Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Felvenni a harcot a szeretővel? Volt akinek sikerült?
Van egy szinte tökéletes házasság egy gyönyörű gyerekkel, másikkal a pocakban, én harmincas éveimben, férjem 40es évei elején. Nincsenek hangos viták, elhidegülés. Vannak rosszabb napok, persze, de semmi borzasztó, szeretjük egymást még mindig sok év után is, legalább is eddig ezt hittem. Biztosan tudom, hogy a férjem megcsal. 4 napja láttam egy felvillanó félrérthetetlen viber üzenetet a telefonján ami épp akkor érkezett. Nem tudok részleteket, de abszolút egyértelmű volt abból, amit láttam.
Összeomlott bennem a világ, nem tudtam mit tegyek.
Előszor elküldtem volna a pokolba, de nagyon nehéz, mert szeretem.
Nem akarom veszni hagyni a házasságom, a 15 évet. Nem akarok terhesen egyedül maradni két gyerekkel.
Nem akarom eladni a házat, amit közös munkával hoztunk össze és hagyni, hogy darabokra essen a családunk. A férjemet akarom.
Tegnap összekaptunk, mert utalgattam rá, hogy sejtem mi a helyzet. Kérdőre vontam, minek kell a mostani helyzetben feleslegesen elmászkálni a haverjához, mi értelme akkor a home officenak, tán csak nem nő van a dologban... Szóval próbáltam kiugrasztani a nyulat a bokorból, de én lettem a hisztis sárkány, aki miket gondol, semmi ilyesmi nincs, ő érezte megát megsértve, hosszú idő után jól összevesztünk, alig szólunk egymáshoz azóta és ma is elment...
Arra gondoltam, nem könnyítem így meg a dolgát. Félek, ha szembesítem, összepakol és elmegy a nőhöz, ha van rá lehetősége.
Van 15 évnyi előnyöm. Ismerem minden rezdülését, tudom mikor mit szeretne, mitől van jobb kedve, miket szeret enni, mit szeret az ágyban. Gondoltam, mi lenne, ha brutál adnék magamra itthon is, én lennék a mintafeleség, mindig kedves, megértő, hogy emlékezzen, mit készül eldobni-ha készül. Nem egy gerinctelen nőcsábásznak ismerem a férjem, egyáltalán nem az a csajozós típus, nem tudom, hogyan és miért történhetett ez, félek, ha eljutott ide, el fog hagyni.
Van itt valaki, aki így kezelte a helyzetet és működött? Visszatalált hozzá a férje/felesége?
#99
SZÁMÍTHAT??? Ez ugye csak vicc? :D
Elolvastad a kérdést? Az illető félrekefél. Az ilyenre hogy a túróba lehetne már "számítani"? :D
A félrekefélés = azzal, hogy minden áldott nap órákat tölt vele? Nyilván nem.
Normál, koronamentes esetben kb. úgy nézhet ki egy nap, hogy reggel elindul dolgozni, délután vagy kora este ér haza. Ebbe pl. beleférhet, hogy a nagyobb gyereket elvigye oviba, hazafelé hozzon a boltból, ami kell, utána otthon "átvegye" a gyerekeket, hogy anya meg tudjon tőlük mozdulni vagy épp leülni egy kicsit a fenekére. Ha este gáz van, akkor nem anya futkos egyedül a hányós-fosós gyerek és a fogzás miatt nem alvó között. Ilyenek. Apróságoknak tűnhetnek, de igenis számítanak.
Ha szétmennek, akkor ebből semmi nincs. Semelyik nap. Akkor minden, de minden a-tól z-ig anyára marad. 24/7. Akkor is, ha csak 2 órát sikerült aludnia. Akkor is, ha olyan beteg, hogy alig áll a lábán. Akkor is, ha visszamenne dolgozni. Mindig.
Persze feltételezhetjük azt is, hogy aki félrekefél, az alapvetően biztos olyan ember, aki egy pohár vizet nem ad a saját gyerekének az anyja helyett, de ha így lenne, nem jött volna a következő gyerek, és nem szeretné megmenteni a kérdező a családot.
#112
Én még mindig reménykedek, hogy viccelsz.
Akinek sokkal fontosabb a farka mint a családja, arra NEM bíznám rá a gyerekem, számomra ez teljesen egyértelmű. Majd aztán legközelebb ha úgy hozza az érdeke vagy a kedve, akkor a saját kölykein fog áttiporni? Inkább nem kérnék ebből. :)
Köszönöm a válaszokat. Azokat is, amik engem becsmérelnek, az is egy nézőpont, az is hasznos.
Mostanra kezdek nagyon megzuhanni, nem fog menni ez a színház, valóban.
Összeszedem magam és rá fogok kérdezni. Aki vette a fáradtságot, hogy miattam lépjen be, külön köszönöm, megmondom őszintén, megsiratott egy kicsit, bár eleve kb mindenen sírni tudnék most.
Azt hittem erős leszek, mentegettem a férjem, talán leginkább magam előtt, de mostanra kezd leesni a helyzet súlyossága, túl vagyok a sokkon és kezdem elfogadni, hogy talán nem együtt fogunk megöregedni.
Ki tudja mi folyik itt, mennyi ideje, hogy egyáltalán ez e az első eset, hisz most se látni semmi jelét.
Köszönöm még egyszer a sok választ, nem számítottam ennyire, némelyik nagyon sok erőt adott.
Kívánom, hogy ne kerüljetek ilyen helyzetbe soha.
Egyébként a hatodik hónapban vagyok.
Nem viccelek, csak nem fekete-fehérben látok...
Ismerek félremenő apákat. Attól még ott vannak a családnak is, helytállnak, megcsinálnak egy csomó mindent, viszik őket ide-oda, nem sz*rják le vastagon és tapossák el a gyerekeiket. Baromi nagy bajban lennének az anyák, ha nem lennének... Nem csak anyagilag. A pénz nem pótolja a fizikai jelenlétet és a teendők megosztását. Márpedig kisgyerekek mellett az kell a leginkább.
Ez az, Kérdező, meg tudod csinálni :)
A pocaklakónak sem jó, ha folyamatosan őrlődsz magadban, és az idősebb gyereknek is fel fog tűnni hogy valami nem kóser.
A legrosszabb lehetőségből is jobban fogsz kijönni, mert ez így tényleg nem állapot :/
Tudod mi a baj ?
Rákerdezel, letagadja. Mondhatod te, hogy láttad, úgyis te leszel a bolond féltékeny, meg a hormonok stb...
És ha jól csinálja el is hiszed magadról.
Nincs értelme beszélni az ilyenekkel.
Tapasztalatból beszélek, hidd el maradj csöndben és mentsd a menthetőt.
És ha már úgy állsz, akkor kérés nélkül hajtsd el.
Ha most is úgy állsz anyagilag, akkor csak add be a válópert aztán hajrá.
Ezek az anyjukat is kimagyarazzak.
Ja, még valami.
Ugye 6 hónapos terhesen radobbensz, hogy felrejar a féreg, van 3gy másik pici, nem vagy könnyű helyzetben.
De próbáld meg felfogni,úgy hogy nincs jó vagy rossz helyzet.
Tények vannak és kész. Ha elfogadod akkor marad, ha nem akkor valtoztatsz
Nekem ez segített.
Ne merulj bele túlzottan az onsajnalatba.
Én is így voltam tudom miről beszélek.
Minél többet nyomoztam, minél többet próbáltam vele beszélni,annál jobban derült ki számomra milyen szornyeteggel éltem együtt.
Elég lett volna ha csak a megcsalásról tudok. Arról nem ahogy hazudik,meg hogy miket...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!