Kedves Nők és Férfiak! Ti állítotok-e fel valamilyen morális különbséget a férfi/női megcsalás között? Hozzáadtok-e a kérdéshez egyfajta személyes meglátáson alapuló kettős mércét? Valamint mi a véleményetek a többnejűségről, többférjűségről?

Itt ugyanez a vita zajlott le: [link]

Csak hogy ne fussunk felesleges köröket.

Zavargó!

Olvasd el még egyszer, mit írtam, mielőtt valamit is rám sütsz:

Hadd ne feleljek, hogy személy szerint mit gondolok, mert az hosszú lenne. Inkább azt mondom el, hogy a társadalmi megítélés miért ad felmentést a férfinak, s miért nem ad a nőnek.

Mert egész regényt kellene írnom, hogy ne legyen félreérthető.

Nagyon zanzásítva: rühellem a kettős mércét. Már gyerekkoromban se értettem, hogy amit a sárkány eszel ki, az rút ármány, amit a lekisebb szabólegény, az meg ravasz csel.

A megcsalásról az a véleményem, hogy akit megcsalnak, az valmilyen szinten maga is tehet róla. Bár el kell ismernem, csaltam már úgy is, hogy nem volt rá különösebb okom, csak újra meg akartam győződni arról, hogy jól választottam. Meggyőződtem, és újult erővel szerettem a feleségemet. Erről nem szívesen mesélek, mert a 30 év alatti kommentelőknek még minden fekete, vagy fehér, és hamar megdobálnak sárral. (Megtehetném, hogy név nélkül írok, de az meg nem az én világom.)

A lányom nem találta meg az igazit, s tőlem kérdezte, hogy mit kellene tennie. Neki is azt mondtam, mint amit itt is hangoztatni szoktam. Addig menjen, amíg megtalálja, és ne érdekelje, hogy ha sebeket hagy maga mögött. Ez az ő élete, és senki nem fogja neki megköszönni, ha holmi rosszul értelmezett tisztesség címén feláldozza magát. Kegyetlenség? Igen, az. Senki sem mondhatja, hogy az élet rózsaszín leányálom. Ha nem használod ki, az használ ki téged! A társkeresés az én olvasatomban: harc. Elveszem, és megtartom, aki kell nekem. Ha ezt nem tudom megtenni, nem vagyok elég jó, vagy van valaki, aki jobb nálam. Tehát elbuktam. Ha megcsalnak, szintúgy. Ezt pedig igyekszemelkerülni.

"Írtál, de arra már válaszoltam. Most te jössz."

Nem jövök. Nekem nem annyira fontos, hogy az enyém legyen az utolsó szó.