Esküvőn gyerektilalom?

Én nem vagyok anya, viszont születése óta rendszeresen én vigyázok az unokaöcsémre, úgyhogy van tapasztalatom benne, hogy milyen problémák merülhetnek fel egy gyerekkel a szülei távollétében. Ha én kerülnék az általad felvázolt helyzetbe anyaként, én nem mennék el a lagziba.

Eleve már az is problémás, hogy az édesanyád bizonytalan, és nem szívesen vállalja. Az én anyám is ugyanilyen, ő sem szívesen vállalta az unokáját egyedül, pedig ő nem egy gyereket nevelt fel, hanem ötöt. Számomra is érthetetlen volt mindig a hozzáállása, de hát ez az ő dolga, ha ő úgy érzi, hogy már nem képes felelősséget vállalni egy ilyen pici gyerekért, akkor én biztosan nem erőltetném rá.

A másik probléma a 150 km. Ha 15 km-re lenne, ahonnan bármikor hazaugorhatsz taxival, az más lenne. Azzal indokolta a barátnőd a kérést, hogy szeretné, ha felhőtlenül tudnál szórakozni, de vajon ilyen körülmények között tényleg ki tudnál kapcsolódni? Nem azon agyalnál folyton, hogy mi lesz, ha valami probléma adódik, és utazhattok 150 km-t haza éjszaka?

De a legnagyobb baj a kora. Egy három évessel más lenne, egy ekkora gyerekkel már lehet kommunikálni, de egy másfél évessel nem. És ebben a korban a gyerekek elképesztően gyorsan változnak. Ha ma jól el van az édesanyáddal, az nem jelenti azt, hogy három hét múlva is ez lesz a helyzet, bármi beüthet. Például, ahogy korábban is említettem, újszülött kora óta vigyázok az unokaöcsémre. Megszokta, hogy sokat van kettesben velem, a nővérem egy-másfél éves korában is ott tudta hagyni rám órákra, soha nem volt semmi baj. Remekül elvoltunk, játszottunk, elmentünk a parkba, sosem hiányolta az anyját. Egyszer úgy hagyta ott nekem reggel, hogy még aludt. Korábban is előfordult már, hogy nem vele ébredt, úgyhogy nem gondoltuk volna, hogy baj lehet. Amikor felébredt, és meglátta, hogy én vagyok csak ott, elkezdett zokogni. Ölbe vettem, oda is bújt hozzám, de nem tudtam megvigasztalni. Másfél órán keresztül zokogott az ölemben kisebb szünetekkel, ekkor már mindent megpróbáltam, a nővéremet is felhívtam, hátha az ő hangja megnyugtatja, de nem jött be, úgyhogy megkértem, hogy jöjjön haza. A nővérem fél órával később ért oda, és csak neki sikerült megnyugtatnia. Nem jöttünk rá mi történt, talán rosszat álmodott, és azt hitte, az anyja nem jön vissza. Vagy egy másik példa. Az unokaöcsém mindig barátságos volt, nem félt az idegenektől sem. Aztán egyik napról a másikra elkezdett félni a férfiaktól. Még családtagoktól is, csak az apjától és az öcsémtől nem félt, de a bátyámhoz már nem mert közel menni, a nagybátyám láttán pedig zokogott. És az égvilágon semmi negatív dolog nem történt vele, egyik napról a másikra kezdődött a dolog, és pár hét múlva véget is ért éppen ilyen hirtelen. És az a baj, hogy az ilyenekre nem lehet felkészülni, és nem is lehet őket jól kezelni, mert a másfél éves gyerek nem tudja elmondani, hogy valójában mi a baja. Persze az is lehet, hogy a te gyerekeddel semmi probléma nem lenne, hisz minden gyerek más, de ezt nem lehet előre tudni. És jobb időben lemondani a meghívást, mint akkor, amikor a pár már kifizette a fogyasztásodat.

Én egyébként anyaként nem sértődnék meg, ha gyerek nélkül hívnának meg. Ez az ő esküvőjük, minden joguk megvan hozzá, hogy azt hívjanak meg, akit szeretnének. Viszont azt elvárnám, hogy ők se sértődjenek meg azon, ha ilyen körülmények között nem megyek el. Nekem a magam és a családom lelki békéje a legfontosabb, és mivel ez a helyzet a gyereknek, nekem és az anyámnak is stresszel járna, így azt mondanám, hogy a szertartásra elmegyek, de a lagziba nem maradok. Végül is a tényleges házasságkötés a szertartáson történik, tehát ez egy jó kompromisszum: így ott lennék a barátnőm életének fontos pillanatában, viszont estére meg hazaérnék a gyerekhez. Ha mások lennének a körülmények, ha közelebb lenne a lagzi, vagy a gyerek egy évvel idősebb lenne, akkor bevállalnám, de így nem.