Miért érzik magukat akkora főnyereménynek a "sikeres" nők?

#70! Ja, értem, tehát az a tény, amit te a kis mikro környezetedben tapasztalsz. Ok.Akkor az én tényem meg az, hogy a sikeres nők, köszönik szépen, jól megvannak a párjukkal és nem bánják, hogy te nem tudnád őket szeretni, meg tisztelni 😉

#69

#73

71 vagyok, sajnos nincs cicám, nem illik az életmódunkhoz, pedig a fiam, én és a pasim is imádjuk őket :( De most is hetek óta alig vagyunk itthon, fesztiválok, koncertek (nem Magyarország), nemsokára hetekre elmegyünk nyaralni, szegény cicust sajnálnánk lepasszolni panzióba.

Bocs, #72 voltam.

#74

" A magadról adott leírásod alapján gondolom, hogy kivétel vagy, bár igaz, te is csak a házimunkához való hozzáállásodról írtál, máshol még lehetnek gondok."

Pedig pont olyan vagyok, mint leírtad. Eszem ágában nincs ganézni a párom után (kivéve, ha van valami érthető oka, pl. beteg, vagy valami különös szitu van), mert nő vagyok, a házimunka nekem egy szükséges rossz, amit megosztunk, mert együtt élünk. Azért takarítok a párom után (is), mert ő is takarít utánam. Az égvilágon semmi köze nincs a házimunkának a nőiességhez amúgy.

Az életem pedig nem azt mutatja, hogy máshol gondok lennének, mert engem legalább elfogad és szeret valaki, és én is őt, nem jövök ide hergelni "szemét kérdésekkel"

Ja, és nem dolgozom nőies munkakörben sem. Jelenleg egyetlen egy nőnemű kollégám sincs.

Kezdtem a karrierem egy átlagosan fizetett level 1 IT call centeres állásban, ahová leginkább a nyelvtudásaim miatt kellettem, jelenleg is IT támogatással foglalkozom, helyi IT-s is vagyok és távolról is segítek a cég külföldi munkavállalóinak is, magamra szedtem rengeteg technikai tudást. Sokkal többet keresek, mint az említett átlag 300.

Az első munkahelyemet szerettem, nyugodt környezet volt, kizárólag azért indultam el másmerre, mert fejleszteni akartam, magasabbra lépni és sokkal többet keresni. Biztos nagyon undorító és férfias dolog, sokkal aranyosabb dolog lett volna, ha maradok ott ahol voltam, mert a hagyományosan nőies dolog a kockázatkerülés, a ragaszkodás (hiszen jó kis cuki munkahely volt), meg ha nem vágyakozom többre. Vagy esetleg ha csak a pénz miatt csinálom, mert sajnika nem működik már az egykeresős modell, nem lehet megélni egy fizetésből.

Mi az nálad, hogy valaki TÚL határozott? Ha valaki "túl határozott", azt én arrogánsnak, vagy akár nárcisztikusnak, erőszakosnak vélem, és nincs semmi jelentősége, hogy férfi vagy nő az illető, és mindenképp negatív.

Ha neked van olyan határozottsági szint, ami szerinted egy férfi esetében tök király, de ha nő az illető, akkor vissza kellene vennie, akkor nemcsak a kérdésed szemét, hanem te magad is.

Jó, ha határozott az ember, de azért kell, hogy legyen benne némi alázat, és jó, ha el tudja ismerni, hogy mondjuk nem elég a tudása valamiről ahhoz, hogy precízen és gyorsan tudjon dönteni.

Kérkedni az eredményekkel... Fene se tudja, hogy neked mi számít annak.

Én szeretem a munkám, szeretek beszélni róla, és büszke vagyok arra, amit elértem. Teljesen más területen van diplomám, és mégis én vagyok az ultimate "IT-s" egy nívós multinál, akihez azonnal fordulnak, bármi történik. És igen, örülök, hogy jól keresek, és ennél is szeretnék többet előbb vagy utóbb.

Lehet, hogy te kérkedésnek vennéd, holott szerintem csak van önbizalmam és szeretek a munkámról beszélni, mivel a napom elég nagy részét tölti az ember munkával, tehát fontos része az életnek.

Megint fene tudja, hogy neked mi az "aranyos".

Azt meg főleg nem, hogy mi neked a "nonszensz elképzelés a családról".

Lehet, hogy amit én normálisnak tartok, az neked nonszensz.

Én speciel sok esetben undorítónak tartom azt a felállást, amiben a szüleink/nagyszüleink generációja szocializálódott.

A lényeg a lényeg, hogy fogalmunk sincs, hogy a te mércéd szerint ki "olyan" és ki nem.

Az biztos, hogy sikeres vagyok, bőven átlag felett keresek, nemcsak a pénzért dolgozom, érdekel a szakmai fejlődés, határozott vagyok, sokat adok a külsőmre (edzés, smink, stb.), gyűlölök takarítani (de megteszem, mert nincs mese, meg kell tenni), nem vagyok "homemaker", és igen, használtam már én is a csicska meg rabszolga szavakat (pedig szerinted akik ezeket használják, mind szinglik, legalábbis a te környezetedben).

Én sértőnek tartom, ha valaki olyat akar ráerőltetni másokra, amilyen nem tud és nem akar lenni, és nem látok rá elfogadható indokot sem.

Tegyük fel, hogy valaki szerint már taszító, amennyire pl. én határozott vagyok. Sőt, tegyük fel, hogy a férfiak többségének az. Akkor mit csináljak, fogjam vissza magam? Pl. van egy szitu, amikor tudom mit szeretnék, akkor tegyek úgy, mintha bizonytalan lennék és hagyjak mást dönteni akkor is, ha nem felel meg nekem a végeredmény?

Vagy ugyanez a karrierrel... Ha már undorító mennyiségű pénzt keresek, annyit, amennyit nőnek "nem illik", veszélyezteti a nőiességet, és túl elismert a pozícióm, akkor vegyek vissza, hogy legyek nőiesebb? :D

Most nem a saját személyemre akarom terelni a témát, saját magamat csak példának szánom, hogy kicsit konkrétabban tudjunk beszélgetni.

Szerintem férfi és nő is lehet mindenféle személyiségű, és kifejezetten üdvös, hogy nem feltétlenül kell kitalált keretekbe szorítani.