Normális, hogy tele vagyok kétségekkel és aggódalommal?

Lassan 3 hónapja vagyunk együtt a barátommal/párommal. Minden hihetetlenül gyorsan történik. Csak kapkodom a fejem.

Szeretek vele lenni és vágyom is rá. Rórazsín köd az nincs.

Sosem éltem még együtt senkivel. 25 éves vagyok. Ő 50 km-re lakik tőlem és általában én megyek hozzá hetente kétszer. Van, hogy ő is jön, de olyankor sosem alszik nálam a kutyusa miatt.

Szeretne összeköltözni velem. Én mondtam, hogy talán elgondolkozhatunk augusztus végén, mivel akkor jár le az 1 éves albérleti szerződésem. És felajánlottam, hogy akkor találkozzunk és töltsünk együtt több időt, hogy ne legyen annyira hírtelen az egész, na meg addig is jobban megismerjük egymást. Szóval próba együttélést csinálunk. A nyár várhatóan káosz lesz ezért kevesebbet fogunk tudni találkozni ezért most minden adandó alkalmat ki használunk a “próbára”.

De őszintén szólva bevagyok sz@arva. 😅 Másik városba költözni, megszokni, hogy nem vagyok egyedül, itt hagyni a biztonságosan kialakított életem és majdhogynem az ismeretlenbe vetni magam, hiszen akkor még csak kb. 5 hónaposak leszünk. Félek, hogy megunjuk egymást, hogy ellaposodunk. Stb stb.

Igazából csak azt szeretném tudni, hogy ez normális reakció-e? Vagy így jelez az agyam, hogy erre még nem állok kész. Vagy egyszerűen csak el kellene engednem az ezen való stresszelést?