Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért az a normális, hogy összeköltöznek a párok?
Annyira földönkívülinek érzem magam emiatt, de az anyagi okokat (vagy akik gyerekre is vágynak) leszámítva nem látok benne semmi jót. Pedig voltak már pasik, akikért amúgy nagyon odavoltam, szóval nem a közöny miatt gondolom ezt.
Nem azt mondom, hogy csak 100%-ban a jót szabad mutatni magunkból/megélni, de szerintem tény, hogy úgy a legjobb találkozni, ha egyrészt normálisan van ideje a feleknek elkészülni, akár külsőleg, akár mondjuk valami programra, másrészt, ha tényleg egymásra tudtok figyelni, jó hangulatban vagytok, és romantikus az egész.
Nekem abszolút nem hiányzik, hogy örökké itt legyen valaki a nyakamon, akkor is, ha mondjuk hulla fáradt vagyok, rossz kedvem van, egyedül akarok épp lenni, vagy csak a hobbijaimmal szeretnék foglalkozni, edzeni, stb.
Pont ebből tudnak lenni leginkább a problémák, hogy már nincs türelme az embernek pl mindig szépen szólni a másikhoz, folyton "készenlétben" lenni, és így szerintem a tűz is kiveszik sokkal könnyebben, ha sosem vágyakozol úgymond kicsit a másikra.
Persze néha okés nekem az együtt alvás is, vagy mondjuk egy közös hétvége, de annak pl nem látom értelmét, hogy úgy aludjunk együtt, hogy mondjuk reggel kelek 6-kor, meg sietek a munkába, csinálnám a reggeli rutinomat, és akkor még a másikkal is foglalkozni kelljen úgymond.
Más is van így ezzel esetleg?
Egyébként 28 éves nő vagyok. Amúgy jelenleg ez eddig működik nekem egy sráccal, mert ő is szeret egyedül aludni, de nem tudom, mi lesz később. :/
Érthető hogy egyre kevesebb nő akar csapdába esni.
Minek összeköltözni?
Hogy a palinak legyen egy ingyen cselédje.
Onnantól kezdve hogy egy fedél alá kerülnek, felveszi a fogyatékos pózt és ő nem tud főzni, jajj szegény nem tud mosogatni, nem tud semmit megcsinálni otthon.
Erre kell a nő!
És a 80% még félre is bacik.
Mi azért költöztünk össze, mert szerettük volna több időt együtt lenni és élvezzük egymás társaságát. Közös élet nem jelenti, hogy valaki mindig nyakadon liheg, ugyanúgy lehet én idődy csak értelmes párt kell választani.
Ha pedig valamiért mégsem működik, még mindig lehet szakítani.
Mert több ezer éve így kényelmes a pasiknak és nem akarnak önállósodni.
Gondolj bele hogy ha pasinak születsz.
Mennyivel egyszerűbb az élet ha valaki kiszolgál ingyen!
Nem fogsz felvenni egy szakácsot, egy takarítónőt mert arra nem fogsz áldozni 4-500 ezer Ft-ot .
Ha nő van akivel összeköltözöl akkor ingyen kapsz meg mindent és munka után dögölhetsz a fotelban.
Nem éri meg nőként az összeköltözés. Meg ugye nincs meg a privát szféra. El akarsz menni bulizni akkor hisztériázik, de a zabálnivalót azt tedd elé, cserébe a korlátozásokért.
#13, #15: Annyira igazatok van!
Én minden nőnek segítő szándékkal ajánlom figyelmébe többek között Angela Murinai írásait, különösen a 10 okom a haragra és az Anya szív című könyveket. De Tisza Katától a Most sem rossz.
Nagyon ideje már ébredniük a magyar nőknek...
Én 15 vagyok.
Nem.
Szerintem még többen vagyunk nők, akiknek elegük van a cselédsorból!
De mi is szívesen házasodnánk, ha az a számunkra is előnyös lenne.
Csak figyeld meg egyszer a munkahelyeden milyen beszélgetéseket hallasz a nők között.
Vagy az a téma hogy mit főzzenek már megint ( pasik ilyenről nem beszélgetnek hiszen nem ők tesznek főtt ételt az asztalra), vagy az hogy milyen trehány, igénytelen a férje, vagy mennyi dolga lesz délután otthon.
Én soha nem fogok szolgálni valakit csupán azért mert van egy f@sz a lába között.
Ha nem tolókocsis az illető akit szeretek, akkor képes mindazokra a munkákra amikre én nőként!
Tessék szépen felnőni!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!