Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szólnátok a feleségnek?
A héten az egyik munkatársam, egyben haverom megvallotta, hogy kétségei vannak afelől, hogy jó ötlet volt-e megnősülni (alig 2 hónapja házasok). Elmondása szerint mindig csalta a nőt, a kezét is egy gyanú miatt kérte meg. Volt egy-két becsmérlő szava a nőre és annak anyjára is. Részletesen kikérdeztem, hogy sikerült ennyi éven át titokban tartania, nem-e derült ki soha. Azt mondta gyanú volt, de nem érdekli, ha olykor-olykor kiderül, mert simán kimagyaráz bármit, és hogy így addig marad vele a nő, amíg neki tetszik, de ha egyszer beleszeret valakibe simán lelép, hisz ez csak egy papír.
Beszélt egy konkrét nőről is, aki iránt érzései is voltak, de nem volt benne biztos, hogy kölcsönös és valamiért félre is csúszott a dolog, de mostanában sokat gondol a lányra, sokszor szex közben is rá gondol vagy épp mást képzel el.
Tanácsoltam, hogy beszéljen a legbizalmasabb barátaival is, de kétlem, hogy erre szánná rá magát, ha alapból nem hozzájuk fordult. Szerintetek szólnom kellene a feleségnek, ha igen hogyan? Egy fiatal, húszas évei közepén járó, szép, látszólag okos lányról van szó.
mint a fene, mert már így is sok időt elvett tőle, és kitudja mennyit fog még ha továbbra is manipulalja
megérdemli a lány a boldogságot, és mint ,,ember" nem mint a pasija segítened kell neki h felnyisd a szemét mert ez embertelen
Nem jó ötlet. Miért hinne neked?
Egyedül akkor szólj, ha megingathatatlan, fix bizonyítékaid vannak. Tárgyi bizonyítékaid. Mert így a te szavad áll szemben az övével és alapesetben az ember a párjának hisz és nem a kapcsolatot látszólag indokolatlanul támadó embernek.
Ne szólj!
1. Azzal kezdted, hogy a haverod. Szép barát vagy....
2. Akik itt azt írják, hogy igen szólj mert... Akkor is ezt fogják tenni, ha az "elkövető", a fiúk, testvérünk lesz?
Maradj ki belőle.
10.
Illetve akik ezt írják, vajon mit reagálnának, ha odajönne hozzájuk a párjuk/férjük egy barátja és közölné vele ezeket. Hinnének neki elsőre, vagy sem?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!