Férfiak, akiknek otthon megszabják mit tehetnek?

40: egyetértek veled, ugyankkor amit leírsz, az egy nagyon szubjektív megközelítése a "papucs nem papucs" témának, és azt be kell látnod, hogy iszonyat vékony a határ a felvázolt típusok között.

ami valakinek már papucskodás az lehet neked épp a macsó férfi és vica versa.

midnenkinél máshol vannak a határok, és anélkül hogy jobban megismernéd kár ítélkezni felette.

lehet hogy egy 4 gyerekes családban papucsnak tűnik a férj, akinek a felesége dirigál, holott a feleség aki egyedül átlátja a 4 gyerek napirendjét és ezt össze tudja egyeztetnia férjjel, aki egyébként dolgozik. szóval ilyen esetben nem olyan extrém ha szeretné tudni mikor hol jár a férj, főleg ha függ tőle egyéb tekintetben, (pl. nehéz úgy elkészíteni a vacsorát 4 éhes szájnak ha a férj mondjuk úgy döntött átrendezi a heti tervet és hazafelé a bevásárlás helyett kocsmázni megy a haverokkal - és nem azért mert felelőtlen vagy mert részeges bunkó, hanem egyszerűen nem tud észben tartani napi 10 dolgot a munkája mellett).

Azt mondod multi cégtől jössz, biztos nem találkoztál még olyan felső vezetővel aki utálja az asszisztensét mert az asszisztens osztja be az idejét. Márpedig itt hasonló dolog történik, annyi különbséggel hogy a feleség nem mint asszisztens hanem némi autoritást is magához ragad. Amivel nincs probléma ha nap mint nap olyan feladatokkal találkozik amiről a férjnek fogalma sincs, már csak azért se lehet mert ő dolgozik napi 8-10-12 órában.

Őszintén szólva én azt láttam ez a papucs kérdés csak azokat izgatja akinek kisebbségi komplexusa van. Máshol kialakul egy viszonylag egészséges menetrend, amivel mindkét fél ki vna békülve. Ha ebbe beletartozik hogy a feleség tudni akarja mikor hol jár a férje, annak bizonyára meg van az oka. Ha nem lenne mindkét fél kibékülve ezzel a felállással, valószínűleg válás lenne a vége.

Ahol meg kisebbségi komplexus vagy egyéb ok miatt a férj nincs kibékülve ezzel, esetleg a nő jön rá menetközben hogy mást akart, ott szintén válás lesz a vége.

Egyszóval kívülről kár beskatulyázni az embereket papucsnak vagy macsónak, főleg a saját értékrendünk alapján megítélni másokat. Mindenki éljen úgy ahogy neki jól esik, aki meg nőként úgy érzi a párja papucs és nem elég macsó, az elsősorban magában keresse a hibát, aki meg saját magát érzi papucsnak, az menjen el pszichológushoz.

Jup, nem is állt szándékomban beskatulyázni embereket, én tudom, hogy ez árnyalt kérdés. Néhány oldallal korábban pont én írtam az apósomról, aki papucsnak néz ki, pedig az egyik leghatárotottabb ember, akit láttam valaha.

Ez a szál tényleg csak abból indult el hogy egy korábbi hozzászóló rákérdezett, hogy nem az számít-e papucsnak, aki mindig rendelkezésre áll.

A papucsság határa szerintem is vékonyka vonal. Valahol halványan ott húzom meg, amikor a megkötött kompromisszumokért a fickó az asszonyra kezd mutogatni.

Nekem sincs pl semmi kivetnivalóm azzal, ha otthon az asszony a főnök. A saját feleségemet pont én trenírozom erre, mert ő van itthon, ő tudja, mi hol van, mindenki jobban jár, ha nála a botkormány, én pedig segítek neki, hogy menjen.

Anya meghalt lassan 20 éve, apa akkor már... hát, nem volt idős, de nem is fiatal.

A nő, akivel aztán összejött, kontrollmániás - ez idővel derült ki, először jól átvágott mindenkit.

Miért van vele?

- mert apa szereti őt ezek ellenére is (meg ő nem hagyja magát olyan szinten irányítani azért, bááár, attól függ), és sok boldog, normális pillanatuk is van egyébként

- a két mostohafiát is imádja

- és szerintem leginkább, mert fél attól, hogy időskorára egyedül marad (én 1000 km-re élek a párommal)

Azóta gondolkdotam egy csomót ezen a poszton, és eszembe jutott az egyik leggyakoribb eset: az "ennyiért nem kezdünk balhét" bűvös mondata.

