Elso szerelem. Beteljesult vagy platoi maradt? Emlekszel meg ra?

Az első 6 éves koromban kezdődött az oviban és 16 éves koromig tartott, amikor is felváltotta Harrison Ford:)

Visszatérve az elsőre: oviban a barátnőm leejtette a szalvétáját, mire szerelmem leguggolt mellé, feltette neki a szalvétát és megsimogatta a karját. Néztem a barátnőm szép karját és láttam, hogy az enyém vékonykább. Ballagás után barátnőm másik suliba került, a kisfiúval egy suliba kerültünk, csak külön osztályba. Farsangkor teljesült be a szerelmünk, amikor levettem a dioptriás pápaszememet és kiderült, hogy egész helyes kislányka vagyok. Virágnak öltöztetett az anyukám. Volt fejdíszem, meg papírszirmokból a szoknyám. Ő varázslónak öltözött és amikor elmentem mellette, megfogta a kezemet. Meglepve kaptam rá a tekintetem, belemosolygott a szemembe. Tudtam, hogy szeret:)

Később még rémlik, hogy szeretett volna az én csapatommal hazafelé sétálni, de hógolyóval elkergették a többiek. Aztán hetedikben (röpke 6 év múlva) hallottam, hogy azt mondta rólam, hogy helyes kislány, csak kár hogy olyan tutyimutyi és kár, hogy teletanulja magát. Ezen jól megsértődtem, de a helyes kislánynak örültem.

Ugyanebben az évben egyszer szünetben odaállt abba a csoportba, ahol én is álltam és éreztem, hogy elkezdek vörösödni és lángolt a fülem és kérdezték a többiek, hogy minek jött ide és menjen már innen, de alig akart...Úgy reszkettem, hogy elkezdett fájni a hátam és tüdőgyulladást kaptam és 2 hétig nem mehettem iskolába.

Egyszer szünetben fellökött majdnem egy srác, mire Ő közölte vele, hogy de hülye vagy Hegedűs, és jó nagyot lökött rajta:)

Nyolcadikban ballagáson felkért táncolni, mikor már vagy egy órája petrezselymet árultam. Én kikosaraztam, majd 3 hónap múlva írtam neki egy szerelmes levelet, amire sosem válaszolt:)

Nem nagyon gondolok már rá. Azóta volt egy sokkal nagyobb szerelmem, de az se volt sokkal viszonzottabb, mint az óvodáskori:)

10 év alatt kihevertem ezt is és 29 éves fejjel végre sikerült olyanba is beleszeretnem, aki komolyan érdeklődött irántam, megkockáztatom, viszont is szeretett. Ma már a felesége vagyok.

Én már felnőtt vagyok, és volt (van... :$) egy plátói szerelmem, aki sosem vett engem észre, és nincs is esélyem. :(

Most már persze le is mondtam róla, gyakorlatilag mára már alig találkozunk. Amikor hosszú ideig nem látom, el is felejtem, de aztán, amikor ismét összefutunk, megint kezdődik a szenvedés elölről... Nem tudom, mikor teszem túl rajta magam ténylegesen és véglegesen, de jó lenne már...

A második első szerelmem:

Kb. 17 éves koromban szerettem bele. Ekkoriban kerültem be egy vallási közösségbe, ahol sok fiatal volt. Ő 24 éves, kellően érett fiatalember volt, nem olyan kis nyikhaj, mint a velem egykorúak. Hihetetlen kisugárzása, humora volt. Minden lány belé volt szerelmes a gyüliben. De ő persze a legszebbe volt szerelmes, aki egy ideig viszonozta az érzéseit, majd elhagyta valaki másért. A nagy Őm szíve összetört és nagyjából levegőnek nézte az összes lányt a gyüliben. Lehetetlen volt a közelébe jutni. Közben a pápaszemet kontaktlencsére cseréltem, de ez se hatotta meg. 19 éves koromban vettem észre apró jelekből, hogy kezd felfigyelni rám. Amikor a munkahelyünk révén közelebb jutottunk egymáshoz, és végre váltottunk olykor néhány szót, még jobban észrevettem apró jeleket, hogy már egyáltalán nem néz levegőnek. Sőt, néha kerülte a tekintetemet, amitől először kétségbe estem, de aztán a női megérzés megsúgta, hogy a levegőről senki sem kapja le a tekintetét. Volt, hogy meglátogatott a munkahelyemen. Pékboltos voltam, azt hittem venni akar valamit, de hanyagul azt mondta:- Csak benéztem!- majd tetőtől talpig elpirult. Megfordult velem a szoba, lángolni kezdett az arcom és levegőért kapkodtam. Mivel két szót nem bírt ezek után kinyögni, rájöttem hogy nekem kell vinni a társalgás fonalát. Hogy oldjam a hangulatot, elmeséltem egy viccesnek szánt dolgot arról, hogy azt pletykálják rólam, hogy olyan lusta vagyok, hogy magam helyett dolgoztatok egy fiút, aki bejár hozzám. Rám meredt, megkérdezte, hogy akkor az a fiú ő lenne az. Nevettem, hogy igen. Annyi történt, hogy egyszer elaludtam és késve mentem be dolgozni, és amíg beértem, ő helyettesített. Poénnak szántam, én is aznap tudtam meg és igazából nem tudtam, sírjak vagy nevessek a vevőim rosszindulatán, de Ő nem nevetett. Fogta a base-ball sapiját és elment. És onnan kezdve hónapokon át hiába vártam, nem jött többé. 19 évesen, szerelmesen az a nyár maga volt az örökkévalóság. Lassan megértettem, hogy kimondtam valamit, amit még nem lett volna szabad kimondani. Amit még Ő saját magának nem mondott ki soha. Mint amikor a pillangót idő előtt bontják ki a bábból.

Nyár végén újra közeledni próbált. Amikor mentem elszámolni, azt hangoztatta, hogy írt egy levelet, egy szerelmes levelet. Haverja rákérdezett, hogy kinek, de csak hallgatott. Én meg beletemetkeztem inkább az elszámolásba. Később megkérdezte, megyek-e az ifjúsági táborba. Mondtam, hogy most nem tudok és rettentő csalódott volt. Könyörgött, hogy menjek le és hogy azt hitte, hogy lemegyek én is.

Nem mehettem, mert a nagymamám haldoklott, de nem bírtam róla beszélni. Annyira vártam Őt vissza a táborból. Közben egy barátnőm, aki szontén belé volt szerelmes, de elvileg nem tudta, hogy én is, elmesélte, hogy a srác olyan indulatos tud lenni, utálja a kutyákat és dühében belerúgott a sajátjukba is. Teljesen összetörtem.

Mindenem voltak és a mai napig a mindeneim a kutyák. Otthon zokogva megígértem nekik, hogy sose engedek a közelükbe kutyarugdosót. ÉS amikor a táborból visszajött, és segíteni akart nekem valamiben, nagyon durván elutasítottam a segítségét. Ez megzavarta és jó fél évre eltávolodott tőlem. Egész addig, míg karácsonyi ajándékozáskor ki nem húzta a nevem vagy 30 fiatal neve közt. El is kezdtek pusmogni rólunk. Én isteni jelnek vettem, és mivel hívők voltunk, ez súlyos dolog volt.