Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogyan szoktassam levőlegényem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szoktassam levőlegényemet arról, hogy ha elkészítem 2 napra az ebédünket, akkor ne falja fel aznap este?

Figyelt kérdés
Komolyan idegesít. Megcsinálom a főtt/sült ebédet az elkövetkezendő 2 napra. Belekóstol, mondván, hogy olyan finom frissen. Eddig csak mosolyogtam rajta, és örültem, hogy ízlik neki ennyire. Viszont már átesett a ló másik oldalára: 10 percenként rájár, és annyi adagot eszik belőle, mint amennyi ebédre lenne elég. Bőven van más is itthon, felvágott amit veszek (vacsorára) állandóan megromlik, zsemlét, müzlit, gyümölcsöt, zöldséget, tojást veszek, hogy a reggeli és a vacsora is változatos legyen. Ennek ellenére amint kész vagyok a következő 2 napi ebéddel (erre este fél 8 körül van csak lehetőségem a munkám miatt), rögtön lecsap rá, kiszed magának 1 felnőtt adagot, csámcsogva, hangosan a villával kopácsolva megeszi, 20 perc elteltével (számoltam!) ismét kimegy a konyhába, és ugyancsak 1 rendes ebédnyi adagot kiszed a tányérjára és hangosan csámcsogva megeszi. Mondom neki ezt folyamatosan, hogy ez egyikünk családjában sem szokás, így nem tudunk spórolni stb, de az a válasza, hogy hadd egye azt ami jól esik neki, és max 55ezer helyett 60ezret költünk kajára, na bumm. Oké, hogy 200ezret keres, de én csak a rezsit keresem meg, most fogunk költözni másik albérletbe, húszaséveink elején járunk, nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak. Mondtam neki, hogy nem akarok főzni naponta 4 adagot, hogy kettő adagot rögtön este megegyen, de erre azt mondta, hogy max rendelünk kaját arra az egy napra. Mondta, hogy ő nem akar a kaján spórolni, nem kaviárt eszik, hanem csak 3 adag ebédet/nap... Ez csak szerintem kiakasztó? Tudom, hogyha gyerekeink lesznek (nincsenek tervben) aznap elfog fogyni egy 4 adagnyi ebéd, de most nem tartunk ott. Ha csinálok egy 2 napi ebédet kettőnknek 1500ft-nyi alapanyagból, akkor az lényegesen olcsóbb, mint a folyamatos rendelgetések. Ráadásul nem romlik meg a tej, felvágott, nem romlik meg a margarin, ha változatosabban enne. Ma ismét próbáltam meggyőzni erről, de esélytelen. Ti hogy látjátok ezt a problémát? Bennem van a hiba?
2015. jún. 16. 22:56
1 2 3 4 5 6 7
 11/67 anonim ***** válasza:
27%

hányinger nő vagy, eltartja az élősködő fejed és akkor sajnálod előle az ételt ? Milyen ember vagy te ?


Gondolkozz el ezen te némber, ha ő nem lenne laknod se lenne hol, te szerencsétlen.

2015. jún. 16. 23:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/67 A kérdező kommentje:
Nem a kaja mennyiségén vagyok kiakadva, hanem azon, hogy főtt ételt eszik 3x, miközben veszem a reggelinek és vacsorának valót, és sorozatosan megromlik. Nem tudok annyit főzni, hogy minden egyes alkalomkor csak azt egye. Nem nézem ki a szájából a kaját, Isten őrizz! Csak mindkettőnk családjában az a szokás, hogy reggeli-tízórai- uzsonna- vacsora hagyományos hideg kaja/tojásrántotta/müzli/gyümölcs stb, ebéd pedig főtt étel. Nem pedig ebéd, uzsonna1,2,vacsora ugyanaz a főtt étel. Ennyi. Ráadásul így lényegesen többet is tudnánk spórolni (nem romlana meg a többi kaja, páldául).
2015. jún. 16. 23:30
 13/67 anonim ***** válasza:
95%
oké de ha tudod,hogy megromlik minek veszed meg??? vésztartaléknak elég két mirelit pizza és kész.
2015. jún. 16. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/67 A kérdező kommentje:
És nem ő tart el, ösztöndíjam van, plusz dolgozok minden nap, hétvégente túlórázom. Ugyanannyi jogom van beleszólni a költségvetésbe!
2015. jún. 16. 23:32
 15/67 anonim ***** válasza:
82%
Akkor nem kell hideg kaját venni, ennyi. Nem szereti a felvágottat meg a müzlit, amin nem is csodálkozom.
2015. jún. 16. 23:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/67 anonim ***** válasza:
49%

de te hülye, ne vegyél annyi felvágottat és máris spórolt a hülye takarékos élősködő fejed xd


írtad, hogy tanulsz.. inkább hagyd ott ha ehhez is hülye vagy xd

2015. jún. 16. 23:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/67 anonim ***** válasza:
82%
Ne vegyél annyi hideg kaját, fölösleges. Vacsorára meg teljesen normális, ha valaki főtt ételt kíván meg. Én is szoktam. Reggelire, tízóraira, uzsonnaidőben nem feltétlenül, de ebédre rendszeresen és gyakran vacsorára is inkább főtt ételt eszem. Semmivel sem rosszabb, mint a hideg étel. Nem számít, mi a szokás a családban.
2015. jún. 16. 23:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/67 A kérdező kommentje:
18-as! Ha a te fizetésed kevesebb, mint a párodé, akkor kuss a neved? Akkor nem vagytok egyenlőek a kapcsoaltban, hanem, a párod hordja a nadrágot? Amikor te keresel többet, akkor pedig fordul a kocka? Ahaaa, jóóóó... Ez vicces :D
2015. jún. 16. 23:41
 19/67 anonim ***** válasza:
36%
Ilyen viselkedés után amit itt produkálsz, ha tudomást szereznék erről a vőlegényed helyébe, biztos lehetsz benne, hogy soha többet meg se kóstolnám a szaros főztödet. Szerinted neki ez hogy esne ? Ha megtudná mit gondolsz róla.
2015. jún. 16. 23:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/67 anonim ***** válasza:
31%
Hát ha én lennék a vőlegényed helyében, biztos nem reagálnék ilyen finoman. Megmagyaráznám neked, hogy kinek a kajázásán spórolj úgy, hogy nem gondolkoznál többet ezen...
2015. jún. 16. 23:44
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!