Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Normális dolog-e ha egy pasi röpke 3 hónap ismeretség után jegygyűrűt vesz egy nőnek, akivel szinte nem is ismerik egymást, egy napot nem laktak együtt, a nő elvált alapvetően nem házasság párti?
Jóval idősebb is a pasinál. Ez mondjuk nem is lenne gond. Csakhogy ezzel még nincs vége a storinak.
Mint kiderült a pasi úgy vett gyűrűket, hogy arra sem emlékszik csajnak melyik gyűrű tetszett! Aztán, hogy lehet karikagyűrűt venni úgy, hogy az állítólagos ara jelölt nincs is jelen. Kihez vagy mihez mérte a gyűrűt? Tehát a véleményetekre lennék kiváncsi, hogy vajon mi a célja a pasinak ezzel a lépéssel, hiszen a hölgy világossá tette, hogy nem akar házasodni. Inkább az együttélést választja. Meglátásom szerint bizonyítani akarja, hogy ő a pasi és az lesz amit ő szeretne. Illetve egy kaptafára veszi a nőket, ha az exe pénzzel és értékes ajándékokkal megvehető volt, akkor biztos a másik is elájul egy 420. 000 ft-os komplett ajándékcsomagtól. Mely ugye a srác nézetei szerint egy életre szól (na) Ja és persze az "ajándék " most eladásra kerül.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Menjünk sorban:
Normális-e, ha 3 hónap után gyűrűt vesz?
- Szokatlan, és kissé korai, de azért a normalitásban még benne van.
Normális-e, ha a nő idősebb a pasinál?
- Múlt századi konvenciók szerint nem, gyakorlatilag nem hiszem, hogy ennek akkora jelentősége lenne. Nem tudom, mennyi a "jóval", de mondjuk 10 év vagy annál kevesebb szerintem még bőven OK.
Normális-e, ha nem emlékszik a pasi, hogy a csajnak melyik gyűrű tetszett?
- Nem teljesen, ilyen fontos döntésnél nem ártana ezt azért megfigyelni-megjegyezni, de mondjuk egy pasinak a legtöbb ilyen mütyür egyformának tűnik....
Normális-e, ha az arajelölt nincs jelen a vásárláskor?
- Igen. Sok párnál meglepetés a gyűrű, a méretet meg elég egyszerű megmondani: vagy leméri egyszer a nő ujját vagy másik gyűrűjét, vagy magával visz egy gyűrűt, vagy kicsit nagyobbat vesz, amit aztán méretre szűkíttetnek.
Mi a célja a pasinak?
- Csak az ég tudja, de a legvalószínűbb, hogy el akarja jegyezni..? Nem? Azt nem értem, hogy a pasi exe hogy jön ide.
Az egész sztoriban a legfurább, hogy most eladják.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Miért feltételezed rögtön a rosszat?
Nem lehet, hogy egyszerűen belehabarodott a nőbe, se lát, se hall, és világgá akarja kürtölni, egyértelművé akarja tenni a szándékát?
A gyűrű meg sokszor meglepetés, nem?
Gondolom úgy van vele, ha nem passzol a méret, kicserélik, nem szokatlan ez.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Tehát: A nő világossá tette,hogy nem házasságpárti és nem is kíván együttélésnél messzebb menni.
és közel 20 évvel idősebb a pasinál. a gyűrűt meg olyan helyen vette meg ,ahol világossá tették számára,hogy nem cserélik vissza. Az ex pedig úgy jön a képbe,hogy imádta az ilyen és ehhez hasonló szituációkat. Mellesleg hozzáteszem,hogy nem hajlandó a csaj nagy esküvőt tartani és nagy felhajtást sem akarna még ha akarna is esküvőt ,akkor sem.
Ez megint csak konfliktus forrás.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Egyetértek. Én is ezt mondtam. kértem és könyörögtem,hogy ne vegyen karikagyűrűt. nekem pl bőven jó az amelyiket kinézte "kisérő"gyűrűnek. Azt pl. hordtam volna. De ő nem! Rohan mert ő most megmutatja!!
Így járt. Most lehet,hogy a kapcsolat bánja!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!