Miért írják csomóan (és szinte mindig nőket látok) facebookos csoportokban, hogy 6-10-12...stb. éve szerelmesek és egyre szerelmesebbek a párjukba ?

A 10-es vagyok, kutatópszichológus. Otthon vagyok a neuropszichológiában és az idegtudományban és nem, az, amit a köznyelv szerelemnek tart, nem merül ki abban a 2+2 évig tartó hormonális reakcióban, amit a rózsaszín köd okának tulajdonítanak.

Rengeteg más adaléka van a témának, ahogy ezt az is mutatja, hogy mi már nem csak szaporodni "ülünk össze" és azért, hogy a magatehetetlen csecsemő életképességét biztosítsuk az együttmaradásunkkal. Az a fajta szerelem ugyanis pont ezt a célt szolgálja, azért is tudja meghosszabbítani a gyerekvállalás pár évvel. Azért figyelhető meg a statisztikákban, hogy a párok a gyerek 2-3 éves kora körül válnak, illetve a bűvös 7-es szám is, ami könnyen kijön, ha ezt a néhány évet hozzácsapjuk az azt megelőző néhány évhez. Viszont a legtöbb kapcsolatban az emberek ezen felül is kötődnek, különböző mintázatokkal, a neveltetésüknek és a vérmérsékletüknek megfelelően. Anyádat sem hagyod magad után és a gyerekedet sem, nem azért, mert kötelességed, hanem a kötődés miatt. A szerelem nagyjából ennek a kötődésnek és hozzá társuló vonzalomnak az elegye a későbbiekben, ezt pedig a köznyelv ugyanúgy szerelemként ismeri el, hiszen a szerelem definíció szerint egyfajta szoros kötődés, amihez erős nemi vonzalom is társul. Melyik összetevő hiányzik?

A nemiség megvan, a kötődés megvan. A hormonális állapot nem képes magát fenntartani sokáig folyamatosan, de bizony jelen-jelen van és mint mondtam, nem ez az egyetlen dolog, amivel a szerelmet magyarázzuk.

Mi kell egy szerelemhez? Utódnemzés? Eredetileg az volt a célja, de ismét megjegyzem, lejöttünk a fáról, alapvetően nem vagyunk annyira egyszerűek (ha valaki ezzel nem ért egyet, szíve joga magát majomnak gondolni), hogy anyagcserét folytatni és utódot létrehozni legyen a létezésünk és a kapcsolataink fő célja mára. Okkal vagyunk az evolúció nyertesei. Az ember kifejezetten innovatív ilyen szempontból, azért nem maradt meg az állat szintjén, mert az kevés lett volna eljutni izom helyett pusztán kognitív képességekkel és ennek köszönhetőenbmegfelelő társas struktúrákkal a tápláléklánc élére. Az ivaros szaporodás nem az ember vívmánya, nyilvánvalóan nem kell hozzá szerelem, ráadásul nem is vagyunk kifejezetten praktikusak, ha szaporodásról van szó: az utódunk fél óra alatt meghalna egyedül bárhol, jellemzően egy év egy babát kihordani... valahogy lehet érezni, hogy nem az a fő profilunk, hogy összejöjjünk gyereket végtelen csinálni, hátha valamelyik megmarad, mindezt szerelem címszó alatt. Ellenben az sajátos együttélési, azon belül is kapcsolati forma, amiben a szerelem is megvalósul és ami ezt a szerencsétlen, borzasztóan sérülékeny és nagy energiaráfordítást igénylő utódot mégis túlélővé, a genetikai állományunk sikeres továbbvivőjévé teszi, igen.

A hűség? Az sem kifejezetten eleme a szerelemnek (bár a tévhitekkel ellentétben az ember nem poligám, a humán viselkedéskomplex részét képezi, hogy időszakosan monogám faj vagyunk, ami azt jelenti, hogy nem egy életre választunk ugyan egy partnert, általában az életünk egyes szakaszait előszeretettel töltjük többnyire szigorúan páros romantikus kapcsolatban egyéb formák helyett és ez az oka annak is, hogy nagyon kevés olyan kultúra ismert, ami nem ezt a fajta felállást ismeri el alapértelmezettként). Ennek ellenére sokan preferálják a monogám kapcsolatot és létezik a hűség eszményére egy olyan magyarázat, hogy a partner iránti empátiás szeretetünk tart minket hűségben (magyarán, hogy nem akarunk neki fájdalmat okozni, ezért mi magunk is képesek vagyunk nem helyénvalónak érezni azt, ha felrúgunk egy monogám kapcsolatot. Valószínűleg sokan fognak erre válaszul jönni most a már ismert kutatással, miszerint az emberek többsége nem hűséges, arra is megvan a megfelelő válasz, de nem kapcsolódik szorosan ide (hiszen a hűtlenséget nem a szerelem elmúlása okozza elsősorban, sőt, nem hiába hívjuk megcsalásnak, az emberek nem hiába titkolják el a partner elől, ha már a hűséggel kudarcot vallottak).

Szóval, adott egy hím és egy nőstény egyed, akik valahogy mégsem rokonai egymásnak vér szerint (jó esetben), de mégsem csak egymás mellett élnek (jó esetben) és képesek úgy szeretni egymást, mint ahogy a saját anyjuk szerette őket, azzal a különbséggel, hogy a saját anyjukat nem akarják leteperni (jó esetben). Ez egy monogám kapcsolat. Ennek nincs szavatossági ideje. Ebből nem akarsz kilépni és nem viseled jól, ha a párod kilép. Miért tennéd, megkapsz mindent, amit otthon és még pluszban a nemi ösztönöd is talál magának tárgyat csúnyán szólva. Ezzel egy nagyon szoros kör zárul, ami (jó esetben) minden elemi szükségletet kielégít. Szerintem ezt az emberek szerelemnek hívják, hormonok ide, hormonok oda. Az emberek egy ilyen kapcsolatban egyszerűen vágynak egymásra, a szó minden értelmében. És ezen az sem változtat, hogy egy kutatásban valaki elnevezett egy vegyületet, ami az ilyen kapcsolatok elején fokozottan termelődik, ha kell, ha nem, szerelemhormonnak, amit aztán a többi muksó is előszeretettel vett fel a rózsaszín ködös állapottal kapcsolatban folytatott tanulmányaiban.