Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek az mennyire normális, hogy van egy haverbarátnőd vagy barátnőd, akiről a facebookon kell megtudnom, hogy ma volt az esküvője?
Teherbe esett, szó volt róla, hogy nagy esküvőt szeretnének, de kellenek az állami támogatások, ezért lehet, megházasodnak, eltelt 2 hónap kb., és most ezt látom. Vélhetően 2 tanú, szülök lehettek ott, de nem mondom, hogy nem esett jól.
Ugyanez volt egy másik barátnőmmel is, akit mi meg is hívtunk az esküvőre, viszonoztuk volna az ajándékukat is, ő vele rendes barátnők voltunk, mégis így kellett értesülnöm róla. Az eljegyzésről pl. nem tudtam nála, nem lógok a FB-on alapból, és mikor rá 1 hónapra találkoztunk, mutogatta a gyűrűjét, észreveszem-e, majd letolt, hogy miért nem tudok róla a FB-ról. Könyörgöm, nem kéne nekem személyesen elmesélni és megosztani a jó hírt? Őt ezzel a húzásával töröltem a FB-ról és az életemből is, mert szerintem ez minden, csak nem barátság.
Bakker. Én is jobban szeretek írni, mint telefonálni, sőt, utóbbit kifejezetten utálom. Chaten megbeszéljük az élő találkát, s akkor ott beszélgetünk.
De bakker, ez a “felnőtt nők vagyunk, nem 15 éves csitrik”, hát pedig amit itt lenyomsz, az elég gyerekes szint.
18-as: nem én írtam sms-t, hanem ez a haverbarátnő, és ő nem 40, hanem 33... Szóval félreértetted ezek szerint a szituációt. Igen, az ő részéről gáz a kacsintás. Abban igazad van, ismerős státuszt kapott tőlem, és kész.
A csettel alapból nincs baj részemről, amíg nem kerül túlsúlyba a személyes talikkal, telefonálásokkal szemben.
Az esküvőről való tájékoztatás, amit eredetileg feltettem kérdésnek pedig igen, azért nem tájékoztatott, mert csak ismerősök vagyunk, akivel ha összefutok az utcán, akkor dumálunk max. és ennyi. Viszont annyira ezek után nekem nem lesz fontos, hogy keressem. Megvan mindkettőnknek a saját élete, csak külön-külön.
Köszönöm mindenkinek a válaszokat! :)
"Ráadásul az én férjem utálja, hogy azt hallja, pittyegek, mikor épp együtt vagyunk, ne a telefonomat bújjam. "
Ha telefonálsz, akkor is a telefonodat bújod. Ha pedig utálja a hangját a pittyegésnek akkor le lehet venni az alkalmazások hangerejét.
"Csetelni én meg nem szeretek"
Oké. Ezért kell köztes megoldás. Nekem tudják a barátaim, hogy előre kell jelezni ha telefonálni akarnak velem. Nincs ezzel semmi baj.
Hogy neked fura, az a te dolgod. De tartsd tiszteletben mindenki döntését.
Nem a telefontól félek, hanem NEM SZERETEK telefonálni. Ettől még ami kötelező azt megcsinálom.
"Nem tudunk mindig igazán figyelni egymásra, a lehető legzavaróbb időkben jöhetnek az üzenetek."
Pont ezt írta le valaki, hogy a telefonáláshoz az kell, hogy ugyanabban az időben érjetek rá. Chat közben szabadabb az ember. Nekem is szólnak a barátaim, mielőtt felhívnak, hogy ráérek-e beszélni.
“Nem szereti a férjed a pittyegést”
Bakker, akkor pittyegett utoljára a telefonom, mikor az első mobilomat vettem, olyan 1998 környékén. Te tényleg nem tudod, hogy kell beállítani, hogy ne pittyegjen?
“Remélem a munkahelyi telefont felveszed”
Akkor az ember ott van a munkahelyén, elvárás.
Az, hogy a szabadidejében mikor vesz fel, az ő dolga. Lehet, épp készül valahova, s egy egyperces üzenetre van ideje, telefonra nem. Ezek a telefonimádók az én tapasztalataim szerint ráadásul folyton órákig beszélnek rajta.üzenetre meg akkor válaszol az ember, amikor ráér.
A saját tapasztalatomat tudom elmondani.
