Mit tegyek, hogy minél normálisabb legyek vele szemben?

Sok éve vagyunk együtt, és lényegében jól megvagyunk, tulajdonképpen nem nagyon kívánhatnék jobb partnert, még ha vannak hibái is, és még ha vannak is néha hullámvölgyek.

- A bajom csak az, hogy hajlamos érzelmileg zsarolni helyzetekben, kicsid domináns nagy sandán, még ha jó is a szándéka, és ha alaptermészete szerény és sértődős is. Persze ezt mind a szeretet oltárán... Na de

- nekem meg az a bajom, hogy nagyon utálom, ha le akarnak uralni. Ha azt érzem, azért kell dolgokat csináljak, mert KELL, mert elvárják, mert illik, akkor borul nálam az egész.

- Mindketten azt hisszük, hogy a másik többre vágyik, mint mi amit nyújtani tudunk.

- Nehezen észleljük a másiktól kapott szeretetet, vagyis inkább másképp éreznénk azt.

- Nem érzem motiváltnak, és igazán férfinak magam mellette, és ő hasonlóan a nőiességgel, ez asszem, az előzőekkel függ össze.

- Kényes, kellemetlen lelki vonzatú kérdésekben nehezen tudok kommunikálni és őszinte lenni vele Görcsösen belém rögzült, hogy nehogy megbántsam a kis gyönge lelkét - ezt sajnos későre tudatosítottam.

- Gyakran kell magyarázkodnom neki, ha kicsit árnyaltabb, érzelmi dolgokról van szó, mert utólag kiderül, hogy másképp értelmezett valamit, amit mondtam (és persze valami rossz jön ki neki belőle) ezért utóbb inkább nem mondok semmit, azt nem lehet félreérteni/rosszul mondani.

- Nehezen tudok nemet mondani neki.

Nagyjából ilyesmik asszem. Ezekről beszéltünk is, és ő nyitott a fejlődésre, és tudom, hogy képes is rá, csak nekem ment el már kicsit a kedvem az egésztől, mert apránként összegyűltek, és átalakultak valami frusztráltsággá különböző területeken.