Képmutatás, ha valaki ellenzi, lenézi, megveti a vallást, de közben vallási esküvője van?

Mi ilyenek vagyunk. A családom miatt szeretném a templomi részt is, nekik ez nagy dolog és egyébként nekem sincs ellenemre az oltár előtti igen...

A vallást (és az egészséges vallásosságot) nem kifejezetten ellenzem, inkább csak nem tartom fontosnak az életemben, nem hiszek Istenben, másak a kapaszkodóim az életben. De attól, hogy valamire nincs szükségem a hétköznapjaimban, nem jelenti azt, hogy száműznöm is kell az életemből minden velejáróját.

Én azt tartom képmutatásnak, mikor valaki hatalmas dolgokat akar egy egyszerű gesztusba belemagyarázni és azt hiszi, hogy csak úgy lehet egy dolgot csinálni, ahogy ő teszi...

Illetve ha már képmutatás: őszintén megmondon, hogy nem azért fizetek 4 millió forintot egy esküvőre, hogy bármit kihagyjak, ami tetszik benne. Ha lámpásokat akarok, az lesz. Ha sült rákot, akkor az, ha templomi tradicionális hangulatot, akkor pedig az.

Egyébként a gyerek megkeresztelése meg egy totál más téma, mert általában csecsemőről beszélünk, majd felnőttkorára eldönti hogy mit akar.

A történelemben kereszteltek meg olyan embereket is, akiknek a szülei nem voltak megkeresztelve.

De a házasság két felnőtt ember között köttetik. Amit ott kimondanak annak őszintének kéne lennie. Én nehezen hiszem el hogy random Mari néni keresztény rokon boldogsága, vagy az hogy fényűző templomi esküvő legyen, legitimálja hogy a pár ott hazudozik össze-vissza (az esküről beszélek).

14

Nem értem az összefüggést. Attól, hogy olyan előtt is hűséges fogadok, aminek a létezésében nem hiszek, nem lehet az az igen őszinte? Nem szólhat az akkor és ott számomra a páromnak, nem csinálhatom azért, hogy a családom számára mérvadó keretben is elfogadjam őt hivatalosan társamként? Nincs szükségem arra, hogy egy számomra képzeletbeli lénynek bizonygassam a hűségem, de ez nem teszi semmissé az érzéseim a párommal szemben. Nem azon múlik a mondandóm hitelessége, hogy kinek mondom. Házastársamul fogadom őt mindenki előtt is, ez alól az sem kivétel, ami számomra nem fontos.

#17

Egyikben sem, csak szegénynek az istenképe nem egészséges. Pontosan ezért írtam, hogy semmi baj az egészséges vallásossággal, megfér az életemben és a házasságomban is, mert rugalmas, elfogadó és megengedő, mindent összevetve egy pozitív dolog annak ellenére, hogy én nem tartom relevánsnak magamra nézve. De az biztos, hogy az ilyen álkeresztény rosszindulatú, ítélkező csűrhét kipurgálom az ismeretségi körömből.

A vallás és a spiritualitás kiváló táptalaj a mentális betegeknek, valamiért rengeteg skizofrén, neurotikus és pszichopata ki tud benne teljesedni és szépen lerombolni a mentális állapotát mégjobban. Nem meglepő, hogy utálom a vallást, ha a hívők fele mentálisan kezelendő. Természetesen lehet hívő az ember úgy is, hogy lelkileg ép. Ebben az esetben más az istenképe és a vallásos attitűdje is. Olyan, amilyet szívesen látok vendégül és tisztelni tudok.

#19 igen, ez nagyon szomorú. És bár nem lehet általánosítani, de sajnos ez legtöbb esetben így van.

Egy hívő.