Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti megosztjátok a fürdő használatát a párotokkal? Illetve nagyon szemét vagyok emiatt? Most mit tegyek ezután? Részletek lent
Szóval NEMRÉG összeköltöztem barátnőmmel és egyszer épp nagyban wc-zek, berobog és beáll a kádba, hogy fürdik. Hát nagyon eltátottam a számat.
Szeretem azt, amikor nincs mászkálás, amíg fürdök, szeretem azt, amíg nem másznak az aurámba, amíg fogat mosok vagy borotválkozom s nagyon zavarba jövök, amikor más is jelen van amíg wc-zek.
Így elmondtam, hogy a fürdőt használni egyedül szeretem és ha csak nem vészhelyzet, nem szívesen osztozkodok.
Azt mondta, megértette.
De utána rengetegszer előfordult, hogy épp wc-ztem és berohant, hogy sos kell sminkelnie, mert siet valahova, vagy sos le kell tusolnia... Engedékeny voltam aztán újra elkezdett bejárkálni...
És hiába szóltam, mindig legyintgetett. Nagyon nem vett komolyan és borzasztóan zavart ez is meg az is, hogy ott van a fürdőben...
Na mindegy, ráuntam és elkezdtem magamra zárni a fürdő ajtaját.
Pénteken előbb hazaértem mint ő, haverokkal találkoztam, úgyhogy épp arra készültem, bementem a fürdőbe, bezártam automatikusan magam után az ajtót épp fürdés után öltözök amikor hallom, hogy nyomkodja a párom a kilincset. Kikiabáltam hogy öltözöm. Erre bekiabál, hogy engedjem be. Visszakiabáltam, hogy várja ki a sorát végre... Erre már semmi reakció...
Na mindegy felöltöztem, megyek ki és látom ahogy a konyhában a párom egy fazék fölött guggol és hallom, ahogy belepisil.
Utána ahogy ment a fürdőbe, hogy kiöntse a fazék tartalmát nagyon mérges pillantást vetett rám... Utána én léptem bulizni, másnap láttuk egymást újra és akkor már nem volt mérges és azóta nem beszéltünk erről.
Bűntudatom van, hogy ez történt de közben azt is érzem, hogy a párom hibája is, mert ha nem mászkál be apróságokkal a fürdőbe amíg ott vagyok, akkor nem lett volna zárva az ajtó.
Attól félek, ha sos helyzetekre megint beengedem, megint visszaszokik arra, hogy mindenért bemászkáljon... Ti mit tennétek?
A fazekparasoknak üzenem:
GusztustAlan a fazékba vizelni, de ugye tudjátok hogy pl a juhbeles virsli mibe is van töltve ? Igaz ott nem ismeritek a lényt aki belesz..t :))
Most komolyan van aki a párja előtt szarik? Ez undorító.Fürdés, fogmosás, sminkelés közben nyugodtan ott lehet, de senki előtt nem vagyok hajlandó WC-zni.Kérdező, szerintem ez teljesen alap dolog lenne, nyugodtan elvárhatod a barátnődtől, aki inkább egy tajparaszt, mintsem nő, főleg, hogy fazékba pisil és nincs tekintettel a kérésedre sem.
Egyik válaszoló írta, hogy az ókori Rómában együtt WC-ztek, képzeld el, akkoriban a szart is az utcára öntötték, nekünk is ezt kéne csinálni?
Kiakadnék. Az egy dolog, hogy feszegeti mennyi van a privátszérádból....
Amitől XXL-es lett a szemem,
1,De miért nem szól, hogy sos helyzet van s bepisil?
2, Miért nem talált ki mást mint amiben a kaját főzitek? Nincsenek műanyag edényeitek, vödör, lavór vagy tudom is én nagyon jó barátságban tartott szomszéd?
Aztarohadt, így egyben...nem veszélytelen a barátnőd.
Tehát: WC közben ha bejönne, a következő alkalommal tuti zárnám az ajtót. Fürdés so-so, bár egy gyors zuhany nálam 5 max. 10 perc, az azért nem kibirhatatlan szerintem, SOS helyzet esetén belefér. Borotválkozás közben nem gond, ha bejön. Saját részemről, ha bent van a fürdőszobában, semmi esetre sem mennék be.
Szerencsére eddig olyan lakótársaim voltak, akikkel képesek voltunk egymás magánszféráját tiszteletben tartani.
Főzzél neki valamit a fazékban!
Amúgy meg következetességre kell szoktatni, mint a kutyát, meg a kisgyereket. Elmondod szépen, utána figyelmezteted, hogy már elmondtad, azután bekulcsolod az ajtót. Utána hisztizhet, meg belevizelhet a virágcserépbe is.
Ez nagyon érdekes, az utóbbi hozzászólók egyenesen meg szeretnék büntetni azt a lányt, móresre tanítani, kibánni vele. Mintha eszükbe se jutna, hogy itt egy szerelmes párról beszélünk, akiknek van egy problémájuk egymással. A kérdezőnél is látom a leckéztetés elemeit, ez riasztó...
A barátnő is bosszút állhatott, valszeg.
Nekem a kérdező kissé kényszeresnek tűnik.
Fürdés/zuhanyzás közben szeretünk inkább egyedül lenni, persze van, hogy nagyon késésben van valamelyikőnk, és beszaladunk valamit elintézni. A wc szerencsére külön van, de ha egyben is lenne, max akkor mennék be, ha épp fel vagyok fázva, nagyon kell pisilnem és tudom, hogy még sokára végez. Ha más dolgunk van a wc-n tuti, hogy nem mászkálnánk be.
Le kéne ülnötök ezt komolyan megbeszélni, és valami kompromisszumot kötni, mert ha elkezditek a másikat szívatni, annak csak rossz vége lesz.
A leckéztetés és szívatás részt nem értem a részemről.
Mármint azért zárom be az ajtót, hogy pl tudjak úgy ügyködni a fürdőben, hogy a barátnőm ne legyen jelen. De ha bekopog, hogy sürgősen wc-re kell mennie, beengedem.
Itt se arról volt szó, hogy bekiabált, hogy pisilnie kell én meg azt mondtam, hogy így járt, kellett neki apróságokért bejárkálnia.
Ha elmondta volna, hogy bepisil és be kell mennie, beengedtem volna.
Én úgy vagyok vele, hogy hibás abban a részben, hogy ha nem járkál be apróságokért, miután én ezt többször szóvá tettem neki, hogy nem szeretem, akkor nem zárom magamra a fürdőt, DE kinyitottam volna az ajtót, ha tudom, hogy miért akart akkor bejönni.
Szóval itt nem arról van szó, hogy azt gondolom, úgy kell neki, bezártam az ajtót és hát így járt, hogy fazékba pisilt - én csak szimplán egyedül akartam használni a fürdőt, de mondom; ha akkor vagy máskor megtudom, hogy sürgősen wc-re kell mennie és nem tud várni, beengedem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!