Az mennyire természetes hogy a feleségem szüleitől kapott lakáshoz van kulcsa a szüleinek és gyakorta ki-be járkálnak kérdés nélkül?

Én megértem a kérdezőt. Én a lakás felét kaptam a szüleimtől, a felújításban is sok pénzem van. Nagyon sokáig tartott (évek) míg megértette egyikük, hogy nem kell belopakodni kitakarítani a már kitakarított lakást, nem kell ételt becsempészni, stb stb.

Aki nem csinálta ezt végig az nem tudja mit jelentenek ezek a "kedvességek". Igen vehettem volna teljesen egyedül is lakást, azonban egyedülállóként, fiatalon ez nem olyan egyszerű, nem is ismerek sokat aki erre képes volt segítség nélkül.

A kérdésben nem az a fő baj, hogy a férfi nem vett magának saját lakást. A baj az, hogy az ajándékba adott lakást az anyós a saját tulajdonaként, a kontroll eszközeként használja. Sokszor az ilyen anyós a saját férje munkájával keresett pénzből veszi ám meg azt a lakást, úgy tüntetve föl, hogy az anyósnak kell hálásnak lenni.

A kérdezőnél a baj ott van, hogy úgy nősült, hogy ezeket az erőviszonyokat nem tisztázta.

Először is a feleséggel kell beszélni erről.

Ha nem lehet jobb belátásra bírni, akkor ez hosszú távon válóok lesz. Ha kérdező most vesz lakást, az válás esetén közös tulajdon lesz, tehát még akkor se lesz saját ingatlanja, csak egy fél, azon is egy hitel.

Jó nagy csapda. Sajnos sokan házasodnak anélkül, hogy alapvető dolgokat tisztáznának.

Ez beteg.

Haszonelvezeti joggal pedig nem igy szoktak visszaelni. Az arra az esetre van, ha tul fiatal, konnyelmu, megbizhatatlan a "gyerek", es nem akarjak, hogy a tudtuk nelkul eladja a lakast. Es peldaul, mint oly sok szerencsetlen tette mar, a hazastarsa nevere irassa, vagy eltapsolja.

De ez igy horror. Adtak is, meg nem is. Ezek utan en legszivesebben egy boronddel elmennek onnan. Az o helyeben is.

Elkeserítö ez a hozzáállás, hogy nem férfi akinek nincs saját lakása. Remélem ez csak az itt kommentelök között fordul elö ilyen nagy gyakoisággal.

Érdekelne mit gondoltok arról a részéröl az életnek, amikor valaki érett fejjel, világot látva, nyelvtudással, határozott elképzelésekkel, egészséges értékrenddel de lakás nélkül szeretne házasodni?

Vagy jobb ha beszükülten, idegbetegen, kilátástalanul és a munkán kívül semmilyen más lehetöséggel, egy zsíros lakáshitellel a zsebében, ebböl kifolyólag változtatásra képtelenül de sajátnak mondott lakással kezd neki?

Jobb az ha az ember az egész életét fiatal kora óta a karrierizmus, pénz és tulajdonfelhalmozásba öli, azt nézi folyton kinek mije van, ez alapján ítél és nem érti hogy lehet más boldog, akinek feleannyi sincs?