Mit nyújtanak egy párkapcsolatban azok, akiknek a másik javai is számítanak?

Eszembe jutott egy vicc:

Összejön egy srác egy nála gazdagabb csajjal. A csaj bemutatja a szüleinek. Azt mondja az anyuka:

- Szia! Nekünk van egy házunk, ferrarink, nyaralónk az Adrián és egy luxus yachtunk. Nektek mi van?

A vicc utolsó mondatát nem írom le, mert amilyen bepróbálkozások voltak itt, nem akarok egy verbális szexuális zaklatás témájának kitenni magam, inkább a tanulság:

Ahol azt nézik, hogy kinek mije van, az üzlet, tehát kereskedelmi alapú párkapcsolat. Akármelyik nemnek van több. (Ezt muszáj volt kiírnom, mert itt már volt itt a hímsovizáson keresztül minden is)

Nem kell forintra ugyanannyit keresni, nem erről van szó. De engedhessenek meg maguknak hasonló életvitelt, hogy ne legyen feszültség abból, hogy nem tudják egymással tartani a lépést. De nem a pénzről szól ez elsősorban erről már leírtam a véleményem. Ha pl randiznék valakivel, aki 35 évesen ha akarna se tudna elköltözni otthonról, mert egy kauciónyi pénze sincs félretéve, abból sajnos levonom a következtetést, hogy nem egyezik a pénzügyi kultúránk, mert már diakmunkásként is úgy éltem, hogy olyan nem fordulhat elő, hogy nincs x összeg vésztartalékom bármi van. Ahogy egyre jobban kerestem, nőtt ez a limit is nyilván.

Ha valaki nem ilyen beállítottságú, azzal valószínűleg egymás agyára mennénk hamar. Nehezen viselné, hogyvl szekálom, hogy fejlődjön, üljön le nyelvet tanulni, sportoljon velem vagy bármi ha amúgy nincs erre igénye.

Na, kezdjük érteni egymást szerintem. Egyébként pont az általad is preferált összecsiszolódás miatt nem szeretem a célzott társkeresést. Persze, lehet, hogy csak én nem találtam a tűt a szénakazalban, de sose éreztem azt a másik fél részéről, hogy össze akarna csiszolódni hosszú távú kapcsolatba, hanem jött a "kérdőívezés", viszonylag hamar az intim kérdések (jó, értem én, hogy fontos a szex is egy kapcsolatban, és nekem is jobb, ha tudom, hogy elvárás-e a mélytorok, és akkor hagyjuk egymást inkább), meg a kontrollmánia, a hogyan változzak meg (ne sportoljak például), gyakorlatilag egymás valódi megismerésére lehetőség sem volt így. Szóval egy idő után feladtam, és inkább önismeretbe, meg magam felépítésébe és fektettem az energiát, és lehet, hogy egy kutyasétáltatás közben fogok megismerni valakit, akivel működni fogunk hosszú távon.

Az anyagiakban az egál, ahogy más is írta, nem a fillérre pontos vagyont meg jövedelmet jelenti. Egyébként a szüleim úgy jöttek össze, hogy anyagilag azonos szinten voltak kezdetben, lakást is közösen vettek, aztán apámnak a karrierje feljebb ívelt, ő jött egyébként szegényebb családból, és ha jól tudom, valami középvezető pozícióig jutott el a munkahelyén, anyám meg pedagógus a közszférában, ott meg szerintem mind ismerjük a lehetőségeket, szóval nagy lett a különbség, csak azért, mert teljesen más a szakmájuk, de ettől nyilván együtt maradtak, hiszen addigra már rég megvolt a kötődés, mire nyílt az olló. De ők jóval fiatalabbak voltak, mikor összejöttek, mint én most.

Írtad lehet tanulni és átképezni. Had írjak egy "kifogást" erre, meg ilyen "életképtelen önigazolást", ahogy te mondanád:

Tudtad e hogy sok munkahelyen olyan szinten leterhelik az alkalmazottat, hogy nincsen sem szellemi ereje, sem fizikai ereje tanulni mást? Hallottál ilyenről? Persze ott lehet hagyni a munkahelyet hogy tanuljon mást, csak akkor meg pénze nem lesz rá.

A Grönlandos iróniám túl találóra sikerült, amibe ügyesen sikerült a politikát belemagyarázni, amivel csak az a baj, hogy nincs dolgunk Grönlanddal politikailag (sem), tehát ez nem volt túl hiteles.

A te példáddal működhet. Mondok másik példát, amikor nem.

Van két ember, azonos jövedelműek, de az egyiknek kifolyik a kezéből a pénz, albérletben él, hónapról hónapra, a másik spórol, átgondolja, mire költ, saját lakást tud venni idővel hitellel, de jelentős családi segítség nélkül. Működne köztük szerinted hosszú távú párkapcsolat? Szerintem nem.