Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Esküvő » Együttélés nélkül ti házasodná...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Együttélés nélkül ti házasodnátok, illetve vennétek házat?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Kíváncsi vagyok a véleményetekre. Barátnőmmel a 30-as éveink elején járunk. Picivel több, mint 1,5 éve vagyunk együtt. Ez a kicsit több, mint 1,5 év együttlét egyben azt is jelenti, hogy ennyi ideje ismerjük egymást. Gyakorlatilag az első randinkon összejöttünk (előtte nem is tudtuk a másikról, hogy létezik).


Már 1 év után elkezdett nyaggatni az esküvővel meg a közös házvásárlással (amibe jobbára csak az én pénzem lenne benne, mert nekem van megtakarításom). Ebből sok vitánk is volt. Én szeretnék esküvőt, meg úgy érzem tényleg komolyan gondolom vele, viszont sosem éltünk még együtt. 2 hét volt a legtöbb amit egyhuzamban együtt töltöttünk. Konkrétan azt mondta, hogy ő gyereket csak úgy akar, ha már házunk van, összeköltözni meg csak úgy, ha már elvettem feleségül. Szeretem őt, de nekem akkor is az a véleményem, hogy előtte kellene együtt élni egy kis időt, mert úgy ismeri meg az ember a másikat igazán. De erre ő azt mondta ő már megállapodni akar, nem "próbálgatni", hogy meglássuk működne-e (pedig van egy örökölt lakásom ami felújítást igényel ugyan, de ideiglenesen kipróbálhatnánk itt az együttélést, aztán venni egy normálisat, de ezt ő nem akarja).


2021. szept. 30. 14:13
1 2 3
 1/29 anonim ***** válasza:
100%
Ki van zárva. Lakva ismerszik meg az ember, ahogy mondják, és így is van. Legalább 1-2 éves együttélés után lehetne csak szó a többiről.
2021. szept. 30. 14:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/29 anonim ***** válasza:
96%
Nem és nem. Mondjuk én nem is lennék 1,5 évig kapcsolatban, hogy nem költözünk össze, nekem az komolytalan. Főleg, ha emellett nyaggat még a házvásárlással... nőként úgy érezném, valójában egy tenyészkancát keres és egy házicselédet, és minél hamarabb minél nagyobb függőviszonyba akar keverni. Ha férfi lennék, akkor meg azt érezném, hogy palimadárnak néznek, és egy megfejhető tenyészcsődörnek. A megállapodás része az összeköltözés, ez is egyfajta elköteleződés a nagy elköteleződés előtt (ha valaki akar ilyet.)
2021. szept. 30. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/29 anonim ***** válasza:
100%
Nem.
2021. szept. 30. 14:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/29 anonim ***** válasza:
10%
A statisztika azt mutatja, hogy magasabb a válás azok körében, akik a házasság előtt is már együtt éltek.
2021. szept. 30. 14:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/29 anonim ***** válasza:
96%

Biztos hogy nem. Inkább éljek együtt valakivel, és sose házasodjunk, mint házasodjak valakivel, akivel nem is éltem együtt.

Hát a közös házvásárlásra is nemet mondanék. Inkább még vagy két évet albiban.

2021. szept. 30. 14:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/29 anonim ***** válasza:
96%
Már biztos nem, mivel 2-szer megtettem a férjhez menést összeköltözés előtt és mindkétszer válás lett a vége. Előbb legyen együttélés és minimum 1 év után, ha elviseljük egymás rigolyáit, akkor házasság. (Bár én már nem fogok harmadszorra férjhez menni.)
2021. szept. 30. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/29 FoxtrotLidérc ***** válasza:
88%
Biztos hogy nem. Egyszer már sikeresen megégettem magam, még egyszer nem teszem hurokba a fejem.
2021. szept. 30. 14:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/29 anonim ***** válasza:
100%

Biztos, hogy nem. Eleve ha neked van lakásod, megtakarításod, a helyében nem verném más fa@ával a csalánt. Nem is ismeritek egymást igazán, lehet, hogy 1-2 hónappal az összeköltözés után szakítanátok, mert nem tudtok együtt élni. Erre nem házasodnék, és vásárolnék házat a helyedben.

A megállapodáshoz mit ad hozzá? Beleteszi a készbe a fenekét..

2021. szept. 30. 14:36
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/29 anonim ***** válasza:
95%
Meg a lófax a fülébe. Nem te tehetsz róla, hogy 30 elejéig nem akart ő megállapodni. Ne a te kontódra kapkodjon.
2021. szept. 30. 14:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/29 anonim ***** válasza:
90%

1. Sosem házasodnék együttélés nélkül.

2. Nem szórakoznék 1,5 évig egy olyan kapcsolatban 30 évesen, ahol lenne lehetőség az összeköltözésre és a másik fél nem megy bele. Komolytalan az egész.


Párommal 5 hónap után összekölzötünk, egy év után megkérte a kezem, most házasodunk 2 év után. Öszseköltözés nélkül eszembe sem jutott volna az esküvő....

2021. szept. 30. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!