Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Erőltetett eljegyzés vagy teljesen normális az egész?
26 éves vagyok és 4. éve vagyunk együtt a barátnőmmel. Ő 24 éves. 3 és fél éve már együtt lakunk így nagyon sok mindent megéltünk már együtt. Szeretjük is egymást nagyon a mai napig, viszont az utóbbi fél évben, megváltozott az eljegyzés/esküvő/gyerek témában. Eddig "csak" néha álmodozott róla, (értem ez alatt, hogy beszélgettünk róla és tervezgettünk) de mostanra teljesen átváltozott ez a téma, és már nem beszélgetünk hanem veszekszünk róla. Olyan mintha bántaná, hogy az ismerősei közül már egy párat eljegyeztek, és őt még nem. Bár elmondása szerint nem így van, de nekem nagyon így jön le az egész, és sokszor a vita, veszekedéssé és utána meg sírássá és megsértődéssé fajul az ő részéről. Nem értem, szerintetek ez normális hogy ennyire akarja az eljegyzést? Hozzátenném, hogy ezen kívül teljesen rendben van a kapcsolatunk, szeretem őt máig, és szeretek is vele lenni, és vele képzelem el a hátralévő életemet, de ez a sürgős eljegyzési téma kissé "megrémiszt". Nem így képzeltem el az egész eljegyzést, hogy előtte vita-vita hátán, hogy miért nem jegyzem már el. Elmondása szerint ő csak azt szeretné, hogy ennyi minden után amit megéltünk, és ennyi idő után, a kapcsolatunk egy kicsit szintet lépne és jobban lenne célunk ami felé haladunk. Azt mondja neki az álma a család. Amit meg is értek, de nem ebben a csomagolásban.
Pont ezért engem zavar ez a dolog, és akárhányszor feljön a téma és kezd belőle veszekedés fajulni én elmondom neki mindig, hogy igenis én is szeretném de nem így, hogy ki van erőltetve. Számomra ez egy életre szóló döntés amit nem szabad elkapkodni. Nem szeretnék olyan életet (házasságot) ahol beleugrottunk mindenbe, és aztán meg 3-4 év múlva már válunk is el. Ettől én sokkal lassabb és megfontoltabb vagyok és szerinte éppen ez a baj. (néha tényleg túlságosan is megfontolt vagyok)
Ráadásul fura, hogy igazából akkor lett ennyire erős benne ez az eljegyzés utáni vágy, amikor a testvére mondta, hogy lehet lesz egy eljegyzés idén. Aztán, hogy tetőzzön a dolog, az én testvérem is bejelentette, és nekik ténylegesen lesz is nemsokára az eljegyzés és esküvő is. Emiatt is teljesen kifordult önmagából, mondván, hogy nekünk mindig másokra kell várni meg mi vagyunk az utolsók.
Engem meg ez sosem érdekelt hiszen ez nem egy verseny.
Hozzátenném, hogy a családjában, tényleg sokszor "leghátul" van, és nem igazán érdekli a szüleit, hogy mi van vele, gondolom emiatt is érinti érzékenyül, főleg úgy, hogy a szüleim meg pont az ellentettje az ő szüleinek, és láthatja az ellenpéldát folyamatosan.
Viszont nálunk is én vagyok a 3. gyerek, amiből adódóan sokszor tényleg én vagyok az utolsó néhány dologban, (de ez engem sose zavart túlságosan).
Ti mit gondoltok, abból amit le írtam és bele láttok a helyzetbe, szerintetek normális ez az egész?
Érdekelne a véleményetek, hogy mit tennétek ebben a helyzetben!
Hibbant a csaj, ilyenekbõl lesznek az igazán elviselhetetlen házsártos, hárpia házisárkányok, ez már csak rosszabb lesz.
Pattintsd amíg nem késõ.
Tökéletesen leírta az első válaszadó.
De itt vagyok én. Amikor megismerkedtünk, kijelentettem (egy hosszú kapcsolat és jegyesség után, fájdalmas szakítást követően ismertem Őt meg), h én ugyan nem akarok megházasodni. Éltünk boldogan, teltek az évek, aztán valahogy csak jó lett volna egy esküvő, picike, négyszemélyes, de mégis. Egy nyaraláson vettünk két ezüst karikagyűrűt az utolsó pénzünkből és felhúztuk. Ez sok éve volt. Esküvő azóta se volt. Felhánytorgatom időnként, mert nekem a hivatalosan hozzá tartozom dolog azért mégiscsak jól esne, de nem ezen múlik a világ, ezt meg be kell látnom. Nekem végülis így is jó, a lényeg, h boldogok vagyunk.
Nekem nem tetszik a mai férfiak ilyen nyámnyila biztonsági viselkedése. És baromi jól esett volna, ha feleségül vesz, de igazából mostmár mindegy, valószínűleg így maradunk.
Részben meg tudom érteni a párodat, hiszen mi is épp hasonló helyzetben vagyunk a párommal. Azt hittem tavaly az évfordulónkon, hogy megkéri a kezem, mert korábban már annyit beszéltünk róla, és olyan megfelelőnek és tökéletesnek tűnt az alkalom, de ő mégsem akkorra gondolta. Volt akkor nálunk is erről egy hosszúúúúú sírós beszélgetés, aztán egy időre úgy éreztem, nem is akarom már annyira. Utána kezdett visszatérni az érzés, és megint szóba került a téma párszor. Hozzáteszem, ő is akarja, csak még nem szánta el magát a lépésre is.
Szóval megértem a párodat, én is legszívesebben kivágnám a hisztit hetente, főleg, amikor látom, hogy a kolléganőimnek sorra kérik meg a kezét, mennek férjhez a volt osztálytársaim, gyereket szülnek stb.
Mégis inkább visszafogom magam, és megvárom csendben, amíg ő magától teszi meg ezt a lépést, mert nem szeretném elrontani az egésznek a varázsát, sokkal szebb és jobb lesz, ha magától jut el végre oda (mert abban mindennél biztosabb vagyok, hogy el fog jutni), és nem fogom azt érezni, hogy csak miattam, az én hisztim miatt történt meg, és ő csak engedett a nyomásnak...
25/N
Fú, hogy megjöttek a habzószájú nõk, nagyon kemény. :D
Akiknek minden mindegy, csak gyûrû kerüljön az ujjukra, minden más csak "idõhúzás".
Beteges.
Kérdezõ: menekülj amíg lehet.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!