Férfiak, akiknek otthon megszabják mit tehetnek?

Van még egy másik, szintén érdekes típus. Van egy haverom, aki tök sikeres az életben, míg felesége pont az ellentéte: konkrétan munkája sem volt még soha. Elképesztő őket nézni kívülről.

Egyetlen gyerekük van, a csajnak őt ellátni már kihívás (főállásban). A srác meló után rohant mindig haza, mert az asszony már kivan teljesen, segíteni kell neki. Ha a csaj menstruált, a srác ebédszünetben hazaszaladt kutyát sétáltatni, mert szegény felesége nem tud lemenni, olyan rosszul van.

Nem egyszer fordult elő, hogy a feleség elcsúszott a házimunkával, és mondjuk délben telefonált, hogy vigyen neki a haverom ebédet. Ketten kimentünk ebédelni, és percekig olvasgattam az asztalomnál, amíg ők telefonon megbeszélték, mit kér a kedves feleség, majd rohanva ettük az ebédet, hogy időnkbe beleférjen még elvinni neki a kaját.

Sokáig fikáztam a nőt, meg a haveromat, hogy mekkora papucs, de ahogy telnek az évek egyre jobban rájövök, hogy nagyobb részt a haverom a ludas. Meggyőződésem, hogy a csaj nem életképtelen, csak éppen a srác nem nagyon engedi felnőni, magától meg nem is annyira akar. Ennek pedig az az oka, hogy a haverom ettől érzi magát férfinak.

Az én feleségem 180-fokban az ellentéte az övének. Konkrétan még a kocsit is előbb szereli meg, mint én. Én ezért nagyon büszke vagyok rá, de olykor kihívás mellette eléggé férfinak éreznem magam. Annyira önálló, hogy néha feleslegesnek is érzem magam.

No, ezt kompenzálja a haverom. Ő baromi fontosnak, erősnek és nélkülözhetetlennek érzi magát egy ilyen csaj mellett. Ő igazából nem a szubmisszív papucs, hanem az a fajta szülő, aki attól érzi magát nagynak és erősnek, hogy a gyereke függ tőle. A haveromnak ez a drogja, hogy a feleségét - nem szándékosan - függővé teszi magától.

"És olyan nincs, hogy valaki egy kapcsolatban lesz "papucsítva"?"

Erre láttam érdekes példát. Vannak ezek a tipikus érzelmi manipulátor nők, akiknek az az ismérve, hogy nem tudsz velük szemben vitát nyerni, pontosabban tudsz, csak éppen akkor a nő eléri, hogy bűntudatod legyen.

Van egy kolléganőm, akivel szinte barátok vagyunk. Rengeteget panaszkodik a szüleire, hogy a faterja mennyire papucs, és mennyire behódol a neurotikus, zsarnok anyjának.

No, egyszer konfliktusba kerültem a lánnyal, mert viccesen beszólt egy csípős megjegyzést, amire én hasonlóan csípős választ adtam. A lány erre megsértődött, faképnél hagyott és nem szólt hozzám egész nap.

Kb 6 óra múlva álltunk szóba újra, akkor elmondta, mennyire haragszik rám. Megvitattuk, mi történt, elmondtam neki, hogy engem rosszul értintett a beszólása, nem kellett volna törlesztenem, de neki sem beszólni. Mire kaptam egy monológot, hogy igazából igazam van, de értsem meg, mennyire kiszolgáltatott ő, stb... stb...

A lényeg, hogy váratlanul azon kaptam magam, hogy majdnem bocsánatot kértem, amiért én - a nagy és erős férfi - visszaéltem az erőfölényemmel, és nem vettem észre, hogy ő - a törött szárnyú kisgalamb - mennyire sebezhető. Ekkor hirtelen annyit mondtam neki: kedves Margit (nyilván nem így hívják), ebben a percben értettem meg tökéletesen a faterodat.

Az ilyen emberek nem szándékosan de kondícionálják, idomítják a partnerüket. A kolléganőm apja évtizedeket töltött abban az állapotban, hogy ha alkalmazkodik, akkor van egy doromboló kisciciája, ha ellenszegül, akkor petig bűntudata lesz, amiért bántotta a gyengébbet.

Kolléganőm mesélte, hogy amikor egyszer-egyszer a faterja keményebben fellépett, egyenesen öngyilkosságot kísérelt meg, vagy fenyegetőzött vele a nő, és ki tudta úgy hozni, hogy ezért a férje érezte magát hibásnak. Utána mindig nagy ijedelem, békülés, boldogság. De a tapasztalat tudat alatt ott marad.

Szerintem ezt lekezelni elképesztő tudatosság és határozottság kell(ene), márpedig a férfiak nem arról híresek, hogy értenénk a saját érzelmeinket. A legdurvább, hogy a kolléganőm egy az egyben átvette ezt a viselkedésmintát, és észre sem vette. Imádtam vele lógni, mert én voltam mellette a nagy és erős "nagytesó", de ha ütköztünk, jött a bűntudat. Én ezt tudtam kezelni, de ha szerelmes lettem volna vele, ha a szexuális életem közös lett volna vele, ha kevésbé lettem volna tudatos, simán be tudott volna törni, és még csak nem is tudta volna, hogy mit csinál.

"De ott vannak, ha kellenek" - nem ez a "papucs" klasszikus ismérve?

A nem papucs férfi, aki a kocsmában van, amikor épp kellene. És mikor hazaér, még levág két taslit, hogy miért nem szerelted meg a kocsiját. Ez a macsóság. Nem?

">>De ott vannak, ha kellenek<< - nem ez a >>papucs<< klasszikus ismérve?"

Nem-nem, komoly a különbség. Legyen a kérdező által preferált típus Béla, a tipikus papucs meg Józsi.

Béla ott áll a hátad mögött, mert gondoskodik rólad. Józsi elvan melletted, és teljesíti az utasításadiat. Béla önként segít, Józsi parancsra teszi. Béla a társad a döntésben, Józsi mellett te döntesz, ő pedig követ téged. Béla felhúzza a saját határait, Józsinak te szabsz határokat. Béla nemet mond neked, ha nem ért egyet, Józsi fű alatt próbálja húzogatni a pórázt. Sorolhatnám, de szerintem érthető a különbség.

"Én is ilyen vagyok. Sok férfi fél tőlem, mert "túl " önálló vagyok."

Viccesek a sztereotípiák: a témából fakadóan alapból azt feltételeztem, hogy fickó vagy. :D Sztereotípiák vol 2: szimpatikusabbak lettek a hozzászólásaid, mióta tudom, hogy nő vagy ^^.

"távolról sem azt jelenti, hogy egy igazi férfi nem kéne ;) Csak fel lehessen rá nézni. És ez nem azt takarja, hogy te szereld meg előbb a kocsit, vagy legyél macsóbb."

Az a szép, hogy nagyjából szó szerint megfogalmaztad az asszony narratíváját. Egy ideje már rájöttem, hogy neki is az kell, hogy ott álljak mögötte és ha elakad, vagy fejjel megy a falnak, akkor legyen támasza.

Amit tisztázni kellett, hogy engem vonjon be, ne apró szívességeket kérjen. Nem szeretem, amikor csak azért hív oda, hogy felemeljek valamit, vagy amikor el van csúszva megkér, hogy gyorsan csináljak meg ezt, vagy azt.

Tipikusan olyankor érezném magam papucsnak: ő a főnök, én meg a segédmunkás, annak meg nem vagyok jó. Ellenben nagyon jó partner vagyok, akivel lehet együtt ötletelni, átvállalok tőle dolgokat, adok ötleteket, lehet rám támaszkodni.

" akivel lehet együtt ötletelni,"

Erről tipikusan a multis corporate középvezetők jutnak az eszembe. Ők is mindig ötletelni akarnak. Döntést hozni, élni az autoritással, vagy esetleg cselekedni, mások helyett megoldani a problémákat - nem.

Ha mindkét fél ilyen végletekig úriember-úrinő akik folyton minden apró dolgon 2 órás brainstormingot tartanak, nehogy véletlenül megsértsék a másik köré gondosan felépített "autoritás burkot", azok biztos nagyon jól megvannak, sose veszekednek, ugyanakkor az is biztos, hogy annyira nem hatékonyak, hogy háromszor kifut a tej mire valamelyikük döntést hoz. A család nem egy multi cég ahol több éved van egy komolyabb döntés meghozatalára. Főleg ha 2-3 kisgyerek, nagyszülő, pénzügyi problémák vannak és sorolhatnám.

Egyszerűen vannak helyzetek amikor egyik félnek kell vállalnia a felelősséget és magához ragadnia a kormányt különben ez egy vezető nélküli autó, mindketten szakadékba zuhannak. És mondanom sem kell, a kormány megragadása mindig a nehezebb feladat, a másik fél aki "ötletel", na neki könnyebbb az élet (ugyanezek az emberek szoktak panaszkodni a másikra, hogy mindenben ő dönt)

Ez nem azt jelenti hogy nyomkövetőt kell szerelni a másikra meg számon kérni rajta hogy kivel találkozott, ugyanakkor a végletes törekvés az utópisztikus egyenlőségre, meg a polkorrektségre, meg a végtelen szabadság a másiknak, miközben én kidolgozom (a családért) a belem, na ez pont ugyanolyan beteges, mint a beteges kontroll mánia.

Kedves #39-es, van némi zavar az irásod körül - pont ilyesmi a szakmám, szóval kinyitottál egy dobozt :D.

A multis középvezetőkkel nekem is van tapasztalatom, inkább nem is kezdek el rajtuk pörögni, mert belehergelem magam. Legyen elég annyi, hogy mi sem áll tőlem távolabb, DE: a brainstorming király eszköz a megfelelő döntés ELŐSEGÍTÉSÉBEN nem pedig a helyettesítésében - más kérdést, hogy félrehasználják. De ennek semmi köze a mondandómhoz, csak jegyzőkönybe írom.

"Egyszerűen vannak helyzetek amikor egyik félnek kell vállalnia a felelősséget és magához ragadnia a kormányt "

Naná, de itt teljesen elbeszélünk egymás mellett. A kérdés az volt, papucs-e a csávó, aki mindig rendelkezésre áll, erre írtam, hogy rendelkezésre állni többféleképpen lehet.

Amit te felvázoltál egy olyan eset, amikor valakinek döntést kellene hoznia, de a férj ahelyett, hogy magához ragadná a kezdeményezést, inkább polkorrekt ötletelésbe kezd, mert nem vállalja a felelősséget.

Amiről én beszéltem az egy olyan eset, ahol a feleség egy olyan típus, aki a maga autóját maga szeretné kormányozni, de időnként ebben szüksége van támogatásra. A macsó csávó ilyenkor azt hiszi, hogy neki kell megoldania a nő helyett, és átveszi a kormányt. A papucs - Józsi - meg nem csinál semmit, mert ahhoz van hozzászokva, hogy az asszony oldja meg helyette is. Béla ezzel szemben nem veszi át a kormányt, de segít egyedül kormányozni.

És igen, igazad van: Béla csak akkor faszagyerek, ha képes magához venni a kontrollt, ha a helyzet úgy kívánja, viszont általában ez csak krízishelyzetben szükséges, és akkor is kisebbik rossz. Béla célja valójában az, hogy krízis minél ritkábban történjen.

Ha ez mind teljesül, Béla remek férj, aki mellett anya biztonságban érzi magát, és ki tud bontakozni.