Szerintetek ezt meg lehet bocsájtani? El lehet felejteni?

Hú le fogtok szerintem most pontozni, oké vérbe forgó szemmel lehet mondani, hogy hűű erre meg arra nincs mentség, könnyű itt ilyeneket mondani aztán sokan meg otthon 10x annyit tűrnek. Én kíváncsi lennék arra is, hogy min vesztetek össze? Kivételes balhé volt, vagy rendszeresen előfordul? Ez volt az első eset, hogy megütött vagy volt már rá példa? Nálunk pl. az volt kiskoromban emlékszek, hogy anya meg apa csomószor veszekedtek, volt tányértöréstől kezdve, ordibálás, fenyegetés, pofozkodás stb. Ne úgy képzeljétek el, hogy terrorban éltem, mert nem imádták amúgy egymást a szüleim nagyon és alapjáraton nem volt balhé sose, együtt egy vállalkozásban dolgoztak, minden meg tudtak oldani és nagyon jó életünk volt csak néha bekattantak. Én mindig apát okoltam ilyenkor, hogy hogy képes anyumra kezet emelni. Anya mindig sírt, sokszor tényleg nagyon elverte apa. DE! Később mikor elköltöztünk és nagyobbak lettünk akkor jöttem rá, hogy bizony sokszor nem szép kimondani, de megérdemelte anyám a verést. Párszor én is nekimentem volna, vagy legalább felképeltem volna főleg a szája miatt. Rájöttem, hogy akármennyire is aranyos néha tud olyan stílusban beszélni az emberrel, belerúgni a másikba ok nélkül, sértegetni a másikat, rágalmazni hazugságokkal és még sorolhatnám, hogy legszívesebben néha ilyenkor én is megvertem volna. Amikor mondja mondja a magáét, meg se hallgat csak jön utánad és nem képes abbahagyni a veszekedést, saját magát hergeli be, elkezd csapkolózni meg nekem hajigálni dolgokat, fejemhez vágja a hamutálat és amikor leszorítottam a kezét és lenyomtam az ágyra akkor meg azt hallgattam hetekig hogy ÉN milyen szemét vagyok mit tettem a saját anyámmal, az hogy előtte ő miket csinált az már el van felejtve. Boccs ha hosszú voltam vagy zavaros, de sajnos tényleg van olyan hogy megérdemli valaki a verést. EZ meg kérdező, hogy a KÖZÖS gyereketeket használod fel a ti kettőtök veszekedésére nagyon nem szép dolog. Az, hogy ti összevesztek az egy dolog, de ha ő mint apuka rendes és szereti a gyerekét milyen jogon vinnéd el tőle. Gondolj bele fordított esetben ha összevesznétek, ő meg közölné veled hogy jólvan fogja a lányodat és elmennek otthon hagynak egyedül, te hogy reagálnál ha el akarná vinni párod a gyerekedet??? Csak gondolj bele, kb hasonlót érezhetett ő is. A gyerekkel soha ne takarózz!!

Szerintem tökmindegy min vesztetek össze, akár azon, hogy nem volt összetakarítva a nappaliban, vagy akár azon, hogy miért nem adtál fel egy csekket. Tettlegességig fajuló agresszióra nem lehet sosem megfelelő ok/indok! Főleg nem nőt...gyenge jellem az olyan aki csak így tudja elérni amit szeretne, valamint eléggé labilis, főleg, hogy írtad, utána még rosszabb volt a helyzet és még fojtogatott is. Hogy gondolkodnék -e ezek után, hogy elfelejtek mindent és maradok..? Szó sem lehet róla. Olyan családban nőttem fel, ahol ok, indok nélkül verte apám anyámat, valamint minket is, 3 -unkat lányokat. Nem számított, hogy 3-4 évesek voltunk, az sem, hogy gyerekként véletlenül törtünk-e el egy poharat. Rengeteg rossz élményem, emlékem van, és legbelül anyámat hibáztatom, hogy nekem ilyen gyerekkor jutott. A verések akkor fejeződtek be, amikor 16-17 éves voltam, s talán már nem "idegesítettem" apám a gyermeki dolgaimmal, véletlenszerű cselekedeteimmel.. Tehát igen, nálam beindulna a vészcsengő, nem is kicsit. Hiába jó a kapcsolatom a szüleimmel, sosem beszéltünk ezekről a dolgokról, mindenki úgy tesz, mintha ezek az évek meg sem történtek volna..s belül örlődünk a testvéreimmel, és hatással van ez a jelenlegi életünkre is. A párom sosem ütne meg, nyugodt természet, ám egyszer mérges volt, mert leszakadt a szekrényajtó. Váratlanul ért a rekciója amikor idegességében belerúgott a szekrénybe, képes voltam elbőgni magam, mert reflexszerűen védekezési mechanizmus állt be nálam, és féltem, hogy mi fog történni ezután. Természetesen semmi, mert a párom aztán legyintett, s mikor felém fordult, döbbenten látta, hogy totál magamon kívül vagyok...és még sorolhatnám. És ne, ne tedd ki ennek a gyerekedet, tudom miről beszélek! Ha egyszer megtörtént, megfog máskor is. Lehet, hogy nem most, vagy 1 év múlva, de sanszos, hogy akkor majd 2-3, és elég lesz egy rossz nap neki, esetleg az, hogy ittas kicsit, összevesztek és máris ott a baj...merj lépni! Ha sok nő nem ragadna le, és áltatná magát azzal, hogy "majd megváltozik, egyszeri eset volt...", akkor nem lenne ennyi elcseszett gyerek, lelkileg nyomorék nők, akik nem mernek kiállni magukért és a gyerekükért...!

Én lelépnék mikor nincs otthon.

A pofont adott esetben és talán megbocsájthatónak tartom, bár már az is necces ilyen szempontból. De a fojtogatás igazán mindennek a teteje...