Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szólnátok a feleségnek?
A héten az egyik munkatársam, egyben haverom megvallotta, hogy kétségei vannak afelől, hogy jó ötlet volt-e megnősülni (alig 2 hónapja házasok). Elmondása szerint mindig csalta a nőt, a kezét is egy gyanú miatt kérte meg. Volt egy-két becsmérlő szava a nőre és annak anyjára is. Részletesen kikérdeztem, hogy sikerült ennyi éven át titokban tartania, nem-e derült ki soha. Azt mondta gyanú volt, de nem érdekli, ha olykor-olykor kiderül, mert simán kimagyaráz bármit, és hogy így addig marad vele a nő, amíg neki tetszik, de ha egyszer beleszeret valakibe simán lelép, hisz ez csak egy papír.
Beszélt egy konkrét nőről is, aki iránt érzései is voltak, de nem volt benne biztos, hogy kölcsönös és valamiért félre is csúszott a dolog, de mostanában sokat gondol a lányra, sokszor szex közben is rá gondol vagy épp mást képzel el.
Tanácsoltam, hogy beszéljen a legbizalmasabb barátaival is, de kétlem, hogy erre szánná rá magát, ha alapból nem hozzájuk fordult. Szerintetek szólnom kellene a feleségnek, ha igen hogyan? Egy fiatal, húszas évei közepén járó, szép, látszólag okos lányról van szó.
Itt írják hogy a haverja... hát ezek után nekem nem lenne a haverom.. max egy ivó cimbora, de ennyi..
korcs egy világban élünk.. szánalom.
Szólj a nőnek.. bár százas, hogy nem lesztek ez után nagy haverok, de nem vesztesz semmit.
És ha nem mondott igazat a srác? Csak a szája volt nagy és valójában kiskutyaként kuporodik oda esténként a barátnője mellé?
Akkor tönkre tetted valaki párkapcsolatát a kotnyeleskedéseddel. 😃
Ne haragudj, de te nem a jó isten vagy hogy ítéletet mondjál mások élete felett. Sem jogod, sem a megfelelő tudásod nincs meg ehhez.
várj ki itt a hazudozó? A kérdező mert tetteti magát h igaz barát vagy a barátja? Mert nem értem, mindkettő hazug, végulis azért barátok egyik igy másik ugy de hazugok.
Nekem ilyen barat nem kéne.
Jóhogy a szemembe nem képed megmondani h figyelj ez nem szép tőled rossz uton jársz hanem A HÁTAM MÖGÖTT ELÁRUL!
Na egy ÁRULÁSNÁL NINCS ALJABB.
Senkinek sincs joga h a másikat ELÁRULJA ÉS HÁTBASZÚRJA!
Mi az ö a JóIsten aki ítéletet tart a másik fölött? Nincs joga , de arra igen h LEGYEN GERINCE és elmondani a SZEMÉBE a barátjának h figyeld ez nem helyes.
Már bocs de egy nagyon elkorcsosodott világba élünk.
"Na egy ÁRULÁSNÁL NINCS ALJABB.
Senkinek sincs joga h a másikat ELÁRULJA ÉS HÁTBASZÚRJA!"
Azám, de a gerinctelen hímr.ibancnak sem a felesége háta mögött félreqrni.
De azt ö csinálja nem te .
Amint irtam fennebb neked nem kell igazságot osztanod HA IGAZ BARÁT VAGY akkor elmondod a szemébe hogy ne tegye ezt mert akkor nem haverkodsz többé vele , többé nem lesz a barátod.
És akkor egy másik szintre értél. Lehet belátja h csúnya dolog amit tett, lehet csak elgondoékodik rajta .
Ha ezután továbbra is csinálja akkor egyszerűen nem barátkozol vele többé. Ennyi
Ha ismered a csajt stb akkor majd figyelmezteted de a szitutól fugg
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!