Most mit tegyek? Hova tovább? Nem tudok az anyám szemébe nézni.

22 éves lány vagyok,vőlegényem 24 múlt.4 éve vagyunk együtt,és nemsokára lenne/lett volna az esküvőnk.

Nagyon jó párkapcsolatban élünk(legalábbis eddig ezt hittem),és teljesen egymásra vagyunk hangolódva.Igazából én az ilyen emberekre mindig azt mondtam,hogy álompár.

DE.Pár napja a sulimból hamarabb mentem haza,mint szoktam(pár órával,mivel elmaradtak órák),és mikor bementem a lakásba,olyan látvány tárult elém,hogy azt hittem a belem kijön.A vőlegényem anyámmal az ágyban volt(nem hallották,hogy bementem),és el tudjátok képzelni,hogy mit műveltek.Azt hittem a szívverésem eláll.:-(

Nem tudták,hogy ott vagyok az ajtóban,tehát ebben az iszonyatos jelenetben csak én éreztem magam széttépve,megalázva,megsemmisülve.Kész,redőny leengedett.Megmerevedtem,és mozdulni sem bírtam.Nagyon nehezen eltántorogtam a kijárati ajtóig,kimentem,magam után csendben behúztam az ajtót(újfent nem hallatszott,hogy becsuktam),és menekültem jó messzire.Elmentem egy barátnőmhöz,de a zokogáson kívűl nem telt másra,nem mondtam el neki hogy mi történt.Pár órán belül telefonált a vőlegényem,hogy hol vagyok,menjünk el enni este.Teljesen tanácstalan,feldúlt állapotomban azt mondtam,hogy sz@rul vagyok,fáj a hasam,nem tudok most elmenni.Jó,akkor majd később hív.

Na ez volt pár napja,azóta enni sem tudok,kijön belőlem minden,otthon voltam,de fogalmam sincs mit tudnék anyámnak mondani(itt le kell szögezni,hogy kora ellenére-43-iszonyúan jól tartja magát,vigyáz az alakjára,és csinos is-de én is az vagyok,hasonlítunk),a vőlegényem ebben a pár napban hívogatott folyamatosan,és tőlem csak annyi telt,hogy azt mondjam,hogy valami vírus szerűség bujkál bennem,várjunk míg felgyógyulok.Igazából nem tudom azt se,hogy kihez forduljak,ki segíthetne(ez számomra teljességgel feldolgozhatatlan),ki lenne az a személy akivel ezt helyes lenne megosztani(hogy helyes lenne-e ezt bárkivel is megosztani),de ahogy telnek a napok,én azt érzem,hogy fel fogok őrlődni,ez teljesen tönkretesz.Sose szerettem a balhét,vitákat,próbáltam is mindig kerülni ha ilyenre kerülhetett volna sor.

Viszont egyre nehezebben küzdöm le az agressziót ami bennem van-egyre csak növekszik bennem,a másik pillanatban azt érzem,hogy kész,megsemmisülök,bekebelez valami.Sose éreztem ilyet még,mintha valami lentről húzna lefele,ilyen spirálszerűen.Borzalmas.Mi a helyes cselekvés,mit tegyek,hogyan tovább?Nem biztos hogy ezzel megbírkózok egyedül.Soha nem voltam még ilyen sz@rul:-((

Ha tudtok,segítsetek,vagy valahogy mutassatok egy utat,hogy hogy kecmeregjek ebből ki.Mitévő legyek anyámmal és a vőlegényemmel szemben?Mert ha arra gondolok,hogy eléjük állok,és a színtiszta igazat megmondom(rákérdezek),iszonyatos émelygés jön rám.Mit tennétek,hol a megoldás?