Mondjuk Józsi otthagyja a zokniját a sarokban, mire a felesége kikel magából, hogy lehet Józsi ilyen igénytelen. Józsi megdöbben, hiszen ez csak egy zokni. Itt Józsi leállhatna vitázni, nade: egy zokniért nyitna háborút? Látja, anya ideges valamiért, egy zokni kedvéért minek húzná fel még jobban? Elteszi, és kész.

Pár férfi kollégám okfejtést hallottam ez ügyben, ahogy ezt amolyan racionális bölcsességnek álítják be. Amit kifelejtenek a képből, hogy ezzel azt üzenik anya felé: igazából nem érdekel, miért akadtál ki, de ha elég erőszakos vagy velem, akkor megkapod, amit akarsz.

Egy konkrét példa: egy haverom szórakozott azzal, hogy a kisfia imádja a sör habját nyalogatni. A felesége ettől mindig kiakadt, mert alkoholt iszik a gyerek, apa szerint ez nem mennyiség, nem számít. A felesége a tehetetlenségtől egyszer leordította a fejét a szemünk láttára, mire ő értetlenül nézett, és letette a sört.

Megegyezni nem tudtak a témában, viszont a tiszteletlenség és a nyers erő bevált. Utána egyre töbször hallottam kiabálni a feleséget, ami bármennyire gázt mégis érhető: ha ez működik, akkor ez működik. Lehet mondani, hogy házi sárkány volt, de legalább annyira a haverom kondicionálta erre.

44: mondjuk a sörhab és kisgyerek témában nemigen lehet mást tenni, ha a nézetek ennyire radikálisan ellentétesek. nyilván az érvelés, tudományos kutatás itt nem játszik, ez kb az a kategória amire minden orvos, kutató, könyv író stb teljesen mást mond. a racionalitás nyilván azt mondja, hogy persze ihat, nem lesz tőle baja, de ha mondjuk valaki alkoholista szülők gyerekeként nőtt fel, esetleg fiatalkorában voltak gondjai az alkohollal, akkor azt nyilván nem fogod meggyőzni, még ha 10 évet kísérletekre szánsz akkor se.

kb hasonló téma ha egy vegánnak megpróbálod elmagyarázni h az nem egészséges hogy nem eszik húst. egyrészt a tudományos bizonyítékok is elég megosztóak a témában, de eddig biztosan nem jutsz el, mert mire kimondod, már olyan szinten támadnak le h örülsz h élsz. hasonló a helyzet a gyerek-alkohol, gyerek-csoki, gyerek-televízió stb témában. sokan nyíltan állnak hozzá de sokan elvakultak.

és igen, ilyen "viták"ban végül egy dolog marad, a nyers erő. ebben a kapcsolatban a feleség volt a dominánsabb, ez nem vitás, de történhetett volna úgy is, hogy a férfi üvölti le a feleség fejét. nem a haverod kondícionálta erre, egyszerűen így hozta a sors, a feleség a dominánsabb, kész.

az h kinyílt a csipája és előttetek többet kiabál az csak azért van mert áttört a vékony jég és mostmár nem szégyenkezik előttetek.

persze ha megnézed a való világban is rengeteg ilyen helyzet van, politika, ügyintézés bármi, ahol a racionális érvelés, vita, kompromisszum sehova nem vezet, és végül marad a nyers erő. kultúráltabb világban maimum szóbeli, de nem kizárt a tettlegesség se. egyszerűen nem szabad a világot utópiának felfogni ahol minden és mindenki tökéletes egyetértésben él.

persze az, ha vki rendszeresen visszaél a "hatalmával", pusztán azzal h a dominanciájával előnyre tud szert tenni, az hamar a visszájára üt. ezért lesz ezeknek a házasságoknak válás a vége.

de én pont ugyanannyira látom ebben a nő hibáját, sőt a nőt nevelő szülők hibáját, mint a férfi vagy esetleg a környezeti hatások hibáját (mindig a nő az aki védelemre szorul, mindig a nőé marad a gyerek, a közösség mindig a őnek ad igazat stb).

ez a mentalitás hogy a "papucs" férfi "sárkányt" csinál szegény ártatlan nőből, ez csakis egy házisárkány komplexusos nő fejében születhetett meg... a nő sokkal hibásabb ebben. meg az a társadalmi csoport, aki ezt a "papucs" témát terjeszti meg megbélyegzi vele a férfiakat.

#46, többségében nem értek egyet. A probléma az, hogy az emberek úgy állnak a konfliktusaikhoz, hogy először megpróbálják racionálisan meggyőzni a másikat, ha nem sikerül, akkor jön a frusztráció, majd végül a nyers erő. Nem feltétlenül kellene így lennie, meg lehetne próbálni megérteni egymást.

Nekem volt egy konfliktusom a feleségemmel. Rám szólt, hogy vegyem el a rajzmappámat a radiátorról, mert tűzveszélyes. Erre nekem keresztbe akadt a szemem, és elmagyaráztam, hogy 60 fokos vízzel fűtött radiátortól nem gyullad ki semmi. Azt hittem, ezzel ennyi. Legközelebb megint szólt, hogy tegyem el onnan, mert veszélyes.

Ezen már felkaptam a cukrot, mert úgy gondoltam, hogy szabálytalanul játszik; ignorálja az érveimet, és addig hajtogatja a magáét, ameddig már nekem nem ér meg ennyit - lásd fent - ezen meg elgurult a gyógyszerem. Csakhogy nekem ez elvi kérdés, és nincs elég kicsit téma, amin ne nyitnék frontot, ha az elveimmel ellenkezik.

A veszekedés végén kiderült, hogy az volt a baja, hogy személy szerint nekem nem hitte el, amit mondtam: azt gondolta csak úgy okoskodva, flegmázva rávágtam, mivel régen hajlamos voltam rá. Ráadásul neki gyerekkorában egyszer a fűtőtesten megégett a ruhája.

Tisztáztuk, hogy a kazán hőfokát nem kitaláltam, hanem én állítottam 59 fokra, ezzel szemben nálunk gázkonvektoros fűtés volt, arra sosem tennék papírt. Ezzel a konfliktus el lett rendezve.

A mi konfliktusunk az előítéletek és a tudatalatti félelmek konfliktusa volt. Ahhoz, hogy tisztázzam ezt, először meg kellett értenem a feleségem mozgatórugóit, és a helyén kezelni a helyzetet.

Ha nem teszem meg, mindössze két választásom marad: vagy lenyomom az asszony torkán az igazamat és félelemben tartom mindezt csak azért, hogy igazam legyen. Vagy a békét és a feleségemet választom, és lenyelem a békát. A "papucs" férjek az utóbbit teszik, pedig lenne más út is.

Hogy egyúttal válaszoljak a kérdező #45-ös hozzászólására is: nem feltétlenül arról van szó, hogy ezek az emberek nem bírják a feszültséget, és gyávák lennének - van aki igen, de gyakran nem erről van szó. Egyszerűen nem látják az ellenséget, akivel harcolnak.

A feleségnek van egy tudatalatti félelme/frusztrációja/előítélete, amit ő maga sem ért. Az asszony csak annyit tud, hogy nem szabad sört adni a gyereknek, vagy fűtőtestre papírt tenni, és a többszöri felszólítása ellenére még mindig csinálja. Ettől belül feszültség nő benne, és újra meg újra nekifut, közben egyre távolodik a férjtől.

A férj meg annyit lát, hogy a felesége teljesen behergeli magát valamin, amit már 10x megbeszéltek, és szép lassan kifut eszközből, miközben a párkapcsolata folyamatosan romlik. Egy idő után azt mondja, hogy jó, ez ennyit nem ér meg, jobban szeretem a feleségemet, mint a saját szokásomat. Nem értem, mi van, de ennyit akkor sem ér, hagyjuk a picsába.

Aztán ez olyan, mint a csepegő víz, ami sziklákat vág ketté, ha eleget ismétlődik. A folyamat megtanulódik, lerövidül és automatizálódik. Ha valami nem tetszik a feleségnek, már azonnal erőből megy, mert történelmi tapasztalat, hogy az válik be. A férj már nem is próbálkozik érvekkel, mert csak rosszabb lesz, a végén meg úgyis engedni fog. És egyre több dologban enged, lépésről lépésre szinte mindent feladva, észre sem veszi.

Engem rengetegszer állítottak be pl szőrszálhasogatónak, túlérzékenynek, kötekedőnek és hasonlóknak a környezetemben. Pontosan azért, mert egyszerűen nem tudok ilyen békákat lenyelni. Leszarom, hová rakom a papírmappámat, de attól a konfliktuskezeléstől a házat is felgyújtanám dühömben. Meggyőződésem, hogy az, hogy a párkapcsolatom 18 éve működik, annak köszönhető, hogy annak idején igenis utánaástam a mögöttes dolgoknak, és megláttam a valódi ellenséget, ami miatt nem a feleségemmel lettünk egymás ellenségei.