Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Mennyi pénzt kéne adnunk esküvőre?
A párom (27) és én (23) még egyetemre járunk, dolgozunk is valamennyit mellette, és ösztöndíjat is kapunk. Így összesen kb. 520 ezerből élünk havonta. Ebből 170-180 ezer a lakhatás.
Ti mennyit adnátok a helyünkben fejenként? Testvéremről van szó, akivel nincs szoros kpcsolatom, illetve 3 napos lesz az egész esküvő, két ott alvással (ők fizetik).
"A tesóm rengeteget segített nekem életem folyamán, ahogy én is neki."
Igen, ti jó testvérek vagytok.
De a kérdező azt írta, hogy ők viszont alig tartják a kapcsolatot.
Én a nászajándékot aszerint szoktam adni elsősorban, hogy milyen közel áll hozzám a pár. Pusztán azért nem adnék többet, mert rokon. Ahogy azért sem, mert drágább esküvőt tart.
10
Én is ugyanennyi érzelmi, természetbeni és anyagi segítséget kaptam, amikor szükségem volt rá.
Költöztettek, amikor az kellett, meleg ételt hoztak és rendezték a háztartást, amikor beteg voltam, számtalan szívességet tettek stb. (Ahogy persze én is.)
Értem, hogy te nem tudod, mit jelent egy szerető, összetartó és odaadó családban élni, de ez rólad mond el sokat, nem rólam.
12.
Ez pedig így nem több a részedről, mint visszafizetése a régi adósságodnak, nem kell ezt szépíteni. Akkor egy "Tartozás kifizetve" pólóra jelentkezz be.
14.
Félelmetes, hogy kettesek meg mekkora balekok, minden üzletkötő álma az ilyen naiv ember. Vegyél csak kettőt gyorsan a sárkányvizeletes minden betegséget távoltartó krémből! Most ajándékba kapsz egy sárkányvizelet-gyűjtő edényt is.
16.
Kölcsönös, na ja. Te fizetsz, ők kapják. Mindenkinek megvan a maga szerepe.
Na jó, egy utolsó próbálkozás... Én is nagyon sokszor kaptam (akár anyagi) segítséget, amikor rászorultam.
Tudod, ez mindig változik. Van, amikor nekem van nagyobb szükségem akár pénzre, akár más támogatásra, és van, amikor a tesómnak vagy más családtagomnak.
Családi összetartásnak hívják ezt... Ha mindent összevetünk egyáltalán nem biztos, hogy én segítettem többször, de ugyan mi a bánatért számolgatnánk ezt egy családban?
Mindenesetre az az érzésem, hogy te csak valami megkeseredett troll vagy, aki a kibírhatatlan természete miatt még sosem kapott senkitől önzetlen támogatást, és ezért elképzelhetetlen számára, hogy vannak emberek, akik szeretik és segítik egymást.
18.
De kaptam és még adtam is, de se a kapás, se az adás nem "önzetlen" meg felesleges mellé ez a szépítő dicsfény, semmi nemes nincs ebben. Ha nem adott volna a rokon, adott volna más. Ha én nem adtam volna neki, adott volna más. És csak annyit adok másnak, amennyit ő ad - vagy kevesebbet...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!