Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem érti meg, hogy mi a problémám? Hogyan mondjam másként, hogy megértse?
A párommal 3 gyermekünk van. Ahogy telt az idő, ő egyre jobban átpasszolt nekem minden feladatot. Mióta megszületett a legkisebb, azóta szinte csak nekem vannak feladataim, míg ő letudottnak veszi annyival a napot, hogy elmegy dolgozni, majd pihen.
Én már próbáltam neki szépen, csúnyán, nyugodtan, sírva elmondani, hogy ez így nem jó. Halvány lila fogalma sincs semmiről. A gyerekekről is csak annyit tud, hogy jó nekik olvasni és jó velük játszani, de hogy kivel, mikor és hova kell menni, azt nem jegyzi meg, pedig szükségem lenne a segítségére. Egy csekk befizetését sem tudom rábízni, mert elteszi, elfelejt, utána meg vagy azért vagyok rossz, mert elfelejtette (miért nem szóltam) vagy azért mert rákérdezek, hogy mikor fizeti be (minek ellenőrizgetem). A saját dolgait sem intézi, rohangálhatok én helyette is.
Meg van róla győződve, hogy ő önálló és kikéri magának, ha azt merem mondani, hogy 4 gyerekem van vele együtt, de ha valami gubanc van, azonnal én vagyok az illetékes, hogy oldjam meg.
Már próbáltam, hogy nem intézek helyette semmit, de azzal is csak magamnak csináltam plusz munkát.
Én ezt nem értem. Mit csinálok rosszul? Hogyan tudnám végre megértetni vele, hogy ez így nagyon nem jó és lassan már a kapcsolatunk a tét?
senki nem allitotta hogy nem farad el valaki ha otthon van.
De hat ez a dolga ez a munkaja ezt vallalta es nagyon is luxus pozicioban van.
A dolgozo anyak duplan faradtak nekem elhiheted.
Soha nem voltam gyesen gyeden hiszen itt nincs.
Szepen mentem dolgozni amikor lejart a 4 honap
Gyerek bolcsibe en meg a munkahelyemre ahol a gyerekek egy eves koraig napi 4x fejtem az anyatejet.
A fozest es a takaritast megoldam nem nagy durranas ha napi szinten csinalod.
Fozni meg felesleges minden nap.
Minden szombaton lesutottem az egesz heti hust es lefagyasztottam igy este mikor mindenki hazaert csak egy tesztat es zoldseget vagy krumlit kellett fozni ami tuti max 20 perc.
Minden nap meleget eszunk de csak esete mert ez a csaladunk kozos etkezese.
A munkahelyrol hazafele gyerekeket osszeszedtuk ovi bolcsi suli irany a bolt friss kenyer es mentunk haza.
Otthon kozos jatek vacsora mindig este 18:00 pontben majd beszelgetes furdes es mese.
este 20:30 mar minden gyerek a sajat szobalyaban volt es mi kettesben toltottuk el az estet.
Most mar ket gyerek kirepult mar csak egy 14 es egy 17 eves lakik velunk.
4 órában én is dolgozok, de több nem fér bele, mert a két nagyot fejlesztésre kell vinni. Mivel már csak magamra számíthatok, nem tudtam megoldani a 8 órás munkaidőt. Így most kapom a fizumat, a gyest a középső csemete után és a gyedet a kicsi után + a családit.
A férjem 6-tól 14.20-ig dolgozik, telefonos ügyfélszolgálaton.
Sajnos a kiborulós, elköltözős rész nem megoldás, mert az én házamban lakunk és csak a gyerekeket ijeszteném meg egy jelenettel.
Próbáltam ráhagyni a feladatok rá eső részét (gyógyszer felíratás, ruha vagy cipő vásárlás), de semmit nem csinált meg.
akkor meg rakd ki és válj el, kész
így se segít, akkor meg ?!
Nem vagyok szuperanya de egy nap 24 ora ebbol 8 dolgozom 7 alszom a tobbibe belefer sok sok minden meg 4 gyerekkel is.
szervezes kerdese a dolog
Mivel orommel csinalom es a gyerekek sok oromet hozzank az eletbe igy nem tartom farsztonak.
Ezen kivul segit a csalad is rokonok ismerosok baratok.
Pl uszaslecke a szomszed kislany is jar igy felvaltva hordjuk a gyerekeket.
Mivel nem lehet bemenni a leckere igy azt az orat az uszodaban a posta rendezesevel toltom.
Igy sok mindent lehet kombinalni pl suliba viszem oket majd a munkahelyre megyek kozben megveszek egy ket dolgot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!