Volt egy barátnőm, aki, mikor rossz passzban volt, heti többször felhívott és órákig mesélte a bajait. Mindig próbáltam neki tanácsot adni, ha kérte (meg azért mikor már két órája sírnak a telefonba, akkor néha akkor is adsz, ha nem kérik). Aztán, amikor egyenesbe jött az élete, akkor soha nem keresett.
Amikor a férjem eljegyzett, akkor próbáltam keresni újra, de sose ért rá beszélni velem, pedig arra gondoltam, hogy lehetne az egyik koszorúslányom. Végül nem is tudom, hogy meghívtam-e az esküvőmre, az biztos, hogy kb. utolsók között tudta meg, azokkal együtt, akik nem voltak meghívva. A covid miatt nem tartottuk meg a lagzit, hanem két tanúval házasodtunk.
Most gyerekem születik. Gondoltam, hogy elmesélem neki, ezt ne utolsóként tudja meg. De persze nem vette fel a telefont, majd visszahív. Gondoltam karácsony/újév egy jó időpont újra felvenni a kapcsolatot, akkor kicsit erőszakosabban kérdeztem, hogy mikor beszélünk. Jövő héten elvileg felhívott, gyakorlatilag nem keresett.
Azóta én sem keresem. Ezt csak azért mondtam el, mert nem annyira egyértelmű, hogy min tudnak megsértődni emberek. Én ezen pl. halálra sértődtem, mert kihasználva éreztem magam. Lehet, hogy a barátnőd meg máson sértődött meg, még az előtt, hogy te megsértődtél volna rá. (És nem kérek olyan kommenteket, hogy gyerekes vagyok, tudom :P)
OFF TOPIKOT indítottatok, mert ez nem esküvő/barátság téma, de erre még reagálok.
Nem pittyen a telefonom, hanem az órám rezeg, enterek lenyomása után, szóval elég sokszor. Sajnos céges csoportunk is van a közvetlen kollégáimmal messengeren, amin céges ügyben is írnak, ott is belekényszerítik az embert ebbe, hiába ott a teams, kilövőm, bekapcsolom, kikapcsolom, halkítom, visszakapcsolom, megmondom őszintén, rohadtul utálom, hogy a összefonódik emiatt a munka és magánügy egy platformon. (Már szóltam, tudják a kollégák, szóval nem kérek itt kioktatást, köszönöm, hogy meg mint van ez, ennyi infó alapján, de nem ragoznám ezt, mert totál nem tartozik ez már ide jobban.)
Általában azok csetelnek, akik félnek kommunikálni vagy nem tudják jól kifejezni magukat élőben. Kényelmes, én is használom nyilván, de én telefonon/személyesen nagyon sok tárgyalást folytattam már le, illetve ilyen személyiség is vagyok, lett/rutinom ebben bőven. Aki inkább csetelni szeret, általában introvertált személyiség. Ezzel persze nincsen baj, csinálja, ha talál a csethez megfelelő partnert és akkor lehet egész nap pötyögni. Én inkább megyek és futok egyet. :)
Telefonimádás: nekem vegyesek a tapasztalataim, de másról nem akarok véleményt írni, inkább csak én hogy kezelem: ha tudom, hogy nem tudunk x időn belül találkozni, akkor lehet beszélgetni, de ha csak megbeszélni akarunk valamit, arra nagyon szeretem használni, mert gyorsabb, hatékonyabb. Gyors infónál szintén, munkámban is. Mire leírok minden fontos infót, telefonon 5 perc alatt megbeszéljük, és haladunk tovább. Ha meg diskurálás van, de másik jelzi, hogy mennie kell, következő mondatban el is köszönünk. Persze ez utóbbit sokszor nem képesek megugrani emberek, és csak azért is bedobnak még 5 féle témát, amit szerintem tök bunkó dolog, mert feltartja a másikat. Ehhez is azért kellő intelligencia szükséges. Nálam is van olyan, akit nem szívesen veszek fel, mert tudom, az min. 1 óra lesz... :)
Ezt az OFF témát itt részemről itt lezárom.
Elméletileg mindenkinek válaszoltam, és köszi az értelmes hozzászólásokat.
"Általában azok csetelnek, akik félnek kommunikálni vagy nem tudják jól kifejezni magukat élőben."
Attól, hogy ezt leírtad, felsőbbrendűnek hiszed magad?
Nem tudom, milyen munkád van, hogy folyamat ráérsz dumcsizni meg talizni, de ez nem megy mindenkinek. Én a barátnőimmel (nem haverakárki) naponta chatelek. Naponta találkozgatni meg telefonálgatni megoldhatatlan lenne.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!