Valóban jogos a családom kritikája, amiért a vőlegényem nem tőlük kért el?

Számomra ez nagyon visszás szokás, hogy apámtól kérje el a használati jogot, mintha nem évek óta a szüleimtől külön (párommal együtt) élő, dolgozó, önálló nő lennék, hanem még mindig tehetetlen kislány, apám tulajdona. De nem is gondoltam, hogy probléma lenne, semmilyen (értsd: semmilyen) szokást nem tartunk, a karácsony abból áll, hogy 24-én halászlé a menü és mindenki kap a családban egy pár új zoknit, majd szétszéled mindenki a maga kis szobájába-zugába.

De miután a párom megkérte a kezem, és én ezt boldogan újságoltam otthon, konkrétan csak a testvérem volt az egyetlen, akinek a száját elhagyta a gratuláció. Anyám még mondjuk elmegy, ő hozzáfűzött pár negatív kommentárt, majd gyorsan hozzátette, hogy de azért örül nekünk. Nagynénim annyit mondott, hogy "hát ezt nem így kell", apám meg lereagálta egy egyszerű "jó"-val. Egy idősebb rokon, amolyan nagymamaféle (élő nagyszülők nem lévén) meg jól kioktatott, hogy mennyire önző és szívtelen lány vagyok, amiért kész tények elé állítottam a családot, és ezzel mennyire megbántottam apukámat, akinek a szeme fénye vagyok (és erre nyilván az elmúlt 5 év- amióta elköltöztem otthonról- alatt nettó egy óra beszélgetés a fentiekhez hasonló bőbeszédűséggel aztán alapos bizonyíték). Konkrétan le lettem szidva, hogy hogyan képzeltem- mindezt apám temetése után két nappal, minthogy sajnos ma egy hónapja váratlanul elhunyt.

23 éves vagyok, két éve élünk együtt a legnagyobb egyetértésben, anyagilag függetlenül a szülőktől, és nem is arról van szó, hogy őt utálnák, mert az a kemény 3 alkalom, ami találkozást hajlandóak voltak megejteni (folyamatosan kerestem az alkalmakat, nagyon ritkán mentek bele- nem miatta, egyszerűen aszociálisak, nem szeretnek új/idegen emberekkel találkozni és megismerkedni), az alapján nem utálják, sőt, abszolút szimpatikusnak találják, és egyébként sincs semmi kivetnivaló benne- becsületes, dolgos, jóravaló férfi, rendes és a többi olyan dolog, ami fontos lehet esetleg a szülők szemében.

A testvérem ugyanabban a városban lakik és dolgozik, mint én, ő gyakrabban találkozik vele, minthogy mindketten programozók, közös témából is akad bőven, kedvelik egymást, jóban vannak, de nem is ő a probléma, ő támogat, a család előtt is kiáll mellettem.

Komolyan ennyire probléma, hogy a fentiek figyelembe vételével (az általános hagyományok nem-tartása, a szüleim rideg elutasító véleménye a párkapcsolatommal kapcsolatban, apámmal való határozottan rossz kapcsolatom, nem beszélve arról, hogy szerintem ez rémesen megalázó hagyomány) nem kért ki a párom?

Nagyon bánt, hogy ennyire ellenzik, vagy legalábbis, látványosan nem örülnek neki, szájhúzogatva állnak hozzá, így nem is tudok velük egyébként a tervekről beszélni, hogy mikor, hol, hogyan, fel tudjanak ők is készülni rá, kb amint szóba kerül a téma, két percen belül valaki felvet egy másikat, és egyszerűen nem tudok a családommal örülni.

Szerintetek? Mit lehet itt tenni? Mindezek mélységesen beárnyékolják az egyébként boldog készülődést (májusban lesz az esküvő).