Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Lefújjuk a templomi esküvőt,...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lefújjuk a templomi esküvőt, ha megingott a hitem? Nem lenne képmutatás így egyházi szertartás keretében házasodni?

Figyelt kérdés
Világ életemben hívő római katolikus voltam. Hittanversenyekre jártam, egyházi kórusban énekeltem, ministráltam, idősebben Szentleckét, Olvasmányt, Könyörgést olvastam fel miséken, illetve bérmálkozásra is segítettem felkészíteni a fiatalokat. Most már "csak" az imádkozás és a templomba járás maradt. Megvolt már három jegyesoktatás, és úgy érzem, hogy nem olyan erős a hitem mint gondoltam. Nem tudom megmagyarázni, de új pap van, és ő teljesen más meglátásba helyezte a hitbeli dolgokat, olyan kérdéseket vetett fel, amiken soha nem gondolkodtam, és úgy érzem, hogy most kezdem megérteni valójában a hitemet. Viszont nem tudom, hogy tényleg hiszek-e. Olyan furcsa megfogalmazni. Nem tudom, hogy mit tegyünk. A vőlegényem ragaszkodik az egyházi esküvőhöz, de én képmutatásnak érezném, mert ugyan hiszek Istenben, de mégsem hiszem azt a fajta hitet, amit kellene. Remélem lesz, aki megérti, hogy mire gondolok, olyan nehéz ezt tényleg érhetően leírni.
2012. jún. 13. 22:17
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
31%
ha hiszel, akkor válassz evangélikus vagy református ceremóniát. azok nem olyan "kötöttek"
2012. jún. 13. 22:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 anonim ***** válasza:
61%

szerintem tartsátok meg, mert:

1. Vőlegényed szeretné

2. te is hiszel

3. ha már elkezdtétek, megvolt mindkettőtökben az a hit, ami kell, ha ez ilyen gyorsan változott, akkor lehet, az esküvőig megint változna

4. ha ennyit jelent neked a hit, bánni fogod, ha nem tesztek esküt Isten előtt is

5. a vallásban nem az a lényeg, hogy azt hidd, amit abban a templomban mondanak, hanem, hogy higgy.


szerintem ne add fel, és házasodjatok templomban is

2012. jún. 13. 22:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/13 anonim ***** válasza:
52%
szerintem tartsátok meg. én a saját példámat tudom elmondani. 6 éves koromtól templomba jártam, ref. gimi, stb. érettségi óta alig voltam templomban. talán párszor, pedig 11 éve volt. én hiszek Istenben és igenis fontosnak tartom, h megáldjon minket. hogy a hitemet hogy élem meg, az az én mozim. a külvilágnak ehhez nincs köze. tudom és hiszem, h Isten létezik. kb ennyi a fontos.
2012. jún. 13. 22:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 anonim ***** válasza:
18%
tarts esküvöt nászmise nélkül. Esküdni "Isten és az emberek előtt" nem képmutatás. Ha nem vagy tisztában a te Isteneddel, attólmég esküdhetsz előtte.
2012. jún. 13. 22:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 anonim ***** válasza:
27%

Szerintem ez marhaság. Sosem értettem a hívőket, mármint az a tény hogy valaki hisz Istenben stb. nagyon szép dolog, sőt irigylem az ilyen embereket mert hisznek valamiben és így sokkal kiegyensúlyozottabbak.Viszont a templomban való házasság és a sok fölösleges ceremónia fölösleges, főleg manapság hisz régen az egyház mintegy hivatalossá tette az esküvőt amit ma már az anyakönyvvezetőnél is megtehetünk.

Viszont mindent összevetve mindenkinek szíve joga ahhoz milyen vallást vagy milyen esküvőt szeretne és a hit nem az esküvőben nyilvánul meg sőt szerintem az Urat ez érdekli a legkevésbé. Hisz a legfontosabb a töretlen hit és hogy mindig a jó úton haladj(ne lopj, ne ölj stb.).Plusz az igaz hit nem azt jelenti, hogy te mindig megjelensz a misén és teszed a dolgodat a templomban, hanem hogy akkor is kitartasz a hited mellett mind szóban és cselekedetben amikor már semmi értelmét nem látod ennek, mert minden rosszul alakul körülötted:)na szerintem ez az igazi hit és nem az, hogy az esküvő legyen e vagy sem, de ha más nem max ne rendezz nagy puccos esküvőt csak szép visszafogottat egy egészen kicsi kis meghitt templomban.

2012. jún. 13. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/13 anonim ***** válasza:
20%

Szerintem tartsd meg az esküvőt. Én abszolút nem vagyok vallásos, de ha a páromnak fontos lenne az egyházi esküvő, belemennék. A lényeg úgyis az egymásnak tett ígéret, nekem mindegy, hogy hol.

Viszont ha úgy érzed, lesz mégéletedben olyan, amikor fontos lesz neked a vallás, vagy szeretnéd előbb letisztázni ezt magadban, akkor kicsit halaszd el az esküvőt, hogy akkor történjen, amikor szilárd a hited és többet jelent a szertartás neked. A pap meg a párod is meg fogja érteni.

2012. jún. 14. 02:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 anonim ***** válasza:
70%

Egyértelmű, hogy hívő Vagy. Eszedbe se jusson lefújni a templomi esküvőt, már csak Isten miatt sem! Akinek ilyen kérdés egyáltalán megfordul a fejében, az már megérdemli Isten áldását. Gondolj csak bele, sokan csak meg vannak keresztelve, életükben nem voltak talán misén, sem Istentiszteleten, és pávaként vonulnak be Isten áldását kérni, mert az ooooolyan széééép és meghatóóóó. Igenis Te hívő Vagy és ne aggodalmaskodj ezen. Te nyugodt szívvel teheted be Isten házába a lábad a nagy napodon!

Sok boldogságot! :)

2012. jún. 14. 08:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/13 anonim ***** válasza:
64%
Ne aggódj, vannak ilyen korszakai az embernek. Tartsd meg nyugodtan, nem képmutatás. Isten áldását egy életre kéred!
2012. jún. 14. 10:22
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 anonim ***** válasza:
58%
Isten előtt esküszöl és nem az egyház hülyeségei előtt, amit évszázadonként felülírnak a korszellemtől lemaradva 100 évvel. Szerintem esküdjetek templomban.
2012. jún. 14. 13:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/13 anonim ***** válasza:
51%
én nem vagyok hívő, bár meg vagyok keresztelve, de mégis volt egyházi, és csodaszép volt. Már amit mondott a pap, az szebbé tette a napunkat :) plusz amit a 2. hozzászóló írt, az is igaz :)
2012. jún. 14. 14:31
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!