Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Együttélés » Hogyan szoktassam levőlegényem...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Hogyan szoktassam levőlegényemet arról, hogy ha elkészítem 2 napra az ebédünket, akkor ne falja fel aznap este?

Figyelt kérdés
Komolyan idegesít. Megcsinálom a főtt/sült ebédet az elkövetkezendő 2 napra. Belekóstol, mondván, hogy olyan finom frissen. Eddig csak mosolyogtam rajta, és örültem, hogy ízlik neki ennyire. Viszont már átesett a ló másik oldalára: 10 percenként rájár, és annyi adagot eszik belőle, mint amennyi ebédre lenne elég. Bőven van más is itthon, felvágott amit veszek (vacsorára) állandóan megromlik, zsemlét, müzlit, gyümölcsöt, zöldséget, tojást veszek, hogy a reggeli és a vacsora is változatos legyen. Ennek ellenére amint kész vagyok a következő 2 napi ebéddel (erre este fél 8 körül van csak lehetőségem a munkám miatt), rögtön lecsap rá, kiszed magának 1 felnőtt adagot, csámcsogva, hangosan a villával kopácsolva megeszi, 20 perc elteltével (számoltam!) ismét kimegy a konyhába, és ugyancsak 1 rendes ebédnyi adagot kiszed a tányérjára és hangosan csámcsogva megeszi. Mondom neki ezt folyamatosan, hogy ez egyikünk családjában sem szokás, így nem tudunk spórolni stb, de az a válasza, hogy hadd egye azt ami jól esik neki, és max 55ezer helyett 60ezret költünk kajára, na bumm. Oké, hogy 200ezret keres, de én csak a rezsit keresem meg, most fogunk költözni másik albérletbe, húszaséveink elején járunk, nem hiszem, hogy megengedhetjük magunknak. Mondtam neki, hogy nem akarok főzni naponta 4 adagot, hogy kettő adagot rögtön este megegyen, de erre azt mondta, hogy max rendelünk kaját arra az egy napra. Mondta, hogy ő nem akar a kaján spórolni, nem kaviárt eszik, hanem csak 3 adag ebédet/nap... Ez csak szerintem kiakasztó? Tudom, hogyha gyerekeink lesznek (nincsenek tervben) aznap elfog fogyni egy 4 adagnyi ebéd, de most nem tartunk ott. Ha csinálok egy 2 napi ebédet kettőnknek 1500ft-nyi alapanyagból, akkor az lényegesen olcsóbb, mint a folyamatos rendelgetések. Ráadásul nem romlik meg a tej, felvágott, nem romlik meg a margarin, ha változatosabban enne. Ma ismét próbáltam meggyőzni erről, de esélytelen. Ti hogy látjátok ezt a problémát? Bennem van a hiba?
2015. jún. 16. 22:56
1 2 3 4 5 6 7
 1/67 anonim ***** válasza:
41%
Azért vicces, hogy leírod, hogy nem vagytok megszorulva, de nem jut eszedbe, hogy TÖBBET FŐZZ.. Grat.
2015. jún. 16. 23:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/67 A kérdező kommentje:
Értő olvasás! Írtam, hogy spórolni kell, mert kb nincs semmink sem, albérletben élünk, és lassan költözünk. Nem kenyéren és vízen élünk, de nem is vagyunk annyira elengedve, hogy megengedhessük magunknak a napi 3x-i főtt ételt... Munka mellett tanulok, pont nincs időm még 1 hét mennyiségű ebédet főzni...
2015. jún. 16. 23:03
 3/67 anonim ***** válasza:
35%
Tőlem is távol áll a kaján spórolás. Annyira kicsinyes, annyira szánalmas.
2015. jún. 16. 23:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/67 A kérdező kommentje:
Szánalmas? :D
2015. jún. 16. 23:09
 5/67 anonim ***** válasza:
72%

A mi családunkban pedig nem szokás kinézni az ételt a másik szájából. Ez milyen már.. miért kellene, hogy ugyanolyan étvágya legyen, mint neked? Nem tudom, mióta vagytok együtt, de elméletileg az együttélés lényege, hogy megismerjétek egymás igényeit, és alkalmazkodjatok egymáshoz. Ha ő többet eszik (és egyébként meg is keresi rá a pénzt), akkor ezentúl ne napi 4 adagot, hanem hatot főzz(etek).. ugyanannyi idő alatt elkészül, illetve lehet pár szelet hússal többet kell panírozni, de ez így megy normális egy kapcsolatban! Ha a felvágott nem fogy el, akkor pedig kevesebbet kell belőle venni, hogy ne romoljon meg.. pár hónap alatt azért fel lehet mérni, mi szükséges és mi nem. Nem értem, miért nem vagy képes alkalmazkodni a dologhoz..

A baj szerintem nem ott van, hogy ő többet eszik mint te, de ahogyan írtál róla, süt belőle a rosszindulat. A kopácsolás, csámcsogás, méred az időt két tányér között, anyagiaskodsz.. úgy viselkedsz, mint akit irritál a(z elvileg) szerelme személyisége. Tényleg ennyire nehéz leülni, összeszámolni, mennyivel kellene többet főznötök, és úgy összerakni az anyagiakat? Vagy valóban rendelni az ételt egyes napokon? Megér ez az egész ennyi indulatot? Nincs benned ennyi tolerancia? Megértem, ha azon akadsz ki, hogy ő nem akar főzni, vagy nem száll be rendesen a költségekbe, na de azon, hogy eszik...??

2015. jún. 16. 23:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/67 anonim ***** válasza:
40%
Te minek nevezed azt, ha méred a saját párod két kajálás között eltelt idejét? Komolyan, mintha sajnálnád tőle a kaját, amire ráadásul megkereste a pénzt.
2015. jún. 16. 23:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/67 anonim ***** válasza:
100%

Kaján nem érdemes spórolni, csak ha muszáj vagy ha valaki átesett a ló túloldalára, és az egészsége rámegy. Mondjuk egy adag meg egy adag között azért van különbség. Amit a kollégáim szoktak kajafutártól rendelni ebédre, nekem fél fogamra sem volna elég (pedig nő vagyok és kicsi is ráadásul, és nem hízékony).

A párod milyen munkát végez?

2015. jún. 16. 23:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/67 anonim ***** válasza:
49%

érdekelne mit fogsz csinálni ha fiú gyereked lesz. mert srác koromban napi 5* küldtem le olyan mennyiséget ami most egész napos kajám és az sem kicsi még mindig. jah, és 70 kiló voltam vasággyal. csak fiúból voltam aki sportolt is. akkor mi lesz? éhezteted és sörösüveg vállú ropi lesz mert sóher vagy etetni?

mert ez lesz így

2015. jún. 16. 23:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/67 anonim ***** válasza:
42%
mi van a recept csak két adagos ?:,D nem olvastam el a kérdést,főzz többet
2015. jún. 16. 23:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/67 anonim ***** válasza:
30%
Biztos túl finomat főzöl :D Főzz olyat amit kevésbé szeret :D
2015. jún. 16. 23:25
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4 5 6 7

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!