Miért van az, hogy a férfiak párkapcsolati/szexuális traumáival sokkal kevésbé empatikus a társadalom (nagy része)?

Megfigyeltem, az elmúlt évtizedben végre helyet kapnak a közbeszédben olyan témák, mint az erőszak, zaklatás, párkapcsolaton belüli erőszak, különböző manpipulációs módszerek, diszfunkcionális kapcsolati dinamikák, stb.

Ezzel semmi probléma nincs, ebbe én magam is beleálltam.

A problémám az, hogy annak ellenére, hogy a feministák papíron elismerik minden felületen (most nem kifejezetten aktivistákra gondolok), hogy bármilyen nemű áldozat mellett kiállnak, a gyakorlatban én nem igazán ezt tapasztaltam, nekem sajnos úgy jött le, hogy akkor igazán fontos ez a téma, ha nő az áldozat.

Sok apró aránytalanságot, kettős mércét tapasztaltam. De van 2 durva példám.

Az egyik az, hogy az első barátnőm elég csúnyán bántott. Kicsit több, mint 2 évig voltunk együtt, szépen, lassan felépítve, lelkileg a tipikus manipulációs módszerekkel, pont azokkal, amelyekről sok bántalmazott nőknek szóló brossúra, vagy egyéb anyag is szól. A legvégén fizikailag is bántott, a szakítás után pedig zaklatot, egészen elmebeteg szintekig ment el (például illetéktelenül bejött a házunkba, és felhajtást rendezett). Engem nagyon kicsinált lelkileg, leépítette az önbecsülésem és tartós traumákat is szereztem. Ennek ellenére kevés embertől kaptam empátiát, az a tipikus berögződés, hogy ha férfinak meséltem a történetet, akkor ment a vihogás, hogy megütött a nő, meg a gúnyos kérdezgetés, hogy durvább volt-e mint egy szúnyogcsípés, hahahahahaha. Ment az általános álláspont, hogy férfiként nekem egy csípőből meg kell oldanom, le kell ráznom érzelmileg, ha pedig kimondom, hogy fájt és traumatizált, akkor lúzer vagyok, aki "nem ért a nőkhöz", rinyálok. Ha nőnek meséltem, akkor pedig a kiforgatás jött, hogy húúúúha, ők azért meghallgatnák a nő verzióját, mert ha egy nő jut el odáig, hogy így kiforduljon magából és körömmel marjon bele a másikba, annak általában oka van, és csak a legvége egy hosszú folyamatnak.

A másik dolog meg az, hogy egyszer megpróbáltak megerőszakolni egy szórakozóhelyen. Igen, férfi létemre, és pontosan úgy, olyan módszerrel, ahogy nőket szoktak, és férfi volt az elkövető.

Ezzel az az egyik fájdalmas probléma, hogy segítségért könyörögtem az utcán, és nem segített senki.

A másik pedig, hogy amikor megosztottam a dolgot a neten (félig-meddig anonim módon), akkor olyan reakciókat kaptam, amiket ha nő kap, akkor jobb helyeken cancel-ezik az illetőt. Például olyasmit, hogy akár még bóknak is vehetem, mások szenvednek a külsejükkel és a csajozással, én pedig annyira jó pali vagyok külsőre, hogy még egy melegnek is megéri megpróbálni megerőszakolni, vagy olyat, hogy azért nézett ki engem az elkövető mert biztos messziről látszik rajtam a gyengeség és az áldozatiság (ezt főleg nőktől kaptam meg), sőt, azt is megkaptam, hogy biztos valami olyan van rajtam, ami miatt melegnek hitt. Még azok sem igazán zavartatták magukat, akik nem így gondolkodtak, nem értettek egyet. Ellenben, ha nők kapnak ilyen, vagy ezeknél akár még enyhébb kommenteket is, akkor szájcséplős lincshangulat megy minden felületen. Kihangsúlyoznám, hogy én támogatom az ilyen virtuális lincselést, nem a női áldozatoktól szeretném elvenni, hanem azt szeretném, hogy bármilyen nemű áldozat mellett kiálljanak ugyanazok az emberek (azt tudom, hogy a tejesen deviáns, empátiátlan áldozathibáztatók egyik mellett sem fognak kiállni).

Ha sokak szerint megvalósult a nemi egyenlőség, akkor miért van mégis így a dolog?

Egy áldozattá vált férfinak miért nem alap, hogy ugyanaz az együttérzés jár?