, ha te nem látod.

Én elvált szülők gyereke vagyok, többek között ez is ok volt, hogy apa régóta csalta anyát, szerelmi kapcsolat. Soha nem mondta egyikük se meg semmi ilyesmi, de egy ilyet nem lehet eltitkolni. 8 éves voltam, amikor elváltak. Akkor rossz volt nagyon pár napig, meg hiányzott is apa persze. De aztán 8 évesen is felfogtam, hogy így mindenkinek sokkal jobb.

Még mindig nagyon örülök, hogy meglépték ezt. Rossz volt feszültségben élni, addig is azért nem váltak el, mert hogy ne sérüljek. Pont az ellenkezőjét érték el, a válás volt a megváltás.

2 évig 30 km-re éltünk apától, aztán elköltöztünk 300km-nyire, apa meg 2 éve kiköltözött Németországba. Évente 3x látom és végre megbékéltem vele, nem hiányzik, de azért elvagyunk, ha itt van.

Volt egy időszak, amikor a nőjét is szerettem, mostmár nem beszélünk, csak ünnepekkor. Azóta is együtt vannak, hogy anyát csalta vele, ennek már sok-sok éve, és össze is költöztek, kiment vele a nő Németo.ba.

Egyébként anyáék 20 év házasság után váltak. Váltani sose késő, és sokkal sokkal jobb így mindenkinek. Mind élhetjük az életet, amit igazán szeretnénk.

Oké, most akkor a saját nézeteimtől elvonatkoztatva próbálok válaszolni: van olyan, aki megbocsát, és ennek kétféle kimenetele van:

-Jól átbeszélik a történteket, kompromisszumot kötnek, dolgoznak a kapcsolatukon, beszélgetnek, a megcsaló fél őszintén megbánja a történteket és törleszt, a megcsalt fél pedig szívből megbocsát. Látom, hogy hol van ebben a romantika, a katarzis és még becsülöm is azokat, akik képesek ezt az utat végigjárni, csak szerintem ez nagyon ritka. Ha valakivel volt ilyen ossza meg velünk a történetét, mert tényleg kíváncsi vagyok rá.

-Valamennyire megbeszélték, valamennyire próbálkoztak, valami eredményt elértek, de nem az igazi. Megbocsátás nem volt csak beletörődés, megbánás nem volt csak valami ahhoz hasonló, kibékülés és egymásra találás nem volt, csak megtanultak egymás mellett élni. Nem mondható rossznak, de jónak se. Elvannak. Jóvanazúgy. A házasság megmaradt, nagy harag sincs, talán még a hűtlen félre sincs több panasz, de a katarzis, vagyis a megtisztulás elmaradt. Nekem az a benyomásom, hogy a legtöbbször inkább ez történik.

Tudod mi a közös azokban, akik szakítottak és akik az első verziót választották? A megtisztulás. Ha neked ez fontos, akkor a szakítás és a megbocsátás is lehet jó döntés, csak szerintem az esélyek nem ugyanakkorák. Szakításnál szerintem szinte biztos, együtt maradásnál nem annyira. Más is írta, hogy megpróbálta, de rámentek az idegei.

Amiben teljesen biztos vagyok: ha sóhajtasz egyet és azt mondod "let it go", az az együtt éléshez elég lehet, de a boldogsághoz nem.