Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A feleségem tiszta ideg a barátnője miatt, amit rajtam vezet le, miért?
Már olvastam ezt a kérdést, ezek szerint nem új probléma, és nem oldódott még meg. Szerintem, ha nem féltékenységről, akkor irányításmániáról van szó, a barátnőd akar lenni a középpontban, aki igazgatja, kontrollálja a dolgokat, illetve ő akar a jófej barinő szerepében tetszelegni, aki elintézi a csajnak a fuvart - ha kimarad a képletből, úgy érzi, kicsúszik a kezéből az irányítás, és helyette te leszel a jófej.
Mondd meg neki, hogy döntse el, akarja-e, hogy továbbra is sofőrködj, és akkor tisztázza magával vagy a barátnővel, hogy ki-kivel kommunikáljon ezügyben, vagy vessen véget ennek a hurcolászásnak.
de 42 es nem figyeltél
a hisztizésével van baj nem azzal hogy segít
43
Nem, a kérdező téved mert nem esik le neki, hogy egy papucsnak nézi a neje és amiatt van betojva, hogy elveszíti maga mellől.
"Röviden az van hogy a feleségemnek van egy barátnője aki egyedülálló, így néha megkér hogy vigyem el valahova, ez úgy szokott történni hogy beszél a feleségemmel és, ő szól nekem hogy el kéne vinnem a csajt ide vagy oda."
Ez nem kérés hanem kihasználás mivel ő neki illene elvinni bárhova. Nem a kérdező barátnője hanem az övé. Fogja meg magát és kísérgesse ő ha a barátnő azért mert szingli egy életképtelen egyed. Amúgy busz, metró, bicikli, taxi, vonat létezik. Egyáltalán nem éri meg hurcolgatni pénzért a feleség miatt amikor ilyen hisztit csap abból, hogy attól fél, hogy majd elveszíti a papucs férj kérdezőt. A barátnőt kéne kioktatni neki, hogy miért a férjét keresi automatikusan és nem őt kérdezi meg, hogy belefér-e neki. A kérdezőnek semmi köze hozzájuk. Álljon ki maga mellett és ne ugráljon egy csettintésre ha nem akar továbbra is papucsként létezni.
Egyáltalán nem fair a viselkedése veled szemben és magából indul ki. Ha nem így lenne akkor nem arra gondolna, hogy megcsalod a barinővel, vagy már csalod. Ő az aki ha cipelné a te haverod a kocsiban húzná magára a haver. De közben a barinő szemében jófejnek akar mutatkozni, vagyis még annyit se érsz neki mint ő hiszen téged hibáztat és gyanúsít. Pedig a megcsalás két emberen múlik és ha ő kitette magát annak a lehetőségnek, hogy megtedd nem kéne utána reklamálni. Illetve ha ő téged nem tud megbecsülni jobban mint kéne akkor ne is csodálkozzon, hogy megcsalás és/vagy válás lesz a vége. Tudja ő, hogy milyen önző és mennyire kihasznál téged, igazából egy nullának néz és azt is, hogy vissza fog nyalni a fagyi.
Ha én te lennék én sem hagynám magam rángatni mint egy bábut.
46
Ja, nálunk a feleségemmel nem divat hogy takargatjuk a telefonunkat, bármikor használjuk bármelyikünk telefonját. Szóval nincs ilyen telefon "dugdosás".
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!