Elítélendő (ld. alább)...?

Az, hogy miben kellett volna, már mindegy.

Hogy most miben? Mondjuk a saját életével törődhetne,a saját boldogságához vezető utat egyengetve ahelyett, hogy olyan dolgokon fortyog és bosszankodik, amiken már nem lehet változtatni. Attól, hogy gyűlölködik, bosszankodik és másokat szapul senkinek nem lesz jobb de legfőként nem neki: az ilyesmi megmérgezi az ember életét. Tehát tovább kéne lépni és boldognak lenni.

Szvsz túl rövid az élet, hogy valaki mások utálásának áldozza. Ha holnap elcsap a busz, mit fogsz tudni felmutatni? Boldog volatál? Megvalósítottad önmagad? Kihoztad az életedből, amit lehetett? Vagy csak egy olyan dolog miatt szenvedsz ami a múltban történt és változtatni rajta már nem lehet?

Reggel dönthetsz úgy, hogy ma is gyűlölködök, utálkozom és emésztem magam. Vagy kiülök egy bögre forró kávéval és csak élvezem, hogy ma is süt rám a nap, és csinálok ma is valami olyat, amit szeretek és jól érzem majd magam.

"Te most rólam beszélsz vagy az ex-férjről...?"

Döntsd el te.

#252

Szívemből szóltál.

Én ezt a T/2-t álltalánosságban értettem. Nincs meg az a szóhasználat, amikor mesélsz valamit és T/2-ben mondod? Pl. mondjuk történik veled valami rendkívüli az utcán, hogy "érted, ott mész az utcán és egyszer csak...". Pedig igazából veled történt meg, nem a másikkal, csak azt akarod, hogy képzelje el, élje bele magát, hogy még jobban átadhasd az élményt.

Bár szvsz ha a kérdező és a férj nem egy és ugyanaz a személy lenne, akkor nem akadnál fenn ezen. Annyira kínosan ügyelsz rá, hogy ne azonosítsanak vele, hogy nyilvánvaló, hogy valami nem oké. Amikor olyan hosszasan magyarázod hogy valami nem igaz, hogy nyilánvalóvá válik, hogy az. ;)

Amikor másokat nézel hülyének de csak azért, mert magadból indulsz ki. Tipp: ha legközelebb el akarsz valamit titkolni, egyszerűen ne beszélj róla hosszasan részletekbe menően magyarázkodva. Ha valami nyilvánvaló, azt az ember nem érzi szükségesnek, hogy bizonygassa. Te pedig 26 oldalon keresztül bizonygatod, hogy ki nem vagy.

#255: szövegértés amúgy. 252-ben egy szót nem írtam konkrétan egyetlen emberről sem. Csak azt próbáltam hangsúlyozni, hogy szvsz az ember egyetlen emberért felel de azért maximálisan: magáért. Márpedig téged (nem személyesen téged, hanem álltalánosságban mindenkit, aki ezt olvassa és mást is) nem fog előre vinni az, ha mások felett ítélkezel ahelyett, hogy magadban próbálnál rendet rakni. Ez olyan, mintha ülnél a kertedben a saját szeméthalmod tetején és fennhangon méltatlankodnál azon, hogy a szomszéd igazán összetakaríthatná a leveleket a kertjében. A te szeméthalmod kisebb lesz ettől? Nem. Van neked közöd hozzá, hogy azok a levelek ott vannak? Nincs. Mellesleg arról sincs tudomásod, h pl a szomszéd mondjuk 2 műszakban dolgozik, hogy legyen mit ennie a családjának és amikor fáradtan haza esik pont nincs energiája kertészkedni és nevetségesen sokadlagos az. Ezzel arra célzok, hogy az általad becsmérelt hírességek életéről és belső vívódásairól épp semmi fogalmad nincs, így az ítélkezés és utálat, amelyet feléjük tanúsítasz, téged minősít. Mintha tele lennél utálattal és megvetéssel és csak úgy öntenéd magadból ahogy esik úgy puffan jelleggel. Tehát valójában tök mindegy kit szidsz és miért, a lényeg, hogy legyen mindig valaki más, akit lehet. Ez még ugye nem más, mint durva felelősséghárítás. Hiszen ezen mechanizmus a bárki - sőt akár egyenesen mindenki - lehet hibás csak Te nem. Márpedig nem él olyan ember a földön, akinek ne lenne hibája. Tökéletlen vagyunk. Ez a gondolkodás megakadályozza a fejlődést, és hogy boldog lehessen az ember. Mivel a boldogtalanságomért mindig valaki más a felelős így magam nem is tehetek annak megszüntetése érdekében. Pedig ez hazugság.

Szvsz többre megy vele az ember ha egyél távolabb lép, és azt mondja, különbözőek vagyunk. Mindenki más értékek mentén éli az életét. Nekem mindegy, hogy az xy celeb akivel sose találkoztam és valsz nem is fogom kivel és hogyan éli az életét. Az viszont nem mindegy, hogy én hogyan élem az életem. Tehát elsősorban én kell, hogy megfeleljek a saját értékeimnek és nem más. Az előbbi belső fejlődéshez és elégedett élethez vezet, az utóbbi mások életnek mérgezésében: de ez ugye mindig kétirányú. Ha én mérgezem a környezetem és rossz indulattal viszonyulok hozzá, az első sorban engem fog mérgezni. Ha kicseszek másokkal, első sorban magammal cseszek ki.