A nők miért erőltetik annyira az eljegyzést, házasságot?

Azért vannak mellette is érvek. Nekem sem fontos a házasság, bár 12 év együttélés után mi is beszéltünk róla, hogy egyszer majd...

Ha belegondolsz akkor ezzel a kapcsolat új szintre emelkedik, hogy nemcsak éltek egymás mellett, hanem együtt is tervezitek leélni az életeteket. Nyilván a papír sem garancia semmire és csak formalitás, de jól tud esni.

Azokat a nőket pedig én sem értem akik mindenáron esküvőt akarnak és ráerőltetik a párjukra (ismertem pár ilyet), ahogy a gyerekvállalást is. Ez általában mindig a kapcsolat rovására megy.

Férfi számára is lehet fontos a házasság. Ahány ember annyi vélemény, de pár év elteltével szerintem is lehet egy jegygyűrűt adni szerelmem jelképéül. Házasság pedig mikor mindketten úgy érzik.

Egy barátom 5 éve van együtt, eljegyzés se volt még, egyelőre nem is lesz, angliában dolgoznak. Lány már gyereket is szeretne, megbeszélték hogy majd minden szép sorban jönni fog. Ezt a lány elfogadta, ilyen egyszerű a dolog, beszélni kell kinyitni a szép kis száját, ha valamelyik fél nem tudja felfogni, akkor tényleg nem marad más csak a szakítás.

Én ilyet mondjuk csak filmben láttam, hogy a nő "erőltette" a dolgot, de oké, tegyük fel, hogy van ilyen: undorítónak gondolom, ha a pasi hagyja magát "szekálni" meg nyújtja a dolgot mint a tésztát, ahelyett, hogy mikor a párja megemlíti, a szemébe nézne, és közölné normálisan, hogy ő NEM AKARJA, ő nem fogja megkérni a kezét, ő nem házasodik, és pont.

Minek kell egymás idejét húzni?

Nekem pl fontos a házasság. Teljesen megértem, és elhiszem, hogy lehet anélkül is élni, nagymamámnak is sikerült 72 éves koráig és tök jól megvolt, de nekem meg fontos.

Nincs baj egyik hozzáállással se, csak nem szabad két különböző mentalitású embernek összejönni, mert abból csak vita lesz meg szakítás.

Ne jöjj össze házasságpárti nővel, és kész. Én meg nem jövök össze házasságot ellenző férfival, és kész.

Én úgy gondolom, hogy ha van ilyen, hogy az egyik fél sokáig "szekálja" a másikat, ott a háttérben gyávaság, és a kommunikáció teljes hiánya van.

Mert itt nem "lepapírozásról", bebiztosításról van szó, hanem az elköteleződés kifejezésére.

Hogy a férfi képes legyen ország-világ, rokonság, Isten színe előtt kimondani hogy igen, én ezzel a nővel akarom leélni az életemet.

A legtöbb nőnek ez fontos, és szerintem érthető is.

Hogy a férfi ne sunnyogjon, lébecoljon el csak úgy kötetlenül, hanem tegye oda magát, vállaja fel hogy az a nő a párja.

Hozzáteszem, szerintem házasság nélkül is lehet kiegyensúlyozottan, boldogan, elköteleződve élni.

Másrészt az már tényleg ronda dolog amikor a nő ki akarja erőszakolni az eljegyzést, házasságot.

Ha egy férfinak nem jön ez magától, akkor úgysem fogja átérezni a jelentőségét, és gyakorlatilag a nő egójának fog szólni az egész ceremónia.

Részemről én így gondolom:

Ha jól működik a kapcsolat, és megfogalmazódik bennem az az érzés, hogy a párommal szeretném leélni az életemet, akkor az azt is jelenti, hogy vele szeretnék gyereket vállalni, új, közös életet kezdeni. Tudom azt is, hogy nem fog örökkön örökké ugyanaz a láng égni, és nem leszünk mindig boldogok, lesznek nehéz pillanatok, hullámvölgyek. Viszont a házasság az én szememben még tényleg azt jelenti, hogy eldöntjük (mind a ketten), hogy ezekben az időszakokban is egymás mellett maradunk, és megjavítjuk ami elromlott ahelyett, hogy kidobnánk. Ez a biztonság már önmagában is jó érzés, viszont nekem ahhoz, hogy mondjuk közös lakást vegyünk már elvárás szinten van, ahhoz hogy gyereket vállaljak, alapkövetelmény. Én úgy gondolom, hogy ilyen felelősséget igénylő tett előtt meg kell adni egymásnak ezt a biztonságot. Tudom, hogy lassan több a mozaikcsalád, mint a hagyományos, de én nem abban hiszek, és nem azt szeretném. Tudom azt is, hogy már a házasság is felbontható, el lehet válni, stb., de azért mégsem mindegy, hogy valaha kimondták-e a jóban-rosszban-t, vagy sem. (Egyébként meg én konkrétan úgy gondolom, hogy a házasság nem felbontható és ennek megfelelően kell belevágni is, és nem azt mondom, hogy ez alapján választanék párt, de örülök, hogy a barátom is ezen a véleményen van.)

Szóval szerintem ez nem arról szól, hogy boldog vagyok-e a párommal, mert egy komoly kapcsolat egy idő után már nem csak arról szól. Hanem tényleg arról, hogy úgymond "bebiztosítsam" magam és a gyermekeim teljes családban való felnövését. Mert a magam részéről még elvagyok, meg boldog vagyok biztosíték nélkül, de úgy nem adnék életet gyermeknek, hogy nem biztosítottam/tuk neki ezt.

Az előbbieknek megfelelően viszont valamennyire megértelek, mert azt gondolom, hogy ha ilyen szintre eljut egy kapcsolat, hogy jól meggondolták az élethosszig tartó döntést, akkor nem kell erőltetni, hisztizni és mielőbb túllenni rajta. Sőt, éppen azért, mivel ennek egy nagyon felelősségteljes döntésnek kell lennie, semmi értelme azt várni tűkön ülve, hogy mikor történik meg. Ha érdemes belevágni a házasságba, akkor szerintem még azt sem kell nyaggatni, aki alapvetően nem házasságpárti.

(Viszont zárójelben megkérdezném, hogy szerinted, ha különment emiatt egy pár, akkor annak lett volna jövője? Ha annyira boldogok lettek volna papír nélkül is örökre, akkor nem megoldották volna? Ebben az esetben szerintem nincs mit sajnálni azon a kapcsolaton, 5-10-15 év múlva úgyis vége lett volna, és ott álltak volna egyedül, frissen szakítva, vagy elválva)

"egyszerűen elmúlik a fellángolás."

Ha valaki emiatt szakít, az tényleg ne házasodjon soha!

Másrészt, nem, nem tanulok meg biciklizni, mert előre tudom hogy nagyokat fogok esni.... áááá, inkább meg se tanulok.