Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ma is láttam egy csomó fiatal párt együtt sétálva, egymást puszilgatva és ismét elszomorodtam, mert én senkit sem szerethetek és engem sem szeret egy lány sem viszont. Ez szeretethiány lenne?
Ez már jó pár hónapja kezdődött, addig meg voltam barátnő nélkül is, pedig azelőtt is próbálkoztam neten, társkeresőkön és ittas állapotban élőben is lányoknál, de persze valahogy senki sem érdeklődött úgy irántam, mint én irántuk, így aztán még sosem volt barátnőm, pedig már 22 éves vagyok és úgy tűnik egyre jobban vágyom egy lányra, de nem akármilyenre, hanem aki a párom lehetne.
Viszont ahogy tapasztalom manapság a lányoknak úgy tűnik jóval nagyobbak az igényeik a külsőre vonatkozóan, mint a fiúknak, még a nekem nem tetsző, túlsúlyos lányok is visszautasítottak.
Gyakran úgy érzem örök magányra vagyok átkozva, engem senki sem fog szeretni, míg nálam rondább srácoknak is van szép barátnője.
Jó, igaz én csak 165cm magas vagyok és vékony, de attól még engem is szerethetnének a nálam alacsonyabb lányok vagy nincs igazam?!
Miért van az, hogy még ők is 180+-osokkal járnak vagy izomagyú bunkókkal inkább?
ma 22:11
kösz, de én ezek után már nem merek egy lányhoz sem odamenni és nincs is kedvem megint alkoholt innom csak azért, hogy ismét visszautasítsanak ezek a lányok
próbálkozok neten, pedig élőben jobb szeretek emberekkel ismerkdeni
ma 22:12
tudtam, hogy meg fogsz sértődni, ez egy teszt volt amúgy és látod, nektek is fáj, rosszul esik, ha megsértenek, akkor képzeld el milyen, amikor élőben kapsz olyan durva dolgokat pusztán azért, mert megszólítottál lányokat, de ők úgy beszélnek veled, mint a kutyával vagy kinevetnek, lecsicskáznak stb.
engem is utasítottak már el, sőt, azért "beszélek könnyen", mert én is próbáltam már sokféleképp, le is mondtam a dologról teljesen aztán hopp, valahogy mégis összejött
inkább megnyugtatásnak szántam, hogy neked is sikerülni fog
ma 22:44
ne haragudj, nem akartalak megbántani, csak ma annyira rossz napom volt, nagyon el vagyo keseredve, sajnos elég érzelmes vagyok fiú létemre és most egyszerre vagyok dühös és szomorú, mert nincs senkim
ma 08:37
Sajnálom ember!
Ezek szerint ez később sem változik és nagy eséllyel 30 évesen is egyedül maradok? :(
...meg kedvességgel, intelligenciával, humorral.
A lányok azért akarnak náluk magasabb fiút, mert biztonságban akarják magukat érezni. Ha a személyiségedből árad a határozottság, és érzi a másik, hogy te megvéded bármi is történjék, akkor nem az fog számítani, hogy hány centi vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!