Szerintetek mennyi esélye van férjhez menni egy önállótlan lánynak?

Érdekes válaszokat írtatok,mindenféle megközelítésből.Neki a férjhez menés lenne az ambíciója,bár legutóbb mikor beszéltünk telefonon akkor mondta hogy úgy is bevállalna 1 gyermeket ha nem megy férjhez.A fiúval én boronáltam össze,mert a lány nagyon szereti a zsidó vallást és a zsidó férfiakat.Ez a fiú meg pont az és nagyon aktív vallásgyakorló.A fiú Budapesten él és egy kisebb zsinagóga kántora(énekese),szóval zeneileg meg egyáltalán szellemi síkon jól megvannak,viszont a fiú az anyukájával él és a húgával akinek van 2 gyermeke és még a húga férje aki néger.Gyakorlatilag a fiú a család fenntartó,örülnek ha nem rakják ki őket a hiteles lakásból.A lány pedig egy borsodi kis faluban él,álma hogy Budapesten lakjon,de nincs annyi kezdőtőkéjük kettejüknek hogy elinduljanak egy albérletben.A fiú kijelentette hogy ő nem fog leköltözni vidékre,a lány meg az állását nem akarja feladni míg nincs más lehetősége.Szóval ez a lány nem az a kategória aki bejárónőt tud tartani aki főz,mos,takarít és éttermezni sem tudnak menni.Nem azt mondom hogy életbevágóan fontos a főzés és a házimunka,de szerintem illik már ebben a korban valamit csinálni,nem?Én sem főzök minden nap,de az alapvető dolgokat megcsinálom a háztartásban.Azért is "zavar" engem ez az önállótlanság,mert a lány anyukája tavaly nagy beteg volt,egy közel 5 kilós daganatot távolítottak el a hasából és ki is pakolták :( A lány pedig fittyet hányva az anyukájára elvárta hogy kiszolgálja betegen,lábadozva is.Nekem nincs szoros anya-lánya viszonyom anyukámmal,de ha eljön hozzánk Budapestre akkor az a minimum hogy ebéddel várom és nem azt várom hogy ő ugráljon nekem a konyhában.Persze nem vagyunk egyformák.Egyébként én is ismerek olyanokat akik 30x évesek nincsenek férjnél,de önállóak.Bár lehet hogy sok férfit a túlzott önállóság és talpraesettség is elriaszt.Bár nem tudok férfiaggyal gondolkodni.Mindenesetre elég érdekes ha két gyakorlatlan ember összejön...hát kíváncsi leszek mi sül ki ebből a románcból.

Utolsó,nekem valóban nincs hozzá közöm hogy ő mit csinál,de amikor felhív olyan kérdéseket tesz fel hogy: szerinted mikor megyek férjhez?mi kell a házasság sikeréhez?ketyeg a biológiai óra stb.én pedig mit is tudnék neki mondani ha nem a saját tapasztalataimat?Én nem akarom rábeszélni semmire sem és nincs is hozzá közöm az tény.Többször is mondtam neki hogy én nem akarok ebbe beleszólni és akadékoskodni,de ő kíváncsi a véleményemre.Azt meg elmondtam neki,hogy az én férjemnek fontos hogy legyen rendben a háztartás,legyen főtt kaja az asztalon,lássam el a gyermeket kellőképpen stb.Ebben szerintem semmi bántó nincs.Az irigységről meg annyit,hogy irigyli a fene,inkább sajnálom.Nekem rendben van az életem,legalábbis jól érzem magam a bőrömben.

Hogy őszinte legyek én sem vagyok az a nagy főzőtündér,de 2-3 naponta főzök valamit(nem 3 fogást)valamikor csak 1 levest vagy főzeléket és azt esszük 2-3 napig míg el nem fogy.Ritkán étterembe is megyünk.Napi teendőim között van a seprés,szemét kivitele(szelektíven gyűjtjük),beágyazás,szellőztetés,mosogatás.Aztán a mosás kb.3-4 naponta van, ezt követi a teregetés és a vasalás(amelyik ruhánál szükséges),porszívózni 3-4 naponta szoktam és felmosni is.Ezeket én nem kényszernek vagy rabszolgasorsnak élem meg,mert szerintem ezek a nagyon alapvető alap dolgok.A portalanítást pl.havonta 1x csinálom míg az ablakpucolást 2-3 havonta.Most egy kicsit elvonatkoztatva az alap kérdéstől...nekem a férjem az udvarlás idején azt mondta,hogy bármennyire is tetszem neki mint nő és vonzónak talál,ha nem tudnék alap dolgokat főzni és nem lennék önálló/önellátó, akkor az udvarlás elején megrekedt volna a kapcsolatunk és nem folytatta volna az ismerkedést és nem vett volna el feleségül.Még egyszer hangsúlyozom,ezeket az alap dolgokat(háztartás) amit csinálok, ezt örömmel teszem a családunkért,értünk,de ettől függetlenül van szabad terem és nem vagyok elnyomásban,tehát a házasságot és a házasságban "elvárt feladatokat" én nem kényszernek vagy tragédiának élem meg.Kíváncsi vagyok hogy a válaszadók házasságban élnek vagy szinglik?Akik házasságban élnek,gondolom a férjeteknek volt valami alapvető elvárása tőletek,nem?Egyébként minkét nagynéném úgy ment férjhez(a 20-as éveik elején) hogy egyikőjük sem tudott főzni és az anyósok(jelen esetben a nagymamáim tanították meg őket főzni).Belerázódtak,élik az életüket.Viszont a 80-as években és 90-es évek elején nem volt ennyire kiéleződve a női egyenjogúság. Ezzel nem vitát akarok gerjeszteni,de vajon hova vezet az,hogy "mindenki éli az életét ahogy kedve van hozzá,nem alkalmazkodik" és felcserélődnek a szerepek?Félreértés ne essék...a férjem kiválóan főz(ezt többször is bizonyította),viszont szerinte a nő dolga a háztartás és a férfiak részéről jogos az elvárás.Utolsó: írtad ezt a masszírozást,cirógatást stb.de erre mondaná a férjem: jó,jó,ez kell,de van mit enni?(most nem a dúsgazdag felső tízezerre értem ezt,akiknek bejárónőik vannak,éttermeznek,hanem az egyszerű emberekre)