Mennyire van jelen még az igény a nőkben hogy a család melegét " biztosítsák" ?

#2: Korábban is kiegészítették egymást, csak máshogy. Egy mai átlagosan felszerelt háztartásban a főzés, mosás, takarítás már nem kíván teljes embert. Átlag napi 1-2 órás munka, amit mivel mindkét fél dolgozik, így megosztják egymás között.

Nem is azzal szokott lenni a probléma a kapcsolatokban, hogy a férfi "besegít", vagy "ki veszi a részét", hanem azzal, ha a nemi szerepek felborulnak. Ugyanis az, hogy a férfi a családfenntartó, a nő pedig a családi fészek melegének őrzője, nem civilizációs szokás, amit egy csettintésre meg lehet változtatni, hanem evolúciós. Így vagyunk kódolva genetikailag. Ha pedig a férfi és a nő nem tudja megélni a saját szerepét, akkor nem érzi jól magát a kapcsolatban. Talán meg sem tudja fogalmazni, hogy miért, csak azt érzi, hogy valami nincs rendben.

"Ha pedig a férfi és a nő nem tudja megélni a saját szerepét, akkor nem érzi jól magát a kapcsolatban. Talán meg sem tudja fogalmazni, hogy miért, csak azt érzi, hogy valami nincs rendben."

Nő vagyok, mosolygós, kedves, nőies nő, nem karrierista, nem rideg. Ha valakire főznöm kell, olyan undor fog el, hogy nem tudom elmondani. A főzéssel magával semmi bajom, a másra főzéstől olyan... idegen érzés fog el, hogy nem akarok ez az ember lenni, aki másokat gondoz, etet.

Utálom, ha valakinek ilyen alantas dolgokban van rám szüksége, mint etetés. Inkább legyen rám szüksége, mert beszélgetni akar, mert meg akar tudni valamit, de hogy az életem az legyen, hogy egy másik ember életét rendezgetem, mint egy háziszemélyzet... nagyon rossz érzés.

Te lusta vagy a szarodat elpakolni, ezért védekezel a "genetikailag kódolt" hülyeségeiddel. Őszintén? Ha pasi lennék, lehet én is ezt mondanám, hogy nyalják a fenekem.

Azért mert te így gondolkodsz és nem tudod elképzelni, hogy mások meg nem :-) Nézd, sok helyütt a nő keres többet, tehát ő a családfenntartó. Szerinted ettől ők boldogtalanok? Nem hinném. Ismerek olyan házaspárt, ahol mindketten jogászok, otthon pedig munkamegosztás van, a férj főz, mert ő tud és szeret, a nő porszívózik meg vasal. A két gyönyörű gyereküket teljes egyenlőségben nevelték fel, és jó munkát végeztek.

Két olyan párt is ismerek, ahol a férfi akarta jobban a gyereket és ők maradtak otthon gyesen. Mai napig a nő hajtja a karrierjét és a férj dolgozik úgy, hogy tudjon menni a gyerekekért. Ők sem boldogtalanok mert így jó nekik. De ezen a hozzád hasonlók csak bosszankodni tudnak, hogy miért karrierista a nő. Én meg azt mondom, miért, csak a férfi lehet az? Nincs itt semmiféle genetikai kártya, mert az ember már meghaladott mindent amit lehetett. Ami két embernek jó és boldoggá teszi őket, az működik. Szerencsére nem erőltet már a társadalom semmiféle modellt le a torkunkon.

Milyen család? Az nem család, hogy valami kani a nyakamba akaszkodik, nálam lakik, mossák, főzzek, takarítsak rá, és cserébe nagyítóval nézi, hogy nem-e vagyok gold digger, aki majd jól a nyakára ellik és kisemmizi egy válással.

Pedig azt látom, hogy ma a kapcsolatok nagyobbik része ilyen. A nő lemegy kutyába, kiteszi a lelkét, ő a fő kereső, viszi a háztartást, és egyedül neveli a közös gyereket. Persze ezek mellett legyen fittness cica és szexjátékszer is. És cserébe talán, mondom talán, kiérdemli, hogy élete kani a ne dugjon meg mindent, ami mozog, a nőket kétszer. Házasságot, hűséget, de legtöbb esetben gyereket se akarjon. Igazából egy szál virágot se, mert egyből gold digger ribi.

Ilyen feltételek mellett melengesse a kis otthonotokat a gázkonvektor, én maradok a karriernél. Nem fogok felrúgni mindent pár hét boldogságért, pár hónap szerelemért, és sok évi szenvedésért. Ebben a sorrendben.