A családom nem örül a lagzinak. Mégis, hogyan kezelhetném ezt jól?

Olyan önzőnek érzem magam, amikor anyukámmal vagy nagynénimmel beszélek (ők ketten maradtak meg a családból, meg a bátyám, de ő szerencsére normálisan kezeli, és bár tudom, hogy minden pillanatát utálná az esküvőnek, szívesen lesz ott a kedvemért és nem nyafog). Mikor kérdezik, hogy milyen ruhát szeretnék, akkor egyből hozzáteszik, hogy "ugye nem nagy szoknyás, habos-babost?", és mikor mondom, hogy márpedig de, akkor látom, hogy húzzák a szájukat. Vagy mikor anyukámmal először elkezdtem beszélni erről, felmerült, hogy kis vagy nagy esküvő lesz, egyből úgy kérdezte, hogy "ugye nem lesz nagy banzáj?"- de igen, az lesz. Én szeretném minél több emberrel megosztani ezt a napot, barátokkal, bulizni és jól érezni magam. Alapból az a fajta ember vagyok, aki szeret szerepelni (amatőr színjátszókör tagja is vagyok hobbiból, nehogy már meglepjen ez bárkit is otthon), szeretem, ha a figyelem középpontjában vagyok, akkor pont az esküvőmön ne akarjam ezt kiélvezni?

Olyan önzőnek érzem magam, amikor otthon erről beszélünk. Mert hát ugye én ilyenkor kiállok magamért, nem az a típus vagyok, aki kerülné a konfliktusokat, és persze, nem kezdenek el veszekedni ezen velem, csak látom rajtuk, hogy a hátuk közepére sem kívánják. Az esküvővel önmagában nincs bajuk- mondjuk, azért is kaptam a fejemre, hogy nem a "hagyományos" módon történt a lánykérés, meg rosszul csináltam ezt is, természetesen-, de inkább úgy veszem észre, hogy a lagzi az, amit szívesen kihagynának.

Most komolyan, hogy lehetne ezt jól kezelni? Hogy ne érezzem önzőn magam, amiért nem vagyok olyan kis visszahúzódó, kagylóhélyba bújt alkat, mint ők, és nem is szeretnék "a nagy napomon" úgy viselkedni?

Köszönöm előre